Van-e valamilyen betegségetek, ami a roadmunkához kapcsolódik?
Nincs. Mi súlyemelők voltunk, jól bírtuk. Még a piát is. Bár már nem tudunk annyit meginni, mint régen. Egyszer Baronits Zoli kiszámította, nyolc hónap alatt elittuk egy-egy kocsi árát. Persze akkoriban még olcsóbb volt az autó… Ja, a pia is.
****
Nem tudom, mi az, hogy egypetéjű, de az biztos, hogy tök egyformák vagyunk. Gyerekkorunkban mi magunk sem tudtuk megkülönböztetni egymást. Időnként bele kellett néznünk a másik szájába, merthogy a fogunkon van valami különbség. Anyánk is így csinálta, tőle láttuk... Nem hoznak itt semmi piát? Én az István, ő meg a Jocó. Igen, Ő a bajszos, István. Nekem most nincs bajszom. Nyomdász a szakmánk, hatvanhétben szabadultunk. Jártunk Liversingre, és elkezdtünk segíteni a Vas Lacinak, csak azért, hogy ingyen bemehessünk. Meg voltak elégedve velünk... A Liversing nagyon jó kis zenekar volt, jöttünk velük egyszer haza vidékről. Éppen április harmincadika volt... Megállított a rendőr és nagy okosan megkérdezte, hogy ugye fölvonulunk másnap. Meg akart győződni a hosszú hajúak pártállásáról. A testvérem beszólt, hogy mi majd inkább másodikán vonulunk föl. Mert akkor kevesebben lesznek, nem kell úgy lökdösődni! De nem értette a viccet. Hiába, akkor az emberek még nem voltak annyira iskolázottak, mint manapság... A zenekarban Pataki volt a nagy show... Egy piros Caprival járt akkoriban. Az volt a vége a bulinak, hogy egy road fölment a színpadra és elkezdte szétszedni a cuccot. Az orgonának is kicsavarták a lábait, lerakták a földre. Mire a Pataki előszedett valahonnan egy kis kerti kapát és azzal folytatta. Fapofával. A kapa hegyével ütögette a billentyűket. Hatalmas siker, mondanom sem kell. Eszelős show. Ingyen roadoltunk, volt, hogy mi fizettük az ebédet. Igazi roadok hetvenegyben lettünk. Már a Syriusnál. Amikor megjöttek Ausztráliából. Akkor is mi fizettük az ebédet.
Összefutottunk az Erzsébet sörözőben. Ausztráliában marhára eladósodtak. Ellopták az összes cuccukat. Egész buszra valót. Kölcsönszerelésben játszottak. A következő napon lett volna biztosítva, úgyhogy tíz fillért sem kaptak. A Rolling és a Them levetett holmiját vették meg. Lenardokat, ami akkor itthon nagyon nagy számnak számított…
… Nekünk már hatvannyolctól járt a jugoszláv Djuboksz magazin. Még egy kislemezt is adtak hozzá, de azt többnyire már a postások ellopták. Ebből a magazinból öltöztünk. Nekünk volt először színes ingünk Pesten. Kiszúrtuk anyánk pongyoláját. Plüss, fekete alapon narancssárga kígyók. Megmondtuk, varrjon belőle inget! Nem tiltakozott. Nekünk hosszú hajunk is lehetett, nem szólt bele. Elmentünk a két pongyolaingben a Gutenberg művelődési házba. Éppen Demjén játszott egy zenekarral. Kezdődött a buli, mire azt mondta, hogy szeretettel köszöntik a közönséget és külön ott hátul azt a két színesinges fiatalembert. Csak később jöttünk rá, hogy azok mi vagyunk. Nagyon szép, hosszú, lobogó hajunk volt. Úgy, ahogy az újságban láttuk…
Nem nagyon értettük, mit bámulnak, nekünk így tetszett és kész. Egyszer mentünk befelé a nyomdába. Ballagtunk a Jászai Mari téren, amikor látjuk, hogy lépésben jön mellettünk a 2-es villamos. Lógnak az emberek meg a vezető, és minket lesnek... Különben nem bántottak... Pedig akkor még vékony gyerekek voltunk…
… Nem lehetett bennünket szétválasztani soha. Katonák is együtt voltunk. Na, addig egy kortyot se ittunk. A seregben jött az első korsó sör.
… De ha akarsz ennek a fejezetnek egy jó címet adni, irt azt, hogy a két Simon szabad…
Volt az LGT-Omega-Beatrice-turné. Ott a Ricének nem volt cucca, de mi segítettünk az Omegásoknak. Megálltunk és elkezdtünk kiabálni: A két Simon szabad! Mint a Bosnyák téren, amikor a tróglisok munkát keresnek. Rajtunk is maradt: A két Simon szabad. Mindenki így köszön már. A Frenreisz meg azt kérdezgeti, hol hagytad a húgodat? Az mi vagyunk. Vagyis hogy én. A Józsi. Mert én vagyok a fiatalabb... De ez már későbbi…
Előbb a Syrius. Megjöttek Ausztráliából. Szólt a Pataki, hogy ki kéne pakolni a cuccot. Két hétig tartott, amíg levámolták... Fél évig ingyen dolgoztunk. Csak a zene miatt. Mert amit csináltak, olyan addig itthon nem volt. A technikai dolgokhoz még nem nagyon értettünk, de tudtuk, hogy lehet valamit elintézni. Kit kell megkeresni? Ki tudja megcsinálni? Közben összejöttünk mindenféle állat nagy alkoholistákkal. Dodó, Dudus, Sinya meg mit tudom én már, kicsodák. Bevittük őket a Syrius-bulikra, ők meg fizették a piát. Négy-öt forint volt egy sör. Mérhetetlen módokon beittunk. Érdekes, nem szólt a Baronits. Pedig Ő meg a Veszelinov sose ittak. Kocsival jártak. A Misi az nagyon piált, a Jackie kevésbé, Tátrai is rá-rátöltött... De nem szólt senki, mert ettől nem állt meg egy percre se a szekér... Egyszer versenyt ittunk egy másik zenekarral. Azt hiszem, a Som is benne volt, ez még a Piramis előtti valami. A dobos? A legnagyobb szám. Sötét volt a Vásárhelyiben, csak az üvegek kotyogtak. Sok üveg. Üveghegyek. Végül nem lehetett eldönteni a csatát. Összekeveredtek az üvegek. A Baronits azt mondta, ez őrület, ilyet többet az életben nem fog látni. De nem lett baj. Jól bírtuk. Csak kisebb zűrök. Egyszer az E-ben az Omegával. A Pataki orgonája síneken csúszott. Szólt a bratyóm, indul az orgona. Nem tudtam elkapni, elvitte egy srác lábát. Nem tudom, eltört-e, de jött a mentő... Az Egyetemi Színpadon meg fogadásokat kötöttünk, hogy egy ember le tud-e vinni a lépcsőn egy Hammondot. Nem akarták elhinni! Fölraktuk a lépcsőkorlátra, fogtuk a fülét és csúsztattuk… Ez is érdekes volt. A Vásárhelyibe egyszer vittem a nagy Lenard hangfalat. Egyedül a vállamon. Beakadt fönn a plafonba. Én meg mentem tovább. Bumm, leesett a hátam mögött. Hatalmas röhögés. A hangfalak is jól bírták. Nagyon strapabíró szerkezetek... A Syriusnak volt a legkopottabb cucca az országban. Cikizték is érte. De a Bergendy Pista megfogalmazta. „Ezen a cájgon látszik, hogy dolgoznak vele. Használva van.”
A Syriuson belül nem volt az a nagy barátság. A buli után Veszelinov és Baronits rohantak haza. Ráduly Misivel meg a Jackivel viszont lehetett éjszakázni... A Ráduly egyszer annyira fölpörgött, hogy földhöz vágta a szaxofonját... Azt hallottuk a Vajdától, a Benkóék bőgősétől, hogy teljesen abbahagyta a zenét. A szaxofonja fönt van a falon, plexivel letakarva. Tiszta Amerika. Pincér volt egy teaházban, most meg valami hajón. Nem iszik már. Rövid a haja, és kis kecskeszakáll. Volt egy néger felesége. Valami sztriptíztáncosnő. De már elváltak. Most egyedül él egy másfélszobásban…
Sajnos föladta. Figyelte a nagy konkurenciát és nem látta értelmét... Voltak idegi problémái is. Ő volt az első merengő zenész. Elbújt a függöny mögé és csak lesett maga elé... Hót egzaltált pali, talán így lehet kifejezni. Őt a Pege fedezte föl, ajánlotta a Baronitsnak... Hogy itt van egy nagyon tehetséges kis cigánygyerek... A Baronitsnak pedig jó füle volt. Vitte magával. A Pataki és a Jackie kezdték rögtön belesulykolni a dolgokat…
... A jókedvet a Veszelinov vitte. Ahol megjelent, kitört a röhögés. Pedig sose ivott... A Jackie? Neki volt a legnagyobb tekintélye. És csak a zenétől, mert még szép gyereknek sem volt nevezhető. Neki nem volt olyan rohanó tempója, mint másoknak. Bármikor meg lehetett állítani... Akár az utcán. El lehetett beszélgetni vele. Beültél vele valahova, kifejthetted a dolgokat. Hét éven keresztül dolgoztunk együtt. Volt neki egy darab nadrágja, egy darab lódenkabátja és egy sapkája. Ezt hordta télen-nyáron. Abszolút nem adott magára... Most amikor megjött, kérdeztem tőle, mennyit keres Ausztráliában. Azt mondja, ide figyelj, Simi! Becsületszavamra, nem tudom, mennyi a pénzem. Az biztos, hogy minden nap meg tudom venni a whiskymet. Csak a zene. Utoljára nyolcvanöt karácsonyán volt itthon. Szóltam a Kiss Imrének a Rádióban: itt a Jackie, föl kéne léptetni... Oké is lett, mire a Jackie közölte: föllépek, de a gázsit Siminek kell megkapnia. Ilyen a pasas. Kérdezgették, miért én kapnám a gázsit? Mire ő nem is lépett föl. Ne kérdezgessék! Vagy amikor először itthon volt. A mindig jól értesült Kőbányai megírta, hogy föl fog lépni a Marcibányi téri Művelődési Házban. Persze szó se volt róla. A tömeg meg benyomta az üvegajtót…
A régi Syrius? Az egy stabil vállalkozás volt. Főleg a BEATRICE-hez képest. Náluk se marad: el a buli. Amikor a Ricénél először történt ilyesmi, nem akartunk hinni a fülünknek. Mi az, hogy technikai okok miatt? Rajtunk nem múlott semmi. Az biztos. Persze így nevezték, amikor betiltották a bulit. Na, a Syriusnál ilyen nem volt. Mert hogy ők elvont zenét játszottak... Illetve egy buli mégis elmaradt. De az is a közönség miatt. Az Ifjú Gárda Művelődési Házban? Vagy Albertirsán? Állandóan magyarnótákat követeltek a zenekartól. Meg a Csiliben is. kitört a botrány. Mert a Syriusra nem lehetett táncolni. Fütyültek, beszóltak, hogy takarodjunk, a Misit lecigányozták. A Jackie visszaszólt, hogy ezt majd kint a kapuban megbeszéljük. Erre az egyik gyerek elővett valami hatalmas bökőt. Lementünk a színpadról. Kint az udvaron dobáltak kővel, még a mikrobuszt is... A rendezők alig tudták visszatartani őket. Kiabáltak, hogy játsszunk inkább Black Sabbathot. Az még oké. De amúgy sose maradt el a buli. Nyomtuk a plakátokat, szórólapokat. Persze maszekba' a nyomdában…
... Először csak úgy ingyen, haverságból dolgoztunk, de később már kaptunk gázsit.
Be is jelentettek az Országos Rendező Irodában, ahol, hogy neve legyen a gyereknek, indítottak valami tanfolyamot. Ott volt a Weiss Tibi, Nemes Laci. Nem volt komoly, egymást írogattuk be a jelenléti ívre. Akkor még mindenki dolgozott. A Weiss, a Nemes is... Ő azt hiszem műszaki rajzoló volt…
... Ment a röhögés. Az öcsém is egy világcsávó, én is egy vidám gyerek vagyok. Nagyon szerettek bennünket. Tudták, hogy tőlünk csak kérni lehet, de akkor mindent. Nincs parancsolgatás, csak haverság. Hallottuk mi is, hogy beszélnek másutt a roadokkal, de velünk soha. Jó volt a hangulat. Csináltuk. Mert nem mindegy ám, hogy ki savanyú pofával megy-e föl valaki a színpadra. Meglátszik a produkción!
Aztán a Syriusban volt egy törés. A Ráduly Misi megkapta az ösztöndíjat Bostonba, a Jackie is elment... Pedig akkor már úgy volt, hogy megyünk Ausztráliába. Mi is! De maradtunk végig a Syriussal. Egész a legvégéig. Még az Ullmann Ottóékkal is turnéztunk. Keresztül-kasul Szovjetunión. Kitartottunk. Jöttek új fúvósok. Molnár Ákos, Friedrich. Jött Tátrai Tibi, sőt a Schöck Ottó. Cserélődtek az emberek, de a hangulat végig jó maradt. Továbbra is haverságra alapult az egész. Együtt sakkoztunk, fociztunk, jártunk a strandra. Semmit sem éreztünk fáradtságnak, pedig néha huszonöt buli is volt egy hónapban. Aludtunk a mikrobuszban. Egymás vállán. Leraktuk a fejünket és már szuszogtunk is. Beck Tibi a sofőr, ha megálltunk, szép csendben szállt ki, nehogy felébredjünk. És mutogatta a többieknek, hogyan szunyálunk.
A két szabad Simon egymásrafonódva. Kérdezz rá, megmondja bármelyik road...! Volt valami SZÚR az MTK-pályán, sok tehetségtelen pali, road is, zenész is. Jöttek mindenféle nagymellényes csávók és magyaráztak. Ránéztünk a másik Simonnal, mondtuk két óra alatt össze lehet rakni a cájgot. Micsoda? De ott volt a Pék és ráerősített. Ezeknek két óra se kell! Másfél elég! És ami marad, azalatt eladnak fél kiló tökmagot, körbehajtanak 8 futópályán hat libát…
... Meg Miskolc, a rockfesztivál, de arról sokat írtak már... Amikor a Delhusa Gjon begárgyult és földhöz vagdosta magát. Összesúgtak a zenészek, a háta mögött. Mutogattak. Képes volt minden szám után ruhát cserélni. Csúcs volt az a manusz! Annyi cuccot vitt a Syrius, hogy külön XX-es kocsival kellett mennünk. Jött a Vas Laci, minden idők legnagyobb életművésze. És még három rettenetes profi leányzó. Felváltva vezettünk, a hölgyek meg felváltva tornásztak…
… Ahogy megkaptuk a bilétákat, elkezdtük az emberek becsempészését. Ez egy elv volt. Akit lehetett, bevittünk. Attól még láthassa a bulit, ha nincs pénze…
A Baronits összejött az Ungár Anikóval, mi meg az Ungár zenekarral is kezdtünk dolgozni. Hakni, hakni hátán. Néha kész hányinger. Ül Ősz Ferenc a lépcsőn és megesküszik, hogy nem lép föl soha többet. Még ezt a műsort se volt hajlandó levezetni... Úgy kellett elhozni egy pasast a Maxim bárból. Bedurrant az Ősz feje, a bunkó közönségtől... Az volt az egyik poénja, hogy bejelentette: Tőle mindent meg lehet kérdezni. Amire tud, válaszol… Mit gondolsz, mi érdekelte őket? Hogy megjött-e a Kudlik Juli menstruációja. Na ekkor dobta be a törülközőt. Fogadkozott hogy az ilyen zártkörű, egyenruhás klubokat mindörökre kerülni fogja... Ugyanott egyszer a Kazalt is megverték. Vagyis inkább kidobták. Pedig csak egy kis kaját akart szerezni magának a konyhában... A hóna alá nyúltak, és bumm... Persze előbb megkérdezték, túl van-e a műsorszámán... Állandóan azt lesték, nem eszünk-e a kedvezményes kajájukból... Egyszer egy kissrác segített. Látta mennyire szemezünk az asztallal, kezdte lopkodni nekünk a piát. Egy őrmester képes volt előadás közben megkérdezni a Hofitól: – Hofi elvtárs! A maga fizetése miért magasabb, mint az enyém? Na, a Hofi megmagyarázta. Azért, mert magából több száz is van az országban, belőlem pedig csak egy…
Vége lett a Syriusnak, amiben persze mások is közreműködtek.
Amikor a legnagyobb fölállásban játszott a csapat, egy kész, rögzített lemezanyaggal jött haza Ausztriából. Jogok, minden rendben, csak le kellett másolnia a lemezgyárnak. Másfél év alatt meg is csinálták! Hatezer példányban, amit napok alatt elkapkodtak. Többet nem nyomtak. Kijelentették. Nincs rá igény. Kész. Ennyi. Pedig milyen nagy csapat volt! Csupa remek zenész! Egytől egyig. Még a Baronits is. Pedig öt sokan kikezdték. Hogy nagyobb szervező, mint muzsikus... Ebben volt is valami, de amit kellett, holt precízen lefújta. És nagyon jó füle volt. Jöttünk haza egy buliról... Beszólt a Rádulynak:
- Te, Misikém, ma nagyon hamisan fújtál…
Mire Ráduly:
- Menj te a francba! Minden koncert föl volt véve, puff be a kazetta. Hallgasd csak! Ráduly megint:
- Menj a jó fenébe! Az Orszánczki figyelt, aztán megszólalt:
- Te Misi, tényleg hamis…
Egyébként a Ráduly hiába volt zseniális zenész, nem tudta berakni a nádat a szaxofonjába. Mindig a Baronitsot kérte meg rá..
A Syrius után leálltunk. Két hónapra. Egész éjjel csöngött a nyomdában a telefon. Jöttek az ajánlatok. Bergendytől, 100 Folk Celsiustól... De nem... Nem voltak haverok, úgy meg minek? Pénzért nincs értelme. Az István két hónapra besegített a Non-Stopnak, de semmi más.
Együtt roadoltak a Pékkel. Aki egy aranyos, nagy piás. Jóbarát.
… Az egészhez tudni kell, hogy mi közben mindvégig dolgoztunk. Nem hagytuk ott a nyomdát. Csak később. De akkor is ők rúgtak ki bennünket. Már a BEATRICE idejében. Mindig előre dolgoztunk, előre lenyomtuk a melót, gyűjtöttük a szabadnapokat. Vagy buliról egyenesen mentünk a szedőterembe. Mindig vigyáztunk, hogy teljesítsük a normát. Nehogy belénk kössenek... Szóval a Syrius után kivártunk. Nem volt kedvünk senkihez. És ami fő, nem akartunk senkit kifúrni a helyéről! Kocsmáztunk és jártunk a nyomdába. Azt se akartuk otthagyni. Illetve az István egyszer. Még a Syrius alatt. Az Ifjúsági parkban játszottunk, amikor Odajött hozzá a Rajnák. Tudod, a nagyhírű igazgató! Azt mondja: m – Tyimon! – Nem tudta kimondani a nevemet. – Tyimon! Ajánlok neked egy jó állást. Gyere ide hozzám gazdasági igazgatónak. Hű, Laci bácsi! Adjon nekem három nap gondolkodási időt. Közben el voltam ájulva és máris eldöntöttem, hogy elvállalom. Csak még kérettem magam. Nem sejtettem, mi van a színfal mögött. Elmentünk piálni a másik Simonnal és örvendeztünk a nagy-nagy szerencsén. Este találkoztunk a Baronitscsal és újságoljuk. Bevörösödött a feje: – Ide figyelj, Simon! Ha elfogadod, ráülsz a szardomb tetejére. És nem tudod, mikor folyik ki alólad. Nem mehetsz! Nem engedlek! Szerencsére hallgattam rá. Idősebb volt, jobban belelátott a kártyába. Ki tudja, mibe keveredtem volna...? Igen, a Zsolt vigyázott ránk. Ha anyánknak névnapja volt, mindig kijött és fölköszöntötte. Júlia napra virágot hozott a Mercedesszel... – Julika néni, hogy tetszik lenni, meg ilyenek. Már csak ezért is jó zenekar volt a Syrius... Na most kell elmesélni, és ezt csak a BEATRICE zenészek tudják, hogy anyánk nem az anyánk… Vagyis örökbe fogadott gyerekek vagyunk… Az apánkat nem ismerjük. A dolgokra nem magunktól jöttünk rá. Megmondta az anyánk, hogy minket két hónapos korunkban eldobtak… Nem kellettünk. Miért mondta el? Nem tudom, de jól tette. Ettől csak jobban szeretjük… Emlékszem, egyszer mikor még nem tudtuk mi újság, eljött elénk a vér szerinti anyánk is. Hozott nekünk kimérve, öt-öt deka cukrot. Hányas vagy? Jó, akkor emlékezhetsz arra, hogy szálra árulták a cigit, kimérve a cukrot. Stanicliben. Sétált a két gyerek, mögötte a két nő. A vér szerinti anyánk próbálta a kezünkbe nyomni a cukrot. Mi pedig közöltük, hogy nem fogadhatjuk el. Tiltakoztunk. Vesz nekünk cukrot, majd a mi anyánk... A valódi anyánk erre sírva fakadt és elrohant. Mi nem emlékeztünk erre, anyánk mesélte, később. Aztán évek múlva volt egy tárgyalás. Hogy kit választunk? Melyik anyánkat. El se mentünk. Mi közünk egy idegen nőhöz? Aki épp, hogy csak megszült…
Később mégis izgatni kezdett a dolog... Jóval később. Anyánk azt is elmondta, hol lakik a valódi anyánk. A Nefelejcs utcában. De feléje se néztünk. Valamikor, már sokkal később, az István mégis rászánta magát. Egy barátnővel. Bement a házba és kereste Kovács Istvánnét…
... De már nem lakott ott. Az egyik lakó, akit kérdeztem, gyanút fogott. Nagyon érdeklődött és közben nézett. De úgy izzón. Amikor megmondtam elsírta magát. Hogy gyerekkorunkban is pontosan így néztünk ki. És hogy az anyánk már nem lakik itt... S ha lehet, ne zavarjuk. Apánk már meghalt és az új férje nem tud rólunk... Na rendben, nem érdekes…
… A Syrius után tehát kivártunk. Egyszercsak jött Miklóska Lajcsi, hogy Ő most a Beatricében zenél. És hogy menjünk le egyszer meghallgatni őket. Hű, de nem volt kedvünk! A Beatricéről azt hallottuk, hogy mindenféle lányok játszanak benne. Húztuk az orrunkat. Nem sejtettük, hogy közel a csoda. De Miklóska nagyon fűzött. Később kiderült, hogy ez egy aljas csapda. Beetetés. Na lementünk a harisnyagyári klubba... Mindenki tiszta bőrcuccban, de minket az se érdekelt. Tele voltunk kispolgári előítéletekkel. De azért a zenére odafigyeltünk! Tiszta döbbenet!! Nem tértünk magunkhoz. Szóval figyelj, mostantól megint csupa nagybetűvel a BEATRICÉT. Belesodortak a muzsikába. Még ott volt a Gidófalvy. Hatalmas kolomp a nyakán. De akkora, hogy a buli végére véresre dörzsölte... Csizmával verte az orgonát... Később aztán otthagyta őket. Talán a pénz miatt. Mert a RICÉ-n nem lehetett pénz keresni. De Nagy Feróval máig jó viszonyban maradtak. Még dalszöveget is irt a későbbi zenekarának, a Fáraónak. És jött volna vissza a Karthagóból... A BEATRICÉ-be. Játszani. De a Szigeti nem engedte. Na róla megint lehetne egy külön könyvet írni. Már ha hagyná. A Presley. Mesélt róla bőségesen a Gidófalvy.
... Vége lett a harisnyagyári koncertnek. Megyünk be az öltözőbe, mutatkozunk be a Nagy Ferónak. Mire, hogy menjünk a fenébe, hát nem emlékszünk, mi szoktuk őt Syriusra bevinni. Mondja a srác az öltözőben, hogy mindenki menjen ki, csak mi ketten és a zenekar maradjon. A Miklóska rákérdezett: – Te, Simikém, arról lenne szó... ide kéne jönnötök a RICE-hez dolgozni! Ránézek a Jocóra, hogy vállaljuk-e? Közben a Feró sorolta az érveket. Hogy eddig, a Vedres Józsit leszámítva, csak idegen emberekkel melóztak, akik tehát rohadtul loptak. A múltkor is eltűnt két mikrofon... És egy mikrofon hatezer forint, a Shure... És hogy fölpakolni még akad a srácok közül, de a végén gyorsan eltűnik mindenki... A Vedrestől egy pillanatra megijedtünk. Mert úgy nézett ki, mint a Zappa. Nemcsak mint az igazi, hanem egy másik fazonra is hasonlított, akivel a Syriusban melóztunk együtt. Annak volt egy szabó öccse, igen-igen nagy majom.
Két bőrönd ruhával szaladgált, minden óra húszkor átöltözött. Ráadásul a kocsiban mindig előre ült, mi meg, akik hajtottuk magunkat, bele kellett, hogy kucorodjunk a hangfalakba. Vagyis mindig zsibbadtan érkeztünk... Ezekkel az emberekkel itt se akartunk együtt dolgozni. Szerencsére kiderült, hogy a Vedres nem a Zappa... Vagyis vállaltuk. De még előtte egy kis kellemetlenség. Jöttek az öltözőbe azok a srácok, akik fölpakoltak a harisnyagyári bulira, hogy kezdhetik-e a leszedést… A Feró udvariasan közölte, hogy köszönik szépen, de időközben érkezett két rutinos szakember. Máris indultunk és ahogy az meg van írva, összeraktuk a cuccot. A fiúk nagyon meg voltak elégedve… Mentünk mindig velük. Élveztük a zenét, az egyik percről a másikra csak hozzájuk tartoztunk. Húh te, a tömeg! Az nagyon nagy volt. Nyomultak iszonyatosan. Még a Lugossi Lacikát is megpofozták. Mondta a Feró, hogy próbáljunk vigyázni a színpadra, egy-két emberrel csak elbírunk. Tudtuk, hogy bántani senkit sem szabad, hiszen a srácok is a zenétől gerjedtek be. Voltak srácok, akik rárepültek a színpadra. Isten tudja honnan, lendületet vettek és fölrepültek. Szépen landoltak, aztán megkérdezték, nem repítenénk-e őket vissza. Mi meg szép óvatosan, zutty... Életmentők voltunk, apám, életmentők!!! Legalább százötven embernek az életét mentettük meg. Meg akartak fulladni! Nyomta őket össze a tömeg.
Figyeltük az arcokat, nem kezd-e valaki sárgulni. Akkor gyorsan felhúztuk a színpadra. Vizet osztogattunk. Ami a Beatles körül volt, az ehhez képest semmi: A RICE AZ IGEN: Es nagyon vigyáztunk. Mert a bandának nagyon rosszat tett volna, ha történik valami... Azt dumálták, hogy a Nagy Feró testőrei vagyunk, pedig ez hülyeség. Mi a cuccot őriztük. A Feróra különben sem kell vigyázni. Csupa izom a csávó. Ha nem tudtunk szétcsavarni egy mikrofonállványt, mindig öt hívtuk. Mi már izzadtunk, nyögtünk, ö meg odalépett és krrrr... Büdös paraszt, úgy hívtuk, tisztelettel. B.P., gyere ide, mert nem bírjuk szétcsavarni... Nagy erejű gyerek. Lenyomta szkanderben Pataky Attilát. El lett döntve a rock kupa... Jobbal-ballal lenyomta... Na, az Attila. Nem mennék el hozzá roadnak. És nemcsak az irdatlan cucc miatt. Hallottam mindenféle dolgokról. Nem. A Simonok csak baráti alapon melóznak, ha tiszta a képlet…
Innen idézve: Ómolnár Miklós: A rock napszámosai. Ifjúsági Rendező Iroda, 1987.
