Nat Hentoff: Mi vitte önt arra a döntésre, hogy a rock & rollt választja?
Bob Dylan: Az elővigyázatlanság. Elhagyott az egyetlen igazi szerelmem. Ivásra adtam a fejem. Phoenixben kötök ki. Munkát kapok, mint kínai. Egy filléres üzletben kezdek dolgozni, és összeköltözöm egy tizenhárom éves lánnyal. Aztán jön egy nagydarab mexikói hölgy Philadelphiából és felgyújtja a házat. Legyek Dallasba. „Ilyen volt” állást kapok egy Charles Atlas-féle „ilyen volt – ilyen lett” testépítő hirdetésben. Összeköltözöm egy kifutófiúval, aki nagyszerű chilit és hot dogot tud csinálni. Aztán jön ez a tizenhárom éves lány Phoenixből és felgyújtja a házat. Aztán csak arra emlékszem, hogy Omahában vagyok, és nagyon hideg van. Ekkorra már a saját biciklijeimet lopkodom és a saját halamat sütögetem. Összeköltözöm egy nem túl vonzó küllemű középiskolai tanárral, aki mellékesen vízvezetéket is szokott szerelni, és szerkesztett egy különleges hűtőgépet, amelyik újságból salátát tud csinálni. Minden jól megy, amíg fel nem bukkan a kifutófiú, és megpróbál megkéselni. Mondanom sem kell, felgyújtotja a házat, én meg lelécelek. Az első ürge, aki felszed, megkérdezi, akarok-e sztár lenni. Mit mondhattam volna neki?
És így lett rock & roll énekes?
Nem, így lettem tébécés.
Az 1966-os Playboy-interjúból idézve: Bob Dylan: Interjúk. Szerkesztette: Jonathan Cott. Fordította: Baló András Márton. A fordítást az eredetivel egybevetette: Várady Soma. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.