Egyszer volt, hol nem volt egy bizonyos Mesés Zenész, aki egy észak-floridai városban, egy szálloda parkolójában találkozott három lánnyal. Az egyik lányt, a szőkét, nagyon vonzónak találta.
Ám ki tudja, hogyan, míg a műsoruk tartott, az ügynökük felszedte a lányt, akit a Mesés Zenész kinézett magának.
Mivel a Mesés Zenész ismerője volt az emberi természetnek, nem túlzottan izgatta magát.
Mivelhogy bizonyos dolgok felől biztos volt.
(1) Az ügynök nem fogja egész éjszaka kefélni a lányt.
(2) Az ügynök szobája pont az ő szobája mellett van.
(3) A két szoba erkélye összeért.
(4) Mivel nyár volt, nagy volt a valószínűsége, hogy az ügynök ablakai nyitva állnak.
A zenész azzal is számolt, hogy mikor visszatér a szállodába, alig egypár percet kell várnia az ügynökre, hogy gonosz küldetését véghezvigye.
A Mesés Zenész szólt az együttes többi tagjának (akik a hetedik emeleten lévő szobájában ültek), hogy valami érdekes van készülőben, és maradjanak csak a közelben.
Magához tagadta hű Polaroid gépét, erkélyéről átslisszolt a szomszéd erkélyre; egy blendecsattanás, egy vakuvillanás, és az ügynöktől máris elkészült a „kompromittáló fotó”. Az ügynök pedig így szólt: „Nagyon szeretném megkapni azt a fotót.”
A Mesés Zenész pedig a következőt válaszolta: „Én meg nagyon szeretném megdugni azt a lányt.”
Megkötötték az alkut. Az ügynök megkapta a fényképet, és úgy, anyaszült meztelenül, behúzódott a sarokba, s nekilátott A Keresztapa olvasásához. A Mesés Zenész pedig átkiabált a szomszéd erkélyre a többieknek.
A lány, aki erőteljesen menstruált, úgy tűnt, hogy örömmel várja a további kielégülést.
Az együttes helyet foglalt az ágy körül, mintha műtőasztal lett volna, és elképedve figyelte, ahogy a Mesés Zenész leemelt egy üveg pezsgőt az éjjeliszekrényről, hüvelykujjával betapasztotta az üveg száját, tartalmát habosra rázta, majd végül a „karmazsin alagútba” dugva hagyta kiáradni a bíbor zuhatagot.
A lány – úgy tűnt – az orgazmus tetőfokára ért. A Mesés Zenész kihúzta az üveget, meglengette, s a nézők felé fordulva így szólt: „Egészségetekre, fiúk!” – ezután megitta a maradék pezsgőt.
A Mesés Zenész története legendává vált. Egyik együttestől a másikra szállt a történet, és így esett meg, hogy egy másik zenész – egy nagyon SPÓROLÓS ZENÉSZ – fülébe is eljutott. Hatott is rá kellőképpen, és elhatározta, hogy 6 is megteszi, sőt személyes vonzerejével túltesz rajta.
Bebarangolta az egész vidéket, hogy egy olyan hajadonra leljen, aki hajlandó elviselni ezt a procedúrát. Végül rálelt a „megfelelő valakire”, aki hajlandó volt kiejteni a mágikus szavakat: „Miért ne?”, és a zenész rögvest egy kis szállodába cipelte a leányzót.
Hősünk egy pontnál fontos gazdasági döntés előtt állt: megtudva, milyen égbekiáltóan magas ára van egy üveg pezsgőnek (bár lázasan kereste helyét a történelemben), s az „olcsóbb megoldás” mellett döntött. „Hagyjuk a pezsgőt!” – mondta, majd kivett egypár Alka-Seltzer tablettát a neszesszeréből, feldugta a lánynak, majd beöntött egy kis vizet. Az eredmény nem ugyanaz volt.
Innen idézve: Frank Zappa és Peter Occhiogrosso: Az igazi Frank Zappa könyv. Fordította: JLX Kft. JLX Kiadó, 1991.
