1977 nyarára Iggy Pop és David Bowie eljutottak arra a pontra, hogy megelégelték egymás társaságát. Már jó egy éve ugyanazokba a múzeumokba jártak, ugyanazokat a könyveket olvasták, ugyanazon a vonaton utaztak, ugyanahhoz a fodrászhoz jártak, ugyanabban a házban laktak. Ez óhatatlanul háborúhoz vezetett kettejük között.
Mindennap megvívták kis csatáikat. David például meghallott egy dallamot a tévében, mire gyorsan egy ütős kis riffet gyártott belőle. Amikor ezt előadta pár haverjának egy hawaii gitáron, Iggy úgy próbálta überelni őt, hogy közönségét fapofával komolyságra kényszerítve valami őrült kis versikét improvizált arról, hogy ő kipróbálta már, milyen az, ha fülbe dugják az embert*, vagy valami efféle hűdemodern tudatfolyam-költeményt. Az elborult agyú Sales testvérek - akik Berlinben egyfolytában attól rettegtek, hogy egy szép nap lámpaernyőt csinálnak a bőrükből – elkapták a riffet, teljesen új irányba terelve azt valami kegyetlenül súlyos ritmussal, amely mintha egy ötemeletes bérház nagyságú dobszerelésből tört volna elő.
David Bowie pedig ott ült egy grandiózus, de a háború árnyait idéző berlini stúdió keverőpultjánál, s azzal a férfival kellett versengenie, akinek a karrierjéért oly sokat tett. Már elege volt Iggy zenei exhibicionizmusából, de csúcson volt, élete tetőpontján. Azonban Jim Osterberg is épp ugyanezen az ösvényen járt, s kajánul vigyorgott, mert úgy érezte, hogy sikerült visszaszereznie az irányítást a zenéje felett. Már volt saját lakása; kokainon, vörösboron, hasison meg persze német kolbászon élt, minden reggel hideg zuhannyal indított - vagy legalábbis megfordult a fejében ennek gondolata. Boldogabb volt, mint valaha, de éjjelente bosszúról álmodott.
* Utalás a „Lust For Life” soraira: „Well I am just a modern guy. I of course I’ve had it in the ear before”
Innen idézve: Paul Trynka: Iggy Pop – Open up and bleed. Fordította: Dudich Ákos, László István, Tardos Hanna. Cartaphilus Könyvkiadó, 2008.