A rock zenész legfontosabb hangszere azonban mégiscsak az énekhangja. B. J. e téren nincs túl jól eleresztve. Hangterjedelme csekély, intonációja kissé bizonytalan. Soha nem tanult meg énekelni úgy, ahogyan az egy hivatásos szólóénekestől elvárható. Ebből teremtett stílust magának a zenekarok időszaka után. Volt már valaki, aki hasonló koncepció alapján negligálta az éneklés hivatalos szabályait: Cseh Tamás. Talán nem véletlen, hogy Cseh Tamás népszerűségének csúcspontja nagyjából egybeesik B. J. szólóénekesi pályafutásának kezdetével.
****
V. M. is érzékelte, hogy míg eleinte csak lányokat akart felcsípni: ezért járt a Boschba, lassacskán figyelni kezdett a zenére. És a szövegre. Néhány srác korábban is álldogált a színpad előtt, főleg azok, akik maguk is gitároztak, s próbálták ellesni a fogásokat. De azután egyre többen húztak széket a színpad elé, hogy ülve hallgassák a számokat. Fokozatosan zsugorodott a láncolók száma, fordított arányban az Illés magyar számainak szaporodásával. Nőtt viszont a széksorok száma. Megesett, hogy a táncolni vágyók már lázadoztak: lassan mindenhol székek vannak, ez nem járja! Volt, hogy az ülők összébbszorultak. Volt, hogy nem. Annyi bizonyos, hogy a rock – ez a rock – kiemelkedett a tánczene világából, s mozgásaláfestésből önálló színpadi produkcióvá lett.
****
B. J. legfontosabb szakmai útitársa kétségkívül Szörényi Levente volt. Szörényi mindenesetre él. Köztudott, hogy B. J. és Szörényi Levente útjai szétváltak. Az Atilla, isten kardja című rock opera bemutatásával 1993 nyarán manifesztálódott a szakításuk: e darab librettóját és dalszövegeit – az eredeti tervekkel ellentétben – nem B. J. írta. A színmű rendkívül vegyes fogadtatásban részesült. Több kritikus megállapította, hogy Szörényi az utóbbi években mintha elvesztette volna a tehetségét. Meg a józan ítélőképességét. Úgy tetszik, Szörényi Levente józan ítélőképességét B. J .-nek hívták.
****
Kétségtelen, hogy az István, a király rendezése a kelleténél erősebben hangsúlyozott – illetve a kelleténél hatásvadászabb módon jelenített meg – bizonyos nemzeti szimbólumokat. Ez egy szabadtéri előadáson esetleg elfogadható. Az viszont mára darab meghamisítása, ha mondanivalójából csupán a darab végén az egész horizonton lengedező magyar zászlót fogjuk fel. E jelkép hozzátartozik a lényeghez, de nem a lényeg maga, ugyanúgy, mint az előadást záró tűzijáték, melyről senki sem állítaná, hogy tartalmat hordozó effektus. Bizonyos formai elemeket akartak tartalommá túlozni azok, akiknek csupán a darab nacionalista felhangja volt fontos, semmi másra nem tudtak vagy nem akartak odafigyelni.
Sajnos, Szörényi Levente is megragadt a magyar zászló mítoszánál, s azért nem találja többé a közös nevezőt régi alkotótársával, B. J.-vel. Újabban már nem is beszélnek egymással. A történet mellékszereplőjével Szörényi annál szorosabb kapcsolatban maradt.
****
V. M. veszi magának a bátorságot, hogy megjósolja: újabb hatalmas robbanás küszöbén állunk. Jelenleg a rock világszerte CD-lemezeken terjed. Ez azonban még mindig azt jelenti, hogy a lemezeket egyenként kell megvásárolni. A házi használatra gyártott számítógépek fejlettebb változatai már képesek arra, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi hálózatokba, telefon útján. Ehhez képest kisebb technikai probléma, hogy egy számítógép sztereo hangot továbbíthasson a hozzá kapcsolt hangfalakba. Mindez lehetővé teszi, hogy majd a központi hálózatba betáplált új lemezek anyagát a számítógép billentyűzetén lekérhesse az ember, telefonvonalon, s a telefonszámlán fizethessen érte. V. M. fölteszi, hogy tíz-húsz év múlva a háztartásokban már nem lesz külön CD-lemezjátszó, magnetofon, tévé- és videókészülék, mindezt együttesen pótolja majd a nagyteljesítményű házi számítógép.
Innen idézve: Vámos Miklós: Ha én Bródy volnék. Ab ovo, 1994.