12 szám 12 perc alatt. Már ettől fellelkesülne egy progresszív rockért rajongó ötvenes, hogy micsoda komplex felépítésű csoda is lehet, ami ennyi tételből is áll össze! Ki kellene azonban ábrándítanunk a Yes-pólós öregurat: egy albumnyi, különálló dalförmedvényről van szó, amit magyar punkok rögzítettek ótvar körülmények között 1993-ban. Nézzük végig az anyagot dalonként.
Lovie Covie. Megtévesztő, egyben zavarba ejtő a demó első száma. Ez ugyanis feldolgozás, a Richard Berry által 1955-ben írt leggyökerebb rock and roll szám, a Louie Louie. Egy olyan klasszikus, amit minden együttes játszott a Beach Boystól kezdve a Led Zeppelinen és Iggy Popon át Bruce Springsteenig. Sőt a 2003-as „Louie Fest”-en egyszerre 754 gitáros riffelgette az alaptémát. Vagyis a Pina ezzel kívánja a hallgató felé jelezni, hogy bármennyire is formabontó a művészetük, két lábbal a Hagyomány talaján állnak. A saját esztétikájukhoz mérten maratoni hosszúságú, másfél perces dal instrumentális, mi több, szinte végigszólózzák!
Iskola helyett. Na, ez már az igazi punkos megmondás, egyben tisztelgés a Rolls Frakció botrányos dala, az 1982-es Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából előtt. Ami így kezdődik: „Minden reggel kelek, délben ebédelek. Egész nap iszom az iskolatejet.” A Pina-szám azonban sokkal direktebb a D. Nagy Lajosékénál. Megtudjuk belőle, hogy az énekes néhanap keményen piál, ettől baszni támad kedve és feltárul a rögmagyar valóság is, ahol bő egy évtizeddel Dopeman előtt megállapítja, hogy „iskola helyett a gyerekek lopni járnak.” A legbátrabb, legradikálisabb mondat azonban mégsem ez. „Kibaszott kormány!”, skandálja sokszor a dal végén, egyre jobban bevisszhangosítva a velőből előtörő artikulálatlan düh e gyémántkeménységű mondatát. Ne feledjük, 1993-at írunk és nincs kétségünk felőle, hogy az akkori, MDF-es kormánynak ez adta meg a kegyelemdöfést! Az abban az évben elhunyó Antall Józsefnek pedig – mindmáig eltitkolt tény, de tanúk vannak rá, hogy igaz – ezek voltak az utolsó szavai.
Johnny Rotten. A Sex Pistols és a Public Image Limited egykori – állandó jelző: patkányképű – énekese kerül a célkereszt közepébe. Nagyon is megérdemelten, tegyük menten hozzá. (És a Pina ekkor még nem is tudhatta, hogy néhány év múlva, 1996-ban a vén Faszok újra összeállnak a „pénzt miatt” és lezavarnak egy szánalmas turnét.) Szóval felróják neki, hogy boldog, házas ember, lecsillapodott és már csak a lóvéval van love-ban. Öt sor az egész szám és a lényeglátó meglátások mellett amikor kinyilvánítják, hogy a stílus halott, a punk szót így, fonetikus ejtve nyomnak barackot azok fejére, akik a humortalanságukon ércelődnek.
A Sex Action egy szar. Az. Kétségkívül. Ez a mából nézve nyilvánvaló, de 1993-ban, a fénykorukban ez még igencsak merész kijelentésnek számított. A Pinának a fő érve ellenük, hogy „még az sincs benne a számaikban, hogy pina! Mert nem merik azt mondani, hogy pina!” Mivel gyerekkorukban megverték őket, amikor játszottak a fütyijükkel, ezért gátlásosak lettek. A freudista pszichológiában jártas énekes Csernus Imre módszerével akarja meggyógyítani Szaszáékat: „Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!” A szám amúgy ismét közel három perces, azaz a gitárszóló sem maradhat el.
Nagy Feró. Egy újabb feldolgozás. Ezúttal a Beatrice Üzenetek című dalának sorait fordítják vissza a címszereplőre. „Régi fényed lekopott már, hagyd abba és menj tovább! Bárhogy is fáj, ütött az órád, hagyd abba és menj tovább! Te figyelj! Ez nem nyugdíjas állás, hagyd abba és menj tovább! Érzed te is, ütött az órád, hagyd abba és menj tovább!” Az igazi posztmodern gesztus hangszeres kísérete szinte már bluesosan elringató.
Jimi Hendrix egy buzi. Gitárcsikordulásból gerjed elő a Pina legnagyobb slágere, ami még a valaha volt legjobb magyar fanzin, a Genyó Szívó Disztroly 3. punkválogatásán is szerepelt. Szembeköpi a még mindig a hatvanas évek elmúltán kérődzőket. Kijelenti, hogy a „gitárkirály” nemcsak hogy nem volt virtuóz, de még úgy sem tudta fogni a gitárját, ahogy azt kellett volna. Azért „elszívott egy füvet és szétbaszta a gitárját.” A Pina ezzel a dalával azt a meggyőződését tolmácsolta, hogy Jimi Hendrix azért lett drogos és végső soron öngyilkos, mert nem tudott tovább asszisztálni a „gitárkirályos” hazugsághoz. Azt a kamut ugyanis, amit előadott a lemezeken és a színpadon, azt ő maga is buziságnak (= szarnak) tartotta, a kiadók, a média, a közönség és egyáltalán mindenki, aki csak körülvette, ők azonban ezt várták el tőle.
Csurka István náci. A demó egyetlen baklövése. Az odáig nagyon is találó, amit a cím állít, kár volt azonban közvetlenül utána megállapítani, hogy „Antall Jóska meg zsidó.” Rossz érzéssel tölt el bennünket, amint egy ilyen tiszta világlátású zenekart látunk engedni a politikai korrektségnek, mondván, hogy ahol náci van, ott zsidónak is kell lennie. Téves felfogás és roppantmód káros gondolat. Főleg hogy így elestünk egy hazafias nótától a konzervatív miniszterelnökről. Helyette ebben a dalban kapunk egy hétmérföldes gitárszólót.
A végzet. A Pina megvillantja a szociálisan érzékeny vénáját is. Előbb érzékletes szavakkal elmeséli az öreg néni téli tragédiáját, majd megjelöli a bűnöst is Surján László akkori népjóléti miniszter személyében. És ez a szemétláda már az uniós parlamentben sertepertél!
Minden rendőr seggfej. Egy híján 100 másodperc! Azt gondolhatnánk, hogy a Pina engedett a csábításnak és túljátszották a dalt, de nem, a mai SÜN-ös idők nem új keletűek, de nem is 1993-ban kezdődtek. Jóval korábbra nyúlnak vissza a gyökerei az államvédelmi szerveknek. Ez a téma meg csak megérdemli az ilyen hosszú kifejtést, nem? De.
Pina. A demó legegyetemesebb érvényű, egyben a punktörténet minimalizmusának rekordesélyes dala. Nyolc másodperc és micsoda mélységei tárulnak fel az emberi létbevetettségnek! „Egy jó hely van a világon. Pina! Pina! Pina! Pina!” Csavaros megfogalmazású ars poetica. Elég, ha csak azt nézzük, hogy hányféle értelmezésre ad lehetőséget ez a néhány szó. Tudniillik a pina jelképezheti a női princípium körülvevő, körülölelő, enyhet adó oltalmát, a szexuális együttlétek testi-lelki felfokozottságát, de a szülővé, apává tevő társ legsajátabb szervét is. Ez az egyik értelmezés. A másik sokkal provokatívabb. Mi van, ha az ifjúi hevületű zenekar csakis önmagáról beszél? Ha a nemzeti érzület „három a magyar igazság” elvét a negyedszeri pinával azért überelik, hogy ezzel adják a világ tudtára, hogy itt vannak, megjöttek és mindent akarnak, de azt most rögtön? Bármelyik értelmezés is az érvényes, a mondanivaló és a forma ilyen tökéletes egysége ritkán valósul meg nemcsak a magyar, de az egyetemes zenetörténetben sem.
Szétlövöm az agyam. „Nincs háború, nincs fájdalom, nincs szeretet! Csak én! Csak én! Csak én! Csak én!” Ilyen az, amikor a Pina könnyű tollforgató kézzel megír egy öngyilkos himnuszt. Mellette az összes egzisztencialista író elbújhat könyvtárnyi regényével, grafomán értekezésével és filozófiai eszmefuttatásával. Ilyen tömör fogalmazásra csak egy igazi punk képes!
A Pápa szkinhead. Demózáró számban a srácok egy olyan szólót eresztenek meg, aminek a hallatán a régi vágású metálrajongók is ördögszarvat növesztenek az öklükből és rázzák, vagy éppen léggitároznak. Nem véletlenül. A szövegben ugyanis ilyesmik hangzanak el: „Jézust horogkeresztre feszítették. Mussolini is keresztény volt, megvédte a Vatikán.” Összegezve az eddig hallottakat: pinajó ez a demó!
Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!” Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!” Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!” Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!” Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!” Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!” Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!”
