A könyv kevés rákendrolos sztorijai közül másfél.
Hat nappal később a turné külföldön, a franciaországi Lille-ben folytatódott. A következő héten körbeutazták Európát, a turnébuszban aludtak, és majdnem minden este felléptek. A turné olyan pokoli iramban zajlott, hogy gyakran azt se tudták, hogy melyik országban járnak és a helyiek milyen nyelvet beszélnek. Adrian emlékszik arra, amikor Paul tört franciasággal bemutatta a zenekart a közönségnek. „A gond csak az, hogy akkor éppen Olaszországban játszottunk.”
Új turnémenedzsert szerződtettek Tony Wiggins személyében, aki csak közvetlenül a koncertsorozat előtt vette át őket. Első emléke a zenekarral kapcsolatban az, hogy valahol Németországban egy benzinkútnál a srácok megállították a buszt, hogy megkeressék a mosdót, de a tulaj, meglátva a buszból előmászó hosszú hajú semmirekellőket, ijedtében kitette a „Zárva” táblát. A hűvös fogadtatást nehezményezve természetesen úgy reagáltak, hogy lehúzták a sliccüket és szanaszét vizelték a benzinkút előterét az ekkor már felbőszült tulajdonos feleségének és lányának szeme láttára. Ezen a ponton a főnök annyira begurult, hogy berohant az irodába egy vödör hideg vízért, és nyakon öntötte az egész bandát. Rosszul tette. Davey, aki ekkorra már meglehetősen beivott, a már korábban jócskán kiürült konyakosüvegét az iroda hatalmas ablakának kellős közepébe vágta. Ettől a tulajdonos végképp kikészült, és kihívta a rendőrséget. A srácok őrültek módjára rohantak vissza a buszhoz. „Le kellett buknunk a buszban, és az első lehetőségnél letértünk a főútról – meséli Wiggins. – Órákig csak a mellékutakon mentünk, míg felhajtottunk a Strasbourgba vezető autópályára.” A turnémenedzser, aki a Maiden előtt közvetlenül a lágy hangú sanzonénekessel, Gilbert O’Sulivannel dolgozott együtt, teljesen elképedt. „Úristen, mibe csöppentem” – kérdezte magában.
Innen idézve: Mick Wall: Iron Maiden – Run To The Hills, Az Iron Maiden hiteles története. Fordította: Szántai Zsolt és Maurics András. Cartaphilus Könyvkiadó, 2010.