Ez talán nem a zene kora – vagy legalábbis nem annyira, amennyire például a hatvanas-hetvenes években például végsősoron minden a dallamok és az együttesek körül forgott itthon és külföldön egyaránt. Mégis alig van tizenéves, aki ne érezné úgy életében legalább egyszer, hogy le kell ülnie, mondjuk egy gitár mellé, és pöcögtetnie kell kicsit. Közben meg olyasmiket énekelni, hogy: „Lá-lálálá-láááá...” Aztán van, aki úgymarad. Zenélve. Miért? Ki tudja. Talán mert ez lázadás még mindig. És önkifejezési forma.
De miért zenélnek?
Horváth György szerint – aki a zsűri tagja volt ebben a fordulóban és „szinténzenész”, tehát nem a levegőbe beszél - a fiatal srácok többsége azért kezd bele a zenekarosdiba, mert így könnyebb csajozni. Vagy mert máskülönben testi és lelki adottságaiból következően teljesen esélytelen lenne. Így viszont, ha elég ügyes, psuztán népszerűségével hódíthat. Itt a lényeg: „HA ELÉG ÜGYES...” Az ambíció bizonyos szint fölött önmagában már kevés.
Íme, gazdára talált a Nem Erre Baszik A Magyar blog első újságírói Fospumpa Díja: Rába Adrienné! Ekkora ordas ökörséget leírni, sőt azzal indítani egy zenei tehetségkutató rendezvényről szóló cikket, hogy „ez talán nem a zene kora” (ha ott is van egy „talán” és a mondat többi része is)! Nem bírom követni, vagy ha már majdnem azt érzem, hogy igen, akkor nem bírom elégszer végighallgatni őket, annyi minden fülkényeztetésre való gyönyörűség zúdul be a monitoromra! Szóval ez úgy, ahogy van badarság.
Továbbolvasva a bekezdést, az újságírónő nem tudja leplezni az ellenszenvét, amit a zenészekkel szemben táplál. Őket – és ehhez tegyük hozzá a zsűritag magvas meglátását is – olyan gitárhúrpöcögető és közben lálálázó debileknek állítja be, akik tinédzserként a testi és lelki defektusaikból fakadó frusztrációjukat így akarták levezetni. A „ha elég ügyes”-eknek erre megnőtt az önbizalma, hétvégenként végigkúrta a fél lakótelepet, aztán megállapodott, családot alapított, gyerekeket csinált – és jól kinőtte ezt az egész gyerekes hangászkodást.
Persze nem mindenki, némelyeknek annyira sanyarúra fordul a sorsa, hogy „úgymarad” és még felnőttként is folytatja. Hanem ők még jobban is járnak. Nem szól az írás ugyanis azokról, akik lázadnak meg önkifejeznek, de nem „ha elég ügyes”-ek és nem csajoznak be idejekorán. Na, ezek a tinédzserek tornásszák olyan magasra az öngyilkossági statisztikákat, belőlük lesznek hírhedt kéjgyilkosok és névtelen, netpornófüggő aberrált senkik.
Mi azért még – hozzánk képest kifejezetten konszolidált módon – megkérdeznénk, hogy a zene szeretetéről mint olyanról nem tetszett hallani az újságíró hölgy és a zsűritag úriember?
****
Még egy jellemző támpont linkeletül a minősíthetetlen hozzá nem értésről és a felkészületlenség csimborasszójáról.
Részrehajlás volna azonban részünkről egy-két cikket kipécézni a sokból. Rába Adrienn
Még szerencse, hogy a Vas Népe hasábjain megjelent többi baromságfüzérje nem elérhető – azokat már benyelte az anyag mulandósága, amire odakerült a nyomdafestéket (meglepetésre) tűrő karakter. Remélhetőleg később se történik meg ez.