Bob Dylan: Túlzás nélkül állíthatom, hogy a régebbi számaim nem szólnak semmiről. Az újabbak ugyanerről a semmiről szólnak, csak valami nagyobb dolognak a részeként tekintve, amit hívhatunk esetleg úgy, hogy sehol. De ez mind nagyon erőltetett. Mindenesetre én tudom, hogy kábé miről szólnak a dalaim.
Nat Hentoff: Kábé?
Hát valamelyik kábé négy perc, valamelyik öt, de, ha hiszi, ha nem, van kábé tizenegy perces is.
Bizonyára tudja, hogy a tizenhat és huszonöt év közötti korosztály hallgatja a dalait. Ön szerint miért?
Nem értem, mi olyan furcsa abban, hogy ez a korosztály hallgatja a dalaimat. Annyi eszem nekem is van, hogy tudjam, hogy nem a nyolcvanöt és kilencven közöttiek fogják hallgatni. Ha ők meghallgatnák, rögtön tudnák, hogy nekik nem tudok semmit se mondani. A tizenhat és huszonöt év közöttiek is valószínűleg tudják, hogy nekik sem tudok semmit mondani – és azt is tudják, hogy ezt én is tudom. Hát nem gyanús? Nyilvánvalóan semmivel sem vagyok inkább IBM számítógép, mint hamutartó. Úgy értem, mindenki számára nyilvánvaló lehet, aki valaha aludt egy autó hátsó ülésén, hogy én nem vagyok pedagógus.
Az 1966-os Playboy-interjúból idézve: Bob Dylan: Interjúk. Szerkesztette: Jonathan Cott. Fordította: Baló András Márton. A fordítást az eredetivel egybevetette: Várady Soma. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.