Kenyerünk a szentségtörés. Imádjuk a konfrontációt. Ja, nem, a megfelelő ánuszból előirányzott szar az, amit imádunk. Uj Péter és Bede Márton is megmondta, hogy ez a zenekar olyan szar, ami pont az, amit mi orálisan szeretünk, de nagyon.
Kezdjük újra. A Dr. Flash Uj Péter és Bede Márton egyik kedvenc magyar zenekara, így a miénk is. Barcs Miklósnak lenni tehát jó. Ilyen hátszéllel persze könnyű. Ha az Index, a Matula és a NEBAM közösen megmondja, hogy mi az überbaszás, akkor az tényleg überbaszás.
A 2005-ös szigetes Flash-koncertre készültünk. Bejövetelkor már benne figyelt a táskánkban a palackos bor. Lazán átvittük a szekusokon. Mutattuk nekik a sajtópasszot, mire ők tessék-lássék módon taperászták csak a hátizsákunkat meg a faszunkat. A két literből úgy a háromnegyedét megittuk, a többit egy haver húgyozta után. Jól összelögyböltük a cuccot, aztán feladtuk Barcs Miklósnak. Fél óra alatt leöblítette vele a józanságát. Mi meg persze röhögtünk és vele énekeltük, hogy Orbán bassza Orbánt.
A Barcs Miklós vezette zenekar 1989-ben alakult, 1996-ban „jött ki” az első koncertes kiadványuk kazettán, az eddigi utolsó hasonló pedig 2004-ben. Ezen az egyetlen új dal a bejegyzésünk címadója. Ha jól számoljuk, 2013-ban lesz egy olyan koncertjük, amint a frontember már annyira szétbaszottan jelenik meg a színen, hogy a jellegzetes „kugligurító” kurvaanyázásai közben is kiejti a kezéből műanyagpalackos műanyagbort.
Amikor meg összejön a húszszámos dalpark, már nemcsak hogy magyar nyugdíjrendszer nem lesz, de már Barcs Miklós sem. Halottak napján felmegyünk Pestre és megállunk a neki fejtáblázott domb fölött és azt danoljunk, hogy: „Sör, bor, pálinkra. / Ráhúgyozzuk a sírodra.” Ámen.