Chris Stein: Amikor először átmentünk Angliába, örömmel láttuk, hogy mennyire be tud indulni a közönség. New Yorkban senki sem táncolt a zenéjükre. Mindenki csak ült, és bámulta a színpadot. Ott ez volt a szokás egészen a B52’s megjelenéséig. Angliában viszont mindenki eszeveszettül pogózott, ugrált és köpködött. Frenetikus volt. Nagyon különbözött attól, amihez hozzászoktunk.
Sylvain: Anglia kis ország. Sokkal több dolog ellen lehet ott lázadni. A Ramones azért nem lett igazán sikeres az Egyesült Államokban, mert senkinek sem volt semmi oka panaszra. Mindenkinek ott volt a nyolcsávos sztereója meg a papa kocsija. Már véget ért a vietnami háború, és a dolgok lassan egyenesbe jöttek ahelyett, hogy szétestek volna.
Danny Fields: Angliában a Ramones nem viselte azt a stigmát, mint itthon. Ott a Sex Pistols volta legnagyobb szám. Senkit sem zavarták a zihertűk meg az okádás, és a Ramones New York undeground közegéből érkezett, amiért Európában – különösen Franciaországban és Németországban – rajongtak. Ez nagyon hasonlított ahhoz, amikor a ’60-as években az angol bandák Amerikába jöttek. Egzotikusnak számítottak. Ha Angliában valaki írt egy slágert, másnap ötvenmillió ember tudta az előadó nevét. Amerikában ilyesmi nem fordulhatott elő.
Monte: Ami Amerikában ócska hotelnak számít, az Európában luxuslakosztály, mi azonban a kisebb helyeken szálltunk meg odaát. A ’70-es, ’80-as években az európai szállodákban nem volt tévé és FM rádió az ember szobájában. Johnny tévézős típus, ahogy én is. Meglepett, hogy mennyire primitívek odaát a viszonyok, különösen Angliában. A fiúk Amerikához voltak szokva, és ott bárhol, bármikor ehetett egy jót az ember. Angliában meg mindenütt csak meleg sört kaptak húsos lepénnyel. Ráadásul az angolok mindenre vajat kentek. Joey nagy kávés volt, igazi kávé-fanatikus. Minden reggel innia kellett egy kávét, nem volt mese. Európában a kávét tejjel adják – és a tej forró, az ég szerelmére! Mi hidegen szeretjük a tejet, mert úgy lehűti a kávét, és meg tudjuk inni. Itt kapsz egy forrón gőzölgő kávét valami istenverte forró tejjel. Nevetséges. Úgyhogy Angliában hamar rájöttek, hogy az egyetlen ehető kaja az indiai. Kóstolták már korábban is, de Angliában tényleg van egy csomó nagyszerű hely, úgyhogy idővel nagyon megszerették.
Ezért van az „I Just Want To Have Something To Do”-ban az a sor a currys csirkéről? [„Hanging out of Second Avenue/ Eating chicken vindaloo.”]
Johnny: Végigbrusztoltuk az utat. Sokáig semmi kedvem nem volt visszamenni, egy francia meghívásra pedig nemet mondtunk. A turnén kis hotelokban laktunk, ahol csak egy fürdőszoba volt lenn a hallban. Borzalmas volt.
Monte: Hadd mondjak egy példát arra, milyen volt egy csapat New York-inak Európában turnézni a ’70-es években. Első európai turnéink idején nem lehetett jeget kapni. Igen, a megfagyott vízről beszélek. Valamiért idegen volt tőlük a koncepció. A jég a legnagyszerűbb dolog Amerikában. Miért olyan bonyolult ez? Miért okoz ekkora nehézséget a feltalálása? Megoldhatatlan problémának tűnt, hogy jégkockákhoz jussunk a bárban, és azzal hidegen tartsuk az italainkat koncert közben. Csak arra tudok gondolni, hogy nem szeretik a hideg dolgokat. A lekondicionálás és a jégkockakészítés technológiája ismeretlen volt Európában. A jó öreg USA-ban nem élhettünk nélkülük!
Innen idézve: Monte A. Melnick és Frank Meyes: Ramones – 22 év, 2263 koncert és mindaz, ami közben történt. Eredeti cím: On The Road With The Ramones. Fordította: Bajtai Barangó Zoltán. Cartaphilus Könyvkiadó, 2011.