A projekt/objekt arra volt eszköz, hogy Zappa a munkásságának minden részletét egyetlen, meghatározatlan, nagy tervbe foglalja. E szerint minden hanglemez és előadás, minden zenész és a hallgatóság minden tagja, illetve minden egyes koncertjét, lemezét, videóját és interjúját érintő összes kritika egyetlen egésszé állt össze. Ezentúl ott volt még a kompozícióinak az egymással összefüggő témák és kísérletek mentén megvalósuló folytonossága, az előbbiek ráadásul módosultak vagy augmentálódtak [növekszenek, bővülnek – Niksim] is véletlenszerû események és olyan körülmények hatására, amelyeket Frank választott ki; akár mert odaillettek, akár mert kontrasztot képeztek.
A sajtóanyag önmagában is egy eseményszerkezet volt, ami legalább annyit árult el a manipulációs eszközökről, mint az események összehangolt programjáról. Ha valóban már a kezdetektől jelen volt a tervezés, akkor ez Zappa azon képességében nyilvánult meg, ahogyan kiprovokálta, majd a maga javára fordította a reakciókat. „A közönség nem tudott azonosulni, nem tudott mit kezdeni a zenével, úgyhogy elkezdtük sértegetni őket…, így elég komoly hírünk lett. Senki nem a zenénk miatt jött, inkább arra voltak kíváncsiak, mennyire lesznek képesek elviselni minket. Ennek köszönhetően sikerült is munkákat szerezni, de ez sem tartott sokáig, mert végül a tulajdonosoknak is az idegeire mentünk.”
A Los Angeles-i freakek mások voltak, mint a San Francisco Haight-Ashbury negyedében gyülekező hippik. A hippik toleranciát és szeretetet hirdettek, az öltözködés és a szóhasználat terén a nyájszellem mûködött náluk, s amit kéregetéssel szereztek, azt (az önsegélyezés nevében) a közösségi szolgáltatások részének tekintették. A kalmárszellemû Los Angelesben, ahol a hangsúly a „show business” szó második tagján volt, a freakek sokkal individualistábbak, egocentrikusabbak voltak, szeretetből csak annyira volt szükségük, amennyi épp az útjukba akadt, „tolerancia” alatt pedig azt értették, hogy „mindenki a maga szerencséjének kovácsa”. Franknek is megvolt a maga elmélete a különbségekről. „A hippiket nem igazán érdekli, hogy néznek ki – mondta Jerry Hopkinsnak –, a freakeket viszont nagyon is. A csomagolástechnika és az imázsépítés az életmódjuk nagyon fontos része.” A megfogalmazásból is kiderül, hogy egy Frank Zappához hasonló vállalkozó szellem számára ez a megfelelő környezet – ha egyszer lehetőséghez jut.
Innen idézve: Neil Slaven: Elektronikus Don Quijote – Frank Zappa, Cartaphilus Könyvkiadó, 2007, fordította: Ágfalvi Attila, Marosi Bálint, Wolf Péter a Magyar Frank Zappa Egyesületből