Frank az angolok és szokásaik iránt is érdeklődőnek bizonyult. Mikor beszélgettünk, az első benyomásairól kérdeztem. „Az első fontosabb élményem az útról az, mikor Tom Wilson, aki már számtalanszor járt Angliában, körbevezetett Londonban [1967-ben], aztán elvitt egy kocsmába, és megismertetett a disznóhúsos pitével. Megfogtam, és bölcsen kinyitottam, hogy mielőtt megeszem, megnézzem, mégis mi van benne. És amikor megláttam azt a szürke, olvasztott viasz jellegű miabaszást gunnyasztani a tésztabatyu alján, és rájöttem, hogy a körülöttem lévő emberek mind ezt eszik, akkor arra gondoltam, mégis miféle emberek ezek? Hogyan juthattak idáig?”
Az album [az undorító borítójú Uncle Meat] alapmű lett. Zappa szándékosan túllépett a konfrontáció szándékán, ami a Freak Out!, az Absolutely Free és a We're Only In It For The Money érdes hatását eredményezte. A belső borítón kijelentette: "Ennek az albumnak a dalszövegeihez tudományosan válogattunk szótagok, álmok, neurózisok, belső használatra szánt viccek (amiken a banda tagjain kívül senki nem nevet) véletlen sorozatából, és más lényegtelen anyagokból. Az egész nagyon komoly, titkos underground nyalóka-rock pszichedelikus mélységekkel megspékelve."
Innen idézve: Neil Slaven: Frank Zappa – Elektronikus Don Quijote. Fordította: Ágfalvi Attila, Marosi Bálint, Wolf Péter. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.
