Rick Rubin egy profi menedzsert állított a Slayer mellé: Rick Salest, aki korábban a '80-as évek néhány népszerű rockegyüttese mellett volt turnémenedzser. Rubin továbbra is nagyobb szerepet játszott a Slayer karrierjében, mint egy szimpla producer vagy kiadótulajdonos, de nem lehet pontosan tudni, hogy mi volt a feladata. Kerry King: „Akkoriban együtt játszottam a Beastie Boys-zal, én szólóztam a „No Sleep 'Til Brooklyn”-ban. Rubin úgy gondolta, a számnak egy komolyabb gitárszólóra van szüksége, ezért adott pár száz dollárt, hogy menjek el a stúdióba. Akkoriban nem voltam valami nagy virtuóz, viszont a pénz, amit tőle kaptam, nagyon jól jött. A dal olyan lötyögős metal volt, mint a Motörhead „No Sleep 'Til Hammersmith”-je. Azelőtt sosem hallottam a Beastie Boyst, de megállapítottam, hogy jók.”
A bulizós hangulatú számban nem volt semmi különös, még King anarchikus gitárszólója sem változtatott rajta, pedig ez még szerinte is atonálisra sikeredett. Amikor a csapat klipet készített hozzá, a szám az MTV-nek köszönhetően új életet kezdett élni. A klipben a Beastie Boys valami klub színpadán rappel. A fiúk feltupírozott parókát viselnek – ezzel minden bizonnyal a Poisont, a Warrantot, meg a többi hajmetalbandát akarták kifigurázni. Megjelenik egy gorillakosztümös férfi, aki a színpadon állva gitározik. Kerry odarohan hozzá, lelöki a nézőtérre, majd belekezd a szólójába. „Az eredeti elképzelés az volt, hogy a gorilla lök le engem a színpadról – mondta el King –, de erre azt mondtam, hogy vagy én lököm le a gorillát, vagy senki nem lök le senkit. Végül úgy lett, ahogy mondtam.”
King híres színpadi öltözékét, szegecsekkel díszített bőrcuccait viselte. A „tudálékos fejű egyetemista" külsővel megjelenő Beastie Boys mellett King úgy nézett ki, mint egy másik bolygóról idetévedt, idegen lény – ezzel azonnal sikerült elérnie a kívánt hatást. Az emberek imádták a videót; a dal fantasztikusan sikeres lett, és ezzel beindította a Beastie Boys karrierjét. Ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor a Slayer is megmártózhatott egy pillanatra a később iszonyúan sikeressé váló rap-metal műfajában. (Ennek a furcsa fúziónak a népszerűsítésében az Anthrax is részt vett, amikor 1987-ben a Public Enemyvel közösen megcsinálta a „Bring Tha Noize”-t.)
Hanneman sokkal elégedettebb volt a végeredménnyel, mint a társai; „Mindannyian óriásinak tartjuk. A Beastie zenéje sokban hasonlít a miénkre, mert mindkettő extrém. A Run DMC-n és a Beastie-n kívül nem hallgatok rapet, és az új zenék többségétől kiráz a hideg, de ez tényleg jó.”
Miután Hanneman elárulta: arra készül, hogy Lombardóval és a Suicidal Tendencies gitárosával, Rocky George-dzsal egy Pop Smear nevű mellékprojekt keretében feljátsszon pár dalt, Rubin kérlelni kezdte: „Ne már, haver! A bandák éppen az ilyen ügyek miatt szoktak feloszlani!” A Pop Smear összepróbált néhány hardcore punk számot, de végül – megfogadva Rubin tanácsát – nagyon gyorsan feloszlottak.
Innen idézve: Joel McIver: Slayer (Eredetileg: The Bloody Reign of Slayer). Fordította: Szántai Zsolt. Cartaphilus Könyvkiadó, 2010.