Tudtatok négy-öt számot…
Tizenöt-húszat, az már komoly műsor volt, azt már el lehetett játszani tízszer egymás után is, és nagy lelkesen tanultuk az újakat. Elég rossz az emlékezetem, valószínűleg színezek is dolgokat, ez menthetetlenül így lesz az egész könyvben, de van néhány erős élmény, például egy magányos csillebérci fellépés. Talán mert van is róla fénykép: állok ott egy Gibson gitárral, és emlékszem, a Come On Let’s Twist Againt éneklem. Ezzel a gitárral tiltottak ki Almádiból 1962-ben tvisztelés és hozzá való zenélés miatt.
Ezt így fogalmazták?
Nem kaptam róla írást, de a rendőrök szó szerint ezt mondták. Komolyabb volt ez minden írásnál. Almádiban nyaraltam, a gitár nálam volt, azt mindenhova vittem. Viaszosvászonból varrtam neki tokot. Játssz valamit, mondták, ahogy megláttak a gitárral. Nem rólam szólt ez, hanem a hangszerről. Eljátszottam nekik három-négy számot, annyit tudtam. Travelling Man, ilyenek, aztán újra. És megint újra. A strandon, ha nem énekeltem el ezerszer a Come On Let’s Twist Againt, hát egyszer sem! A saját angol szövegemmel, persze. Az egész strand odagyűlt, mindenki tvisztelt, amíg „rendbontás” miatt a rendőrség ki nem szállt a helyszínre. De addigra mi elillantunk. Az Aranyhíd presszóban találkoztunk az almádi stranddal majdnem szemközt. Ült ott ez az ártatlan népség, és rettegett tőle a hatalom. Semmit nem csináltunk, de együtt voltunk, farkasgyülekezetnek számítottunk. A következő napon a strandra már úgy mentünk ki, hogy lesz tviszt. És lett tviszt, kiszállt a rendőrség, és mi megint elillantunk.
A rendőrség akkor már Almádi-szerte kajtatta a gyanús elemeket. Én a gitárommal különösen feltűnő voltam. Mindig az árnyékban somfordáltam haza, mert érezhető volt, hogy gáz lesz. Az is lett, mert a kispesti srácok egy kőkemény galeri voltak, a Kis Sváb volt a vezérük, nagyon elkalapáltak egy rendőrt, aki szórakozott velük. Na, ez súlyos hiba volt. Persze hogy őket nem kapták el, engem viszont igen, mert a gitár ott volt rajtam medálként, követő chipként. A búvóhelyem egy vitorláson volt, napközben tviszt a strandon, este a vitorlás. Egyszer aztán megüzenték a Svábék, hogy rendőrverés volt, gáz van, húzzak el a francba. Azt is megüzenték, hogy ha bármikor Kispesten járok, csak annyit mondja: Kis Sváb. Lesz ennek egy gyönyörű fejezete, az majd később jön, ha nem felejtem el [persze elfelejti], elmondom, mert ez a jelszó tényleg működött!
Éjszaka kimenetem stoppolni, el innen bárhová, csak Almádiból el! Egyszer csak megállt mellettem egy Alfa Romeo, egy szemüveges férfi és egy gyönyörű nő ült benne, fölvettek. A férfi újpesti maszek volt, akkoriban kétes, gyanús személy, a nő pedig dél-afrikai magyar. Azt kell mondjam, fölvett egy korabeli milliárdos. Siófokra mentek, nekem mindegy volt. Elmondtam, mi van velem. „Fiam, vigyázz, olyannak kell lenned, mint a kígyó, királlyal, császárral nagyon vigyázz! Most pedig velünk jössz.” Mint a mesében. A nő kedves volt és szép, a férfi gazdag és bőkezű. Üzletember volt, a kapcsolatunk később is megmaradt, a zenekarnak sokat segített, még a születésnapján is fölléptünk, és nem húsz forintot kaptunk, hanem százötvenet fejenként. Milyen jó, hogy eszembe jutott, a nevére sajnos nem emlékszem, meg is halt már, úgy hiszem. Azt tudom, hogy a dél-afrikai nő visszament, a parti nem jött össze. Siófokon fejedelmi vacsorát költöttem el velük. „Gyere, most elviszlek Almádiba, de ne félj, mi a Tulipán Szállóban lakunk, amíg engem látsz, ember hozzád nem nyúlhat!” Szálloda – életemben először. De jött nekik egy üzenet, hajnalban elmentek, én meg ott ragadtam, csapdába szorulva, mint egy westernfilmben. Tudtam, ki nem mehetek, mert végem van. Mindez a gitár miatt. A recepciós srác szólt: „a gitárt tedd be ide hozzám.” Segített. Bár az is lehet, hogy ő hívta ki a zsarukat. Mert egyszer csak nyílt a szállodaajtó, és berontott négy zsaru. Azonnal igazoltattak, mit keres itt, hol a gitárja, kész. Azt az érzést nem lehet elmondani. Aki korabeli rendőr szemébe nem nézett, aki nem érezte a leheletüket, aki nem rándult össze négy primitív bunkó állattól, az nem tudja ezt. Azt csinálhattak volna, amit akarnak. Ma sok fiatal azt hiszi, hogy bátornak lehetett lenni. Nem lehetett, na, azt pont nem. Én akkor megúsztam verés nélkül, de jött a kitiltást: „tvisztelés és hozzá való zenélés miatt.” Ennyit a Gibson gitárról.
Innen idézve: Cseh Tamás – Bérczes László beszélgetőkönyve. Új Palatinus Könyvesház, 2006.