Ahogy teltek a napok és a hónapok, megfeledkeztem a tyúkok etetéséről, és ők is megfeledkeztek arról, hogy tojást tojjanak. Örökké azt hallgattam Thelmától [Ozzy első feleségétől], hogy „John, etesd meg a tyúkokat!” És hogy „John, ne felejtsd el megetetni a tyúkokat.” Meg hogy „John, megetetted a tyúkokat?”
Agyfrászt kaptam tőle.
Szünetet akartam tartani – a Technical Ecstasy [utolsó előtti, 1976-os albuma a Black Sabbath nevű zenekarával] felvételei teljesen lemerítettek, különösen a piálás miatt –, de nem találtam sehol nyugalmat. Ha nem Thelma, akkor az ügyvédek zargattak. Ha nem az ügyvédek, akkor a behajtók. Ha nem a behajtók, akkor a lemezcég. És ha nem a lemezcég, akkor Tony [Iommi], Bill [Ward] vagy Geezer [Butler] aggódtak az „új irányvonalunk” meg az adószámláink miatt.
Csak úgy tudtam kezelni ezt az egész helyzetet, ha folyamatosan volt bennem valami.
Aztán egy napon végül annyi lett. Elvesztem.
Egész éjjel ébren voltam, zárásig a Hand & Cleaverben ittam, utána otthon pizzáztam, aztán néhány csík kokain, aztán egy kis fű, aztán még egy kis koksz, aztán pillanatnyi eszméletvesztés reggeli környékén, aztán egy kis kokain, hogy felébredjek. Aztán egyszer csak eljött az ebéd ideje. Lenyomtam egy üveg köptetőt, három üveg bort, toltam még egy kis kokaint, elszívtam egy spanglit meg fél doboz cigit, és ettem egy főtt tojást. De tökmindegy volt, mennyi mindent pakoltam magamba, képtelen voltam lenyugodni. Gyakran éreztem így magam, miután hazajöttünk Amerikából. Órákat álltam a konyhában, nyitogattam a hűtőajtót, vagy csak punnyadtam a nappaliban a tévé előtt, kapcsolgattam egyik adóról a másikra, de sohasem néztem semmit.
Innen idézve: Ozzy Osbourne with Chris Ayres: I am Ozzy. Fordította: Bus András és Fencsik Tamás. Cartaphilus Könyvkiadó, 2010.