Halmozzuk az élvezeteket. Ismét sztárinterjú következik. Ezúttal a három évtizedes pályáját ünneplő Hobo Blues Band névadó vezetőjével ültünk le egy kedélyes beszélgetésre mi, a provinciális magyar könnyűzene provinciális megmondóemberei. Előre szólunk: Földes Ödipusz-komplexusa kvintettjének két alapfigurája, Vlagyimir Viszockij és a Villont átköltő Faludy György neve csak itt, a felvezetőben hangzik el.
NEBAM: A történelem viharai az Ön családját sem kímélték. A szülei kulákok, azaz nagygazdák voltak (innen is a Földes családnév), a kommunizmus ellenségei. Jól tudjuk, hogy Önt eredetileg Morizon Jakabként anyakönyvezték?
Földes „Hobo” László: Igen. De nem híresztelem. A múlt, az múlt, egyszer és mindenkorra le kell zárni, nem kell folyton bolygatni és a régi sérelmeket újra fölhánytorgatni. Viszont ha már szóba került, elárulok egy titkot a Nem erre baszik a magyar blog olvasóinak.
Köszönjük. Mélyen megtisztelve érezzük magunkat e kiváltságért.
Kérem, ne beszéljen bele: mondanám már!
Ren…
Szóval a hőn szeretett édesapám és a világnagyság költő, József Attila édesanyja egy szülőszobában voltak elhelyezve 1908-ban. Látja, micsoda furcsa együttállásokat produkál az élet?
Igen. Fantasztikus! És mi történt?
Semmi. Ennyi a sztori.
A napokban megszűntette a honlapján az addig 10 éve működő Vendégkönyv és Fórum rovatot, ahogy Ön írja, "néhány »levelező« szellemi és erkölcsi színvonalának, valamint kitartó »munkálkodásának« köszönhetően”. Jól sejtjük, hogy az a sok anyázás áll a háttérben, amit amiatt kapott, hogy az Istennek se lehet leállítani a zenét, ami weblapja látogatása közben szól?
Ez új, ezt eddig nem tudtam. Az én zeném szól tök ingyér, csak úgy bele a világba?
Igen. Az ön verejtékes munkájának gyümölcse, amiért a netfüggőknek még le se kell tölteniük az Ön fantasztikusan kiérlelt zenéjét. Megbüntetné az ilyen tolvajokat?
Minden gondolkodás nélkül. Patkányszart etetnék velük a sitten! Bekúrnám őket egy 5*5 méteres cellába négy tagbaszakadt cigó közé, akik jól megvégébéltükröznék a fehér seggüket naponta többször!
Ez is egy vélemény. De térjünk vissza a Hobo Blues Bandhez. Május 30-án a várpalotai Pannónia Fesztiválon ünnepli a zenekar a 30 éves jubileumát. Ugyanazt a csíkos pizs… akarom mondani, csíkos pólót viseli majd, mint 1979 novemberében?
Igen. Akkor is jól állt, most is jól áll nekem, miért ne tenném hát?
Érthető. Nem érzi úgy, hogy illetlenség, ne mondjuk, tiszteletlenség a példaképeivel szemben 30 éves pályát ünnepelni, mikor ők nem vagy alig néhány évvel élték túl ezt a kort.
Egyáltalán nem. Későn érő típus vagyok.
Bizonyára készített összegzést magában erről a három évtizedről. Mire a legbüszkébb a pályafutásából?
Sok ilyen pillanatot tudnék említeni, főleg a nyolcvanas évekből, de a legkülönlegesebb mégiscsak a közös fellépés volt Allen Ginsberggel 1981-ben. Betűzte a gerberát a füle mögé és valami döbbenetes erejű két verset mondott el. Amíg itt volt az Apánk, leráztuk magunkról az összes, a kommunizmustól ránk aggatott béklyót. Igen… És azóta is átkozom magam.
Miért?
Ginsberg ajánlatot tett nekem a koncert után az öltözőben. Ahogy ott álltam izzadtságtól lucskosan a csíkos pólómban és Kőbányai Sörrel a kezemben, mondta, hogy így tetszem neki legjobban. Erre én vissza neki, hogy én meg nem is tudom elmondani, mennyire nagyra tartom őt. Mire hirtelen rákérdezett, hogy én is annyira imádom-e a vazelin szagát, mint ő. Ezt nem értettem elsőre, de aztán rájöttem, hogy mit akar. Nem mentem bele. Ma már, ha eszembe jut, úgy elbőgőm magam, mint egy szopós csecsemő, ha éhes.
Igazán sajnáljuk.
Nem tesz semmit. Bevallom különben, szeretlek titeket, hogy így, ilyen őszinte szemekkel meghallgattok. Képzeljétek el, hogy érezhette magát Allen akkor! Létezik egy mindmáig kiadatlan verse erről a traumatikus élményéről. Az a címe, hogy Allennel nem baszik a magyar. Rá öt évre írta levélben, hogy elégette. Nekem viszont még azon az estén fölolvasta zokogva, majd kiment rókázni. Gyorsan lemásoltam két söralátétre és eltettem. Nem túl hosszú. Hamarosan megzenésítem. Nektek, a Nem erre baszik a magyar blognak fogom dedikálni.
Köszönjük. Mélyen megtisztelve érezzük magunkat e kiváltságért. Ahogy az interjúért is.
Én köszönöm a figyelmeteket.
