"El ne bazd, te geci!" És nem bassza el a geci. Kurva jól nyomja.
Bajtai „Barangó” Zoltán népszerű, legalábbis hírhedt egyénisége a magyar zenei életnek. Róla az a műveletlen honfitársunk is hallott, akinek még nem került a kezébe a Cartaphilus Könyvkiadó általa szerkesztett, „Legendák élve vagy halva” nevű nagyszerű sorozatának ötven kötetéből egy sem. Talán nem veszi tolakodásnak a nyájas olvasó, ha megjegyezzük, hogy az ebben is hiánypótló blogunk az említett művekből előszeretettel citál érdekesebbnél érdekesebb faszos-pinás, drogos vagy csak szimplán tapló részleteket. De elég az önfényezésből, vissza Barangóhoz. Ő volt a főszereplője annak az esetnek, ami Krisztus Urunk 2003-as évének szentestéjén mint Nagy Karácsonyi Keresztényirtás vonult be a magyar médiatörténetbe. Az egykor szebb napokat is megélt Tilos Rádió mikrofonjába ez az úriember részeg hebehurgyasággal úgy magánvéleményezte az ünnepet*, hogy utána szinte már mérhető igény támadt az általa 1984-ben indított punkzenekar, a QSS felvételeire.
Ami persze nincs.** Vagy legkevesebb 98%-ban olyan, amin egy percekkel ezelőtt kasztrált férfi próbálja túlüvölteni egy kukoricadaráló és egy ötvenéves kombájn motorjának egymást felüllicitáló zajait. Zenének jó, de hallgatni rossz. Második körre meg főleg nem fizetnénk be. Fitymálhat minket elkényelmesedett zsúrfiúknak az, akinek a száján ilyesmi kifér, de laptopfénynél lepattogzott zománcú lábosból alumíniumkanállal lecsót enni, hát igen, nem is kissé idétlen élmény. Még akkor is, ha a nyolcvanas évek derekán szőrös tökű, a rend őreitől szapora gumibotozással honorált megmondásnak számított ez: „Külvárosi utcasarkon / Két iszákos harákol. / Nem kell ide forradalom, / Összedől ez magától” (Külvárosi), vagy emez: „Minden percem rábaszás, / Mind csak üresjárat” (Nyűg) stb.
Leginkább nyilván a Kézigránát című ön- és közveszélyes daluk oldja el bennünk is a vastag láncra vert állatot. Menten kamikaze szabadcsapatokat kezdünk toborozni, hogy olyasmivel szórakoztassuk az esti hírekben a nagyérdeműt, amire a legfogékonyabb. A szövegből nem idézünk, mert annyira tökéletes (hogy ne mondjuk: kifinomult) költészet, hogy ugyanúgy működik versmondó pódiumon, mint valami dugig mögött lyukban, sörtől és izzadságtól verejtékező plafon alatti punkkoncerten. Érdekesség, hogy a Genyó Szívó Disztroly fanzin válogatásának 1996 szeptemberében megjelent második részén szerepel egy bárzongorás verzió is.
* Barangónak van amúgy énblogja is ehelyütt, ahol a Tilos-botrányt néhány nappal ezelőtt is felemlegette. Talán nem hatáskörtúllépés részünkről, ha megemlítjük a létét és abbéli véleményünket, hogy kifejezetten élvezetes olvasmány a mai Újviktoriánus korban. Meglátásaink közé tartozik azonban az is, hogy nem „szar megalkuvás” fotót feltenni egy blogra, elég az hozzá, hogy mi még videót is szoktunk. Sajnálatos azonban, hogy a tartalomhoz olyan pőre dizájn társul, amiben maga a szövegi lényeg a laptopunk képernyőjének úgy egyharmadát foglalja el (na jó, a hónapos menüvel a felét), pedig nem is állítottuk maximum felbontásra a vizuált. Jut eszünkbe: mi is imádjuk a macskákat, Thomas Bernhardot és Kalambó kutyájával is közelebbi barátságot kötnénk.
** Dokumentumzárta után érkezett a Google-találat, hogy a QSS és a Hisztéria nevű galerik közös koncert CD-je idén megjelent. Mit is mondhatnánk? Jobb soha, mint későn.