Mosolyserkentő szemezgetés a Sziget nemzedék 1993-1998. című könyv (AduPrint Kft., 1999.) interjúiból.
GNL: Érezhető-e itt ez a légkör?
Paul Kantner (Jefferson Airplane): Hát… biztosan jobban éreztem volna magam, ha a rendezők nem tiltják meg, hogy a Dunában úszva közelítsem meg a Szigetet. Pedig a fulladásos halálhoz Woodstockban közelebb álltunk.
Ezt hogy érted?
A színpadon Santana játszott, a maga nyolcfős zenekarával, miközben ömlött az eső. Akkor még az volt a szokás, hogy a szervezők mellett egy sor zenész is ott tolongott a pódium szélén, és egyszercsak az egész tákolmány süllyedni kezdett, bele a sárba. Úgy éreztük magunkat, mintha a Titanicon lettünk volna. Túléltük, és nagyszerű volt ennek az őskáosznak a látványa, amelynek részesei lehettünk.
Abban mindenképpen hasonlít a két fesztivál világa, hogy akkor is, most is a „szex és drogok és rock and roll” jelszava lengi be a közegét.
Miért, szerinted a crack és AIDS és Michael Jackson sokkal jobb? Az még a kisebb baj, hogy nincsen lázadás, a nagyobb, hogy eltűntek a valóban nagyfomátumú egyéniségek, akikre fel lehet nézni, vagy akár szenvedélyesen gyűlölni – mint mondjuk Johnson elnököt.
Szokott-e az álomzenék muzsikus álmodni?
Van egy visszatérő álmom: űrhajós vagyok, és egy holdutazásra visznek. A Hold egy furcsa, fényes szövésű függőágyban alszik, amikor odaérünk, csak mire megérinteném, eltűnik. Ezekben az álmokban mindig kisgyereknek látom magam, és még ma is szívesen vállalkoznék egy űrsétára…
(1994. augusztus 23.)
GNL: Hiszel a béke, szerelem, zene szentháromságában?
Peter Hammill (Van Der Graaf Generator): Hiszek. A zene átöleli mindkettőt.
(1996. augusztus 21.)
GNL: Mi volt életed első zenei élménye?
John Cale: Az a zaj, amit nagyapám teste csapott, amikor szívrohamtól sújtva leesett a lépcsőn. A zongora, a gitár, a brácsa csak ezek után következett.
(1995. augusztus 23.)
GNL: Mit tekintesz végső életcélodnak?
Patti Smith: Szeretnék egy lenni azok közül, akik megteremtik a globális kommunikációt, hogy a világ közös hangon szólaljon meg, vagy üvöltsön, ha kell.
(1998. augusztus 6.)
GNL: A közelmúltban nősültél meg. Mennyiben változtatta meg életedet ez a lépés?
Coolio: Igen jelentősen. Eddig hat gyermekem volt. Most már hét van.
(1998. augusztus 8.)
GNL: Egy héttel azelőtt léptek fel Budapesten, hogy az egész világ várja a teljes napfogyatkozást. Vannak, akik félnek ettől a ritka természeti jelenségtől. Ti hogyan vagytok vele?
Nick Holmes (Paradise Lost): Nekünk az is ugyanolyan nap, mint bármelyik másik. Legfeljebb aznap, ha éppen a déli órákban lépnénk fel valahol Európában, nem kellene gondolkodnunk azon, hogy milyen fény-show-val lepjük meg a közönséget. Különben is: a Nap, a Hold messze van – mi pedig itt vagyunk a Földön. Egy földfogyatkozás kétségkívül ijesztőbb lenne.
(1998. augusztus 5.)