Hajdanán a kommunistaellenes attitűd privilégiuma volt a popdalos szembenállás, a társadalmi témák. Aztán lezajlott a gengszterváltás és összekeveredtek a szerepek. Az egyes gúnyák jelmezkölcsönzői forgalma megnőtt, egyesek meg a „Szélsőség” bélyege nélkül nem kerültek kiadásra. Mi meg sem próbálunk igazságot tenni, sem elhivatni magunkat valamerre, kaján kedvű ellenzékbe vonulunk, és onnan tárjuk oda a kitűzőgyűjteményt megtekintésre. Vigyázat, zsidózás, zuschlagozás és több egyéb izgatás is terítékre kerül! [A háromrészes írás úgy másfél éve készült - a szerk.]
11. Ákos – A bosszú népe (2002, Új törvény)
Mi ebben a dalban a pláne?
A magyar politikai jobb oldal könnyűzenei első embere ellenérzéseit fejezi ki a zsidókkal szemben. Nézzük, mit vet a szemükre. A pusztító kedvük vetekszik az ökológiai katasztrófáéval, lelketlenek és hazátlanok, kettős mércét használnak és a szorgosságuknál csak a perbe fogó gyűlöletük nagyobb. Áttételesen azt is felemlíti, hogy az MSZMP egykori tagságának főkommunistái között számosan akadtak zsidók, akik úgymond továbbhagyományozták magukat a maiak közé is, ergo a jogfolytonosság mellett beszélhetünk bűnfolytonosságról is.
Kik esélyesek arra, hogy frászt kapjanak tőle?
„Egy bosszúálló isten torzult tükörképe[i]”, a médiatúlsúlyuk szekértolói és a ballib érzelmű politikai garnitúra. Mármint ha Kovács Ákos véleményezésére hagyatkozunk. És mivel pont az ő dalára futtattuk le a szövegelemző programot (majdnem pogromot írtam), miért ne tennénk így.
Idézőjelek között:
„Dúdold ezt a dalt, és aki gyűlöl majd érte, az lesz a bosszú népe!”
12. (Nem) Kéne – Free Cuslág! (2007, Demo)
Mi ebben a dalban a pláne?
Kristálynál tisztábban kiviláglik belőle, hogy vannak még olyan politikusok, akik nem csak a saját szavazóbázisuknak kívánnak kedvezni, de az egész búvalbaszott magyar népnek keresik az örömokozási lehetőségeket. Zuschlag János ilyen univerzális államférfi. Nem pusztán alapítványi tízmilliókat csalogat el és Holocaust-megemlékezésen tréfázik antiszemitául, de még börtöncellában is van lehetőségünk elképzelni, amint egy tagbaszakadt batásgyilkos abuzálja. Mi több, dalra is ihlet zenekarokat! Javaslom, hogy a közeljövőben ha parlamenti bársonyszéket foglalózó mandátumot szerez egy politikus, a miheztartás végett vonuljon egy évre fegyencsorba, és csak utána kerüljön a többi börtönviselt közé. Garantálhatóan nem válik a káru(n)kra!
Kik esélyesek arra, hogy frászt kapjanak tőle?
Ha nem volnánk tisztában a bravúros humorérzékének a minden médiumtól megszellőztetett tényével, akkor talán Zuschlag János sérelmezné Fábry Sándor derűjét. Így azonban senki az égadta világon.
Idézőjelek között:
„Teljesen magam alatt vagyok. Engem a főnök cserben hagyott.” (Mindez pöszén mondatik.)
13. Jeges – Mi vagyunk a niggerek (1992?, tudtommal nem jelent meg lemezük)
Mi ebben a dalban a pláne?
Hogy vicces. „Mi vagyunk a niggerek, a tudósaink tudnak. A hosszútávfutóink hosszútávot futnak. Lenin-apánk képe fent a falon pereg. Alatta ott rappel a sok nigger gyerek.” Ennyi kell, meg ami még ebbe a két és fél perces no budget electro-hip-hopba belefért, nem több, és a Magyar Könnyűzene Nagykönyvébe egy pársoros lábjegyzet már szavatolható is. Ha nem is egy Sacha Baron Cohen-i minőség, de a rendszerváltás környékén a Kárpátokban egy ilyen nemesítetlen növényke termette ki magát. Ha nagyon megerőltetjük magunkat, akkor bennük láthatjuk meg a Bëlga előképét. És úgy már mindjárt a saját helyi értékén kezeljük a két srác szórványos tevékenységét. Tőlük különben – a „Mentés másként…” értelmében – közkézen forog még két másik szösszenet is, az egyik az arabokról, a másik pedig a kínaiakról domborít immár védhetetlenül egysíkú sztereotip karakterjegyeket.
Kik esélyesek arra, hogy frászt kapjanak tőle?
Akik a társadalom különböző csoportjai közötti bármiféle összeütközés és -különbözés megoldását a gyűlöletbeszéd elleni törvényben látják. És/vagy a politikai korrektség azon élharcosai, akik egy ilyen jogszabály elfogadásával elégedetten dőlnek hátra, hogy egy társadalmi problémát megint véglegesen sikerült kivonniuk a forgalomból. Csakhogy rafinált népek ám ezek a gyűlölködők, rögvest találnak más szót a régi helyett, ami hipp és hopp, alig telik bele idő, és ugyanazzal az értelemmel bír, mint a leszanált. Továbbá nem jobb, ha az „amelyik kutya ugat, az nem harap” népi igazságra hagyatkozunk?
Idézőjelek között:
„Castro-banánt eszünk, a gyomrunk meg korog.”
14. Sickratman – Buzi-e vagy? (Tigrics remix) (2004, Buzi-e vagy?)
Mi ebben a dalban a pláne?
Minden toleranciakampány kifordítása. Olyan, mintha a „South Park” Mr. Garrisonja képzelné el az álmai electropunkszámát az általa írt könyv mintájára, amelyben a „pénisz” szó és annak a megannyi szinonimája sok százszor szerepel. Ez azonban csak a felület, a Kinder-tojás kétszínű csokijának is csak a barna rétege. Annyi lényeg van belül és még bentebb, hogy ihaj! A Bëlgából az első lemez után kiszálló, Jézus kinézetű Paizs Miklós úgy figurázta ki a hétköznapi buzizást, hogy a gáttalanul buzizó Jézusként magára veszi az összes buzizó bűnét. Szeretetből így véve el a buzizás élét. Caesar légy vagy senki – tartja a latin, Sickratman meg ezt tette meg életelvévé és odasújtott az előítéletek gongjára egy akkorát, hogy beremegett tőle az egész ház.
Kik esélyesek arra, hogy frászt kapjanak tőle?
Mint egy kedves ismerősöm megírta akkoriban, „a sajtó és a politikai jobboldal után a rendőrség is beszopta” a trükköt, bár inkább az Orbán Viktor megnyúzására bíztató szám volt a nagy rumli kiváltó oka. Volt nagy fölháborodás, újságok cikkeztek pro és kontra, nyelvészek értekeztek a címbéli leleményről, de a szombathelyi OMK-s SoundClashen abszolvált Sickratman-koncertre például már senki állóvendég nem volt kíváncsi.
Idézőjelek között:
A teljes dalszöveget ide lehetne kopizni. Klikk érte a fentebbi linkre.
15. Tankcsapda – Jönnek a férgek (1994, Jönnek a férgek)
Mi ebben a dalban a pláne?
Lukács László egyik legjobb szövege, „Az élet a legjobb méreg” egyenes ági öccse. Nem lenne ellenünkre, ha a punk & roll evangélistát elragadta volna a kinyilatkoztathatnék és dupla ilyen hosszan szövegezi meg a magyar rögvalósághoz való eltéphetetlen kötöttségünket. Tekintettel azonban a dalforma szabványára, a rajongók átlagéletkorára és az elvárt, „a cél szentesíti a szeszgőzt” mentalitásra, némi öncsalással inkább még egyszer meghallgatjuk a dalt.
Kik esélyesek arra, hogy frászt kapjanak tőle?
Minden rendesebb szülő, aki ezt vagy egyéb ilyesmit hall kiszűrődni a tinédzserkorú csemetéje szobájából a vidámságot sugallón pulzáló house-ritmusok helyett. Pedig ha tudná, hogy mennyi más mindennel volna ez még fokozható a gengszter rapen át a neonáci ideológiákig bezárólag! Vagy már nem úgy zajlik az ilyesmi, mint a jobblétre szenderült kilencvenes években, mikor tinédzsereskedtem? A kereskedelmi televíziózás átnevelő táboroztatása tényleg annyira letompította volna az érzékenységünket, hogy már egy sziámi ikerpárnak össze kell tudnia fejben szorozni két tízjegyű számot is a publicitásért?
Idézőjelek között:
„Te ugyanúgy tehetsz róla, hogy átbasznak a reklámmal, ezzel az Amerika-lekvárral.”
