Megbízható, stabil alkoholistának számítok. Ezt minden jóbarát megmondhatja. A József Attilán van a törzshelyem, a Sirályban. Hazai pálya. Száz méterre lakom. Beleférek én ebbe a könyvbe? Nem vagyok már road. Abbahagytam. Nem akartam, hogy a mélynyomó alá temessenek. Millió utazás. Elég. Kezdtem én is a Scampolóval. Aztán átmentünk a Liversinghez. Ott kaptam az első ötvenest. De csak, ha rongyos buli volt. Vagyis, ha a zenekar kapott egy ezrest. Ilyenkor leesett a technikusoknak is néhány fillér. Napközben sütöttem a kenyeret, este pakoltam a ládát. Én voltam a Pék, a rendes nevem nem ismeri senki… Voltam egyszer a Kovács Katival Jugóban. Ismert hosszú évek óta. Föllépés után a helyi fiataloknak meg akartam mutatni, mennyire megbízhatóan tudok piázni. Arrafelé, ha isznak, törik a poharakat. Szándékos pohártörés: ötven dinár. (Azóta legálabb kétszáz.) Rajta van az étlapon. Délszláv specialitás. Tele lett minden üvegcseréppel. Alig tudtam tartani a lépést. Hogy megmutassam, mit tud a magyar, fölugrottam az asztalra. Lássák, mi a virtust… Nagyon jól sikerült. Annyira, hogy másnap reggel szóltak a Katinak; van itt egy Horváth Tibor, aki szépen elengedte magét. Fogalma se volt, ki az a Horváth. Szerencsére, jöttem le a lépcsőn. Ahogy fölismert: – Ja, a Pék? – csak ennyit mondott…
Jött a Non Stop. Náluk lettem hivatásos. Abbahagytam a kenyérpirítást. Zádor volt a zenekarvezető. Köves Pinyó a doboknál, Benkő Robi a basszus, Závodi – gitárok… A zenekarvezető el volt telve a származásával. Büszke volt rá, hogy benne különféle vérek milyen jól keverednek. Jobban, mint a véreshurkában. Igencsak jól sikerült gyereknek tartotta magát! És mi ezt hallgattuk. Tény, hogy az elektronikához értett. De ráadásul krémnek nevezte magát. Kétségbe voltunk esve! Hogy ez a krém át fog vágni minket! Inkább majd mi őt! Átdobtuk, mint egy döglött lovat. Simlisek, ha találkoznak. Lehel Pisti volt a társam. Ha elvittünk valamit csináltatni, azt mondtuk: nyolcszáz… Pedig csak kétszázba került... Na, mondtuk, itt a krém...!
… De jaj, ott volt még a Victor Matyi. Őt nagyon szerettem. Olyan gyerekesen naiv és finoman piálgatós. Sokat könyököltünk. A Zádor képes volt kirúgni…
... Édes istenem, mennyi őrület! Volt egy Locomotiv-Non Stop turné. A Laux Blőró látta, hogyan dolgozunk. Nagy hirtelen rámoltunk le a színpadról. Három ládát vittünk egyszerre. A zenészek még egerésztek az öltözőben, mi meg mar indultunk. Sztereóban dolgoztunk a Lehellel. Közben zrikáltuk egymást. Ettől végeztünk gyorsan. Mentünk a buszban. Az Országos Rendező Iroda nagy Ikarusa. Mindenkinek volt szemellenzője. Valaki lopott egy repülőgépről több száz darabot. Ezt teszik a pasik a szemükre, ha azt akarják, hogy éjszaka legyen... Volt mindenkinek. Roadnak, zenésznek, Loksinak, Non Stopnak. Mentünk az úton. Mindenféle lepusztult vidékek. Valaki tapsolt, mire szemellenzők föl Nagy gizdán. Hogy ez a táj olyan ronda, hogy mi nem nézzük! Inkább sötét…
... Aztán a Lehel abbahagyta. A felesége miatt. Rászólt a csaj. Nem kell a cigányélet. Én nős? Soha! Az én dolgom, hogy a hátországban gyártsam a bábukat. Talán néha sikerül. Bár még nem jelentkezett senki. Mostanában hiányzik a család. Mintha jó lenne egy stabil nőre dönteni a fejed. Mintha…
... De mondok inkább egy-két részeges történetet. A Vadölőt ismered? A Tűzkerék dobosát. Bevezette a kocsmában a piros és a sárga lapot. Ha lassú volt a pincér, sárgával figyelmeztette. Meleg a sör? Piros. Leszedette a piát a legfelső polcról is. Rendelt, ivott, enyelgett a pincérekkel. Hason csúsztak előtte, azt hitték, tele van lóvéval. Amikor fizetni kellett, akkor meg előhúzta a személyi igazolványát. Nesztek! Mosolyogva közölte, hogy, otthon felejtette a bukszáját.
... Vagy amikor letartóztatták a baráti Németországban. A szabályok ezt diktálták, nem tehettek mást. A hibát ott követtem el, hogy szabályosan közlekedtem. Keringtem a Friedrichstadt Palast körül. Végig egyirányú utca... Ha valamelyiken fordítva kimegyek a főútra, sose találkozom rendőrökkel. Így meg a karjukba futottam! Föl kellett fújnom egy luftballmot. Nem hittek a szemüknek! A manusz nézte a színtáblázatot, de egyszer csak elfogyott a szín. Beültettek a kocsijukba. A Vona Karcsi megijedt. Viszik a barátját! Gondolta, kiszabadítja. De a Volga ajtaja a kezében maradt. A rendőrök nem tudták mire vélni a dolgot, és ajtó nélkül elszáguldottak... Jött az orvos, vette a vért. Közben arról dumáltak, hogy egy hatalmas ember leszabta a Volga-ajtót…
... Később más lett a téma. Föl akarták hívni az Orvostudományi Egyetemet. Hogy ilyen nincs! Jöjjenek az orvostanhallgatók, és csodálkozzanak! Kettő egész, nyolc tized volt a véralkoholszint. Ha a nyelvemhez értetnek egy szál gyufát, kigyulladok. És nem látszott rajtam semmi. Pedig ennyi már halálos dózis! Kísérleteztek. Volt ott egy fehér csík. Mondták, menjek végig rajta. Mentem. Meg se billentem. Kihajlott a szemük. Nem hagyták magukat. Beleszíjaztak egy székbe. Forgattak. Nagyon keményen. Mondták aztán, hogy álljak föl. Pechjük volt. A részegség és a szédülés pont egálba került. Álltam, mint a cövek. Rágni kezdték a nyelvüket. Láttam, hogy fáj nekik. Mintha nem tudták volna eldönteni, emberrel vagy állattal van-e dolguk…Végül feladták. Engem kilöktek az utcára, a papírok ott maradtak. A Bergendyék már nagyon aggódtak, Vona Feri jajgatott: „Elvitték a szegény Péket…” Be kellett menni a Künstleragenturra. Bergendy Pista jött velem. Mondták, nem, ezt nem lehet elsimítani. Kettőegész-nvolccal nem szabad vezetni, ennyivel meg szokás halni... Adtak választási lehetőséget. 1. Azonnal és örökre kitiltanak a baráti Németország felségterületéről. Na, ez nem jó, mondta a Pista. Most kezdődik a turné, Pékre szükség van… 2. Akkor ezer márka büntetés. Na, ez jobb. Bergendy mester benyúlt a zsebébe. Páncélszekrény kinyit, lóvé berak, Pék, Bergendy el. Na, ez a pénz se kamatozik! Én meg ingyen dolgoztam. Előre elvertem a gázsimat! Ja, még fenyegették is. Hogyha még egyszer elkapnak! Persze, vigyáztam. Tilos parkolás? Jött a rendőr, fünf márk...? Adtam neki tízet, csak hogy elhúzzon…
... Tehát Non Stop. Amikor a Victor Matyit kirúgták, éreztem, hogy dráma van. Éreztem, megbillent a tat. Ki. ORI-büfé be. Majd csak lesz más zenekar! ORI-büfé, huszonhármasok. Tonik, fél deci cseresznye. Jattal együtt huszonhárom forint. Így lett kiszámolva. Jött a Rozoga. Weisz Tibi. A roadfaló. Egy év alatt kipusztított tíz-tizenöt roadot. Már a Nemes se volt mellette. Kérdezte, mi van? Mondom, nincs meló. Hívott a Loksihoz, de feltételt szabott. Hogy nincs több pia. Mondom neki, hívj meg egy huszonhármasra, és vége… Attól kezdve rafináltan csináltam. De nemcsak azt. Mondtam neki, igazad van, Rozoga! Nagyon oké! Közben meg minden úgy, ahogy én akartam. Nagyon rafcsinak kellett lenni, mert amit a fejébe vett, azt nem engedte el... Jugoszláviában majdnem összeverekedtünk. Egy bulin nagyon nehéz terep. Volt kézikocsi, azzal körbe szépen be lehet húzogatni mindent. Mire ő: – Ány, mány nem húzogatunk! Itt szépen fölemeljük másfél méterre, semmi húzogatás! Mondtam neki, én húzogatom, ő meg csak emelgesse. Lement a buli, mire kitalálta, hogy most körbe kitologatunk mindent. Hülye vagy? Próbáltam magyarázni. Leemelni már könnyebb, most tényleg hülyeség húzogatni. Üvöltött: „Ez nem a Non Stop együttes, ne újíts!!” Majdnem nekiugrottam a mikrofonállvánnyal… Másfél, két évig azért bírtam.
... Loksi? Nagy csapat. A Barta tényleg gizda volt, isten nyugosztalja. De nagyon nagy ember. Más ökörködött a buszban, ő még ott is csak a gitárjának élt. Futamok, ujjgyakorlat. A Somlót ismertem a Non Stopból. Itt a Loksinál nem volt könnyű dolga. Le kellett szokni az artistamutatványokról, első a basszusgitár. Pedig nagyon szerette a zsonglőrséget! A Non Stopban is egyszer szétkapta a klarinétot, és az ilyen különlegességet akkor nem nézték jó szemmel. Jól levágták, hogy ne veszítse el a fejét! Ma meg? Pótlékot fizetnének az ilyesmiért…
... Amerika? Ez a nagy szívfájdalmam. Hogy nem mehettem ki a Loksival. Utazás előtt, ki a reptérre... Mercivel mentünk. A meghívás négy zenészre és két roadra szólt... Én már kiszagoltam, mi újság, nem ért meglepetés. De a Barta meg a Somló csak ott tudták meg a repülőtéren. A turpisság az volt a dologban, hogy az Adamisból csináltak roadot. Így ment velük. Nekem itthagyták a Merci-kulcsot, hogy szállítsak, akinek tudok... Akkor volt ez a bizonyos NDK turné, a Bergendyvel... Volt ott más történet is! Elsummantottunk egy hangfalat. Hétezer márkáért! Ember, tudod mi az? Hétnyolcszáz márkát ha keresnek. Tudod, mi van? Ennyi pénztől fölső polc. Demjén Rózsival valami szakadt cuccban, NATO dzsekiben keringtünk. A bárportás leláncolta az ajtót. Ilyen alakok, ide? Nem! Ötven márkától kezdett enyhülni. A kopott kabátunkat kefélgette... Francia pezsgő. Ezernyolcszázkilencvenhatos évjárat. Csak tudnám, hogy bírt ki két világháborút? Szőnyegbombázás, ilyesmi. Belekóstoltunk. Aztán úgy döntöttünk, nem ízlik. Vigyék vissza, hozzanak régebbit! Hoztak. Másnap meg ránk küldték a rendőrséget, honnan van ezeknek ennyi pénzük. De kidumáltuk. Turnéköltségek, ilyesmi.
... Hát, a dobosnak, a Debreceninek elhagytuk a dobverőjét. De jó csávó volt, nem adott külön műsort. Faragtunk két söprűnyelet, és kész…
... Az Amerika-dolog a Loksival bökte a csőrömet, de azért még elmentem velük egy román turnéra. Ez akkor volt, amikor a Laux Blőró is lefalcolt. Presser Pici ettől már majdnem derékba tört. Azt sem tudta, mi kié. Mindent a Blőró intézett. Bement, azt mondta, csávó így, csávó úgy, és rendben. Tudta, ki mit szeret, kinek kell vinni egy üveg whiskyt. És minden a Pici nyakában. Hirtelen. Szegény el sem igazodott a piamárkák között. És ebben én tudtam neki segíteni! Big dil. Nagy dolog! Ahogy az angol mondja. Ragaszkodhatott továbbra is az ásványvízhez…
… Ezen a román turnén a Szekeres Józsi dobolt. Gyorsan beugrott, és úgy tessék-lássék lepüfölt mindent. Pici remegett az idegességtől. Sokat ütött mellé. De a közönség nem vett észre semmit. Ezt se tudják sokan, hogy egy Szekeres nevű ember dobolt az LGT-nél!
... Később is voltak nagy történetek, meg előtte is. Mondok megint egyet. Az Expressz-szel voltunk Kisterenyén. Megérkeztünk, elkezdtem szerelni. Kisterenye? Lehet, hogy Nagybátony. Valami klasszikus bányászváros. Ott volt szemben a kocsma... Átugrottam. Inni akartam egy felest, meg egy pohár sört. De odajött hozzám egy nagy melák. Azt mondja: – „Te, látni rajtad, hogy városi vagy! Nem tudsz te inni!” „Ó, pajtás, ezt nem mondtad volna... Kérd ki…!” Deci barackot meg egy nagyfröccsöt kísérőnek. Aztán még egyet. Én visszahívtam, ő visszahívott. Húsz perc alatt megittunk négy-öt decit, plusz nagyfröccsök, kísérőnek. Nem volt semmi baj. Igen ám, csak egy fél óra múlva berobbant! Még valahogy fölszereltem, viszont nem vettem észre, hogy a színpad kész őrület. Nem lehet megkülönböztetni az elejét és a hátát. Mind a két oldalon függöny van. Én a rossz oldalt választottam. Fordítva raktam föl a cuccot. Ráadásul, amikor végeztem, lefeküdtem a dob mögé aludni. De amúgy mélyen, nyitott szemmel. Függöny szét, én meg a közönség előtt horkolok…
… Egyet a mai napig nem értek. Voltam hetvenháromban a Non Stoppal a balatoni koktélhajón. Hetente kerestem kétezer-ötszáz forintot, költöttem viszont havonta húszat. Minden büfében volt hitelem, és a végén mindent ki tudtam fizetni. Hogy hogyan? Ezt nem értem. Sehol semmi gond. Csak néha a cintányérral küzdöttem. Nem tudtam lecsavarni a tetejét. Nagyon imbolygott a hajó... Ha elájultam, mindig nyitott szemmel aludtam. Nem jött rá a redőny. Kigúvadt ennyi szesztől…
… A Loksi után elmentem a Fonográfhoz. Kellett a gyors szakember. Akkor ment el tőlük a Jánossy Géza. Taxizni. Gondolta, az jobb. Dumcsi-dumcsi volt, Bródy Tini mondta, hogy jöjjek. Én lettem az udvari sofőr. Vettem egy Barkast. Csúzlira. Majd később meglövöm. Pénzem egy szál se. De haladni akartam a korral. Tulajdonosnak kell lenni. A csávó ötven rongyot kért kápéban, a többit letudjuk. Mondom a Bródynak, adjon már ötvenet. Nincs. „Pubi! Ne hülyítsük egymást! Tudom, amit tudok. Neked nincs?”
Magyarázta, hogy ami van, ahhoz nem nyúl. De a Jánossy Győző lóg neki. Ha megadja, az az enyém. Én elkezdtem gyötörni, hogy vissza a lóvé. Végül megadta. Egy percig volt a Bródynál a pénz... Na, még hiányzik. Mondom a Móricz Misinek, adjon húsz rongyot. Nagyon bátor voltam, csak két hétre kértem. Két hétre? Oké. De csinálunk róla papírt… A srácnak kifizettem a busz árát, és kezdtem kétségbeesni. Két hét alatt honnan szerzek húsz rongyot? ... Éppen jött a Frenreisz, hogy menjek vele Lengyelországba. Fölcsillant a remény. Átjutunk a határon, azonnal elájult a Barkas. A Karcsi is fölgyűrte az ingét, próbáltuk szerelni. Kiderült, nagy a baj. Át kellett pakolni a másik kocsiba. Engem ott hagytak a frankó kis Barkasommal. Volt arrafelé valami műhely. Rádumáltam magyarul a csávót, hol mit kell meghegeszteni. Nem értette, de megcsinálta. Aztán mondta, hány ezer zlotyi. Igen ám, de a Skorpió magával vitte az összes lóvét. Nálam csak forint volt. A szerelő azt se tudta, micsoda... Mintha nálunk Taktaharkányban valakinek svéd koronát akarnának adni. Már majdnem verekedtünk. Két kilót odavágtam. Beugrottam a Barkasba, és menekülés.
... Két nap múlva elromlott a kuplung… Gondoltam, visszamegyek az előző szerelőhöz, de tartottam tőle, hogy lepuffant. Kuplung nélkül azért még lehet menni a Barkassal, mert szabadonfutó. Viszont nem lehet megállni! Na, most, ha jött a piros, akkor gyorsan lefordultam, jobbra, aztán balra, amerre lehetett... csak ne kelljen megállni. Ha mégis megállt, akkor hátulról a Cseresznye meglökött a másik busszal, csak úgy durr bele! Vettünk a PEVEX-ben dobozos söröket, egymás mellé mentünk, és átnyújtottuk…
... A húsz rongyot viszont meg tudtam adni. A lengyel turné után jött egy másik… Igaz előbb csak tizenötöt adtam, de a Móricz Misi bólintott. Nagyon fain csávó volt. Meg a Bródy is. Kihúztak a szarból. Lett egy Barkasom.
... Attól kezdve harcolni kellett. Amikor fölment a benzin ára, az ORI nem emelte ám rögtön a kilométerpénzt! Fenyegetőztünk, hogy akkor bizony nem lesznek bulik…
... A Fonográf? Más volt, mint az LGT! A Fonográf komolyabb volt. Így tudnám jellemezni a zenei világok különbségét. A Leviék belekeverték megfontoltan a magyar nótát, vagy népzenét, vidékies country-t. A Loksi meg olyan free. Olyan ujjcsettintős. Ami hasonló volt, hogy Levi szintén nem ivott. Akárcsak Presser Pici. Ami nem jelenti azt, hogy ne ismernék megbízható alkoholista rockzenészeket. Nagyon sikereseket is.
... A Fonográf valamelyik szilveszteren fogta magát, és föloszlott. Már sokkal előbb, mint bejelentették. Fönt a hegyen a Fonográf-házban. Ott volt a Szilágyi János meg az Ihász Gabi. Ők már előbb tudták. Ereztem, dráma van... Csendesebb vizekre kell evezni. Elmentem a dzsesszvilágba. Babos Gyula és együttese. Öt kilóért, nettón. Nem vonták le a hat forintot. Plusz kilométerpénz. Egyedül csináltam mindent. Csigalépcsőn fölcipelni a másodikra a Fender-zongorát. Beszerelni, fölszerelni, és vezetni vissza. Épp elég. Megdolgoztam az ezresért… Még egy lemezen is szerepeltem. Valami bindzsi-mindzsi csörgő-börgőkkel. Közreműködő. Mégis rajta vagy egy lemezen. Csigaház. Aztán megszakadt. Nem mehetek külföldre, a Peceket kirúgták. Tudom, de nem tudom. Ez már belső-hátsó. Jó, oké...!
... Jött egy cimborám, és ezzel a roadolás megszakadt. A srác ismerőse a LAMKÉV-nál melózott. Ezek külföldre nyomták a munkavállalókat. Főleg az arab országokba. Mondták, lehet négy-ötszáz dollárt keresni havonta. Sőt hatot. Benne vagyok. Fene a roadolásba! Jelentkeztem hivatásos gépkocsivezetőnek, és gépésztechnikusnak. Ez nem kellett. Csak betonozó szakmunkás. Akkor az. Vicc. Az egész LAMKÉV. Megírhatod, megbuktak. Hogy mehessek, el kellett végeznem a betonozó szakmunkásiskolát. Rövid ideig tartott. Egy napig. Megint rájöttem: kész röhej ez az ország! Hárman mentünk vizsgát tenni. Három embernek három kérdés: – Maga vízben állva betonozik. Hogyan csinálja? Második: – Maga egy ház alapját csinálja. Hühü, Pubi! Tőlem meg: – Maga odahaza a háztájiban kellene, hogy betonozzon, mert maga pék... Az első ember kezdett kétségbeesni. Makogott, mekegett. A tanár szigorodott. – Hát, maguk nem készültek?! Nem tudják, hogy lehet vízben betonozni? Na, ki tud segíteni? Mire én: – A vizet, kérem, el kell terelni! Utána lehet betonozni. Helyes!!! A pasi nagyon megörült. Végre egy jó válasz. Na, a második se tudta. Hogyan kell a ház alapját betonozni? Mondtam, szólni kell a sógornak, komának, havernak, cimborának, és nagyon sok sört kell venni. Helyes!!! A pasas komálta a stílusomat. Még a saját kérdésemet is megfeleltem... Megmondtam, hogy a háztájiban először be kell zárni az állatokat, mert a disznó meg a kacsa beleragadhatnak a betonba. Ötös!!! Így mentem Líbiába. Mint betonozó szakmunkás! Líbiába. Ott nagyon nehéz vásárolni. Ha bemész, és kérsz valamit? Hiába látod a polcon, azt mondja, nincs. Ha kell, meg is esküszik rá... Cipőt venni? Biztos, hogy két számmal kisebbet adnak. Vagy felemást. És állítja, hogy egyforma.
Pia? Ne félts te engem! Az első hónapban megoldottam a dolgot. Kitanultam a rizspálinkát. Szakét. Ne aggódjál. Olyan piák, hogy belezavarodsz. Rizs, élesztő, víz, megzavarod. Kész. Már rotyog... Narancsból. Fügéből. Sétáltunk. Láttuk, ott egy fügefa. Kérdeztük az őslakót, szedhetjük-e? Nem értette, miért a legrohadtabb kell. Hoztak Magyarországról permetezőgépeket. Nyolc darab azonnal eltűnt. Lett belőle pálinkafőző. Lengyelek árulták a hazafiaknak is. Rá is fizettek. Nem főzték elég gyorsan, azok meg azt hitték, nem akarnak adni. Mire földobták őket. Irány haza…
... Na, nem betonoztam sokáig... Mentem a konyhára. Hát ez a valódi szakmám! Sütöttem nekik kenyeret. Uli-buli. Tönkre is ment a cég. Na, nem miattam…
... Nők? Lehetett volna szerezni, de nem érte meg. Tizenöt dollár. Meg egy csúnya afrikai betegség. Leesik tőle a szerszámod. Inkább a hazai pálya. A felsőbbségnek, művezetőknek kint volt a felesége... Húsz-harminc nő hatszáz férfira. Összevesztek a férjükkel? Átment királynőbe. Válogattak a pasasok között. Körte, alma, ami tetszik…
… Juj, az a LAMKÉV! Mindent összekevertek. Még a neveket is. Jöttem haza látogatóba. Hát, nem a másik Horváth Tibor szüleit értesítették?! Azok jöttek ki elém a reptérre.... Megismerkedtünk. Anyám meg otthon kapkodta a levegőt. Nem is akartam visszamenni. De aztán a pénzre gondoltam, és még három hónapot lehúztam. Zsebrevágtam tisztán ötezer dollárt, és elrepültem Máltára. Onnan csak egy ugrás. Egy hétig, amit akarsz, fölső polc, dínom-dánom. Meg voltam indulva. Két csajt is vettem. Kértek fejenként harmincat, adtam nekik összesen százat. Na, ami belefér. Én csak ittam közben a jeges whiskyket. Figyeltem a stílusukat. Máltáról az NSZK-ba. Vettem egy használt kocsit. Gyönyörű Ford Fiestát. Tűz haza.
... És a roadolás eszembe se jutott. Vagyis ez nem igaz. Néha. Karácsonykor volt a Sportsegély. Betévedtem. Mert, hogy mostanában a Népstadionnál dolgozom…. A roadok meg Ott pakolásztak. Jött valami lgo Dzsuliána. Olasz. Ja, Toto Cutugno. És megláttam a Nemest, a Kraftot, Vona Ferit, aki leszabta értem az ajtót. Szevasz, szevasz. Igyunk meg valamit. Egy kicsit megdobbant a szívem. Rám is szóltak a többiek. Mert beszálltam roadolni. A stadionosok szívóztak. – Gyere, inkább ezt csináld! Mentem is vissza…
... És arra gondoltam, hogy én négykor megyek haza. Lejárt a munkaidő. Ezek meg még tízkor is itt fognak dolgozni... Még az is előfordulhat, hogy azt mondák nekik: – Szevasz. Föl is út, le is úti. Nekem meg? Örülnek, ha maradok. Biztonság. Előző este nem jöhet telefon, hogy irány vidék. Ivás? Kérlek, én egy megbízható ember vagyok. Ebben is. Megmondta ezt egyszer a Frenreisz Karcsi. – „Ide figyelj, Pékem, lehet, hogy te sokat iszol, de rád lehet számítani.” Volt bennem felelősségérzet. Harminchat órákat levezettem. Néha körülnéztem a kocsiban. Aludt körülöttem a sok zenész meg road. És akkor jó érzés volt. Földobódtam. Hogy ez a sok őrült el mer aludni. Rám merik bízni magukat… Na, akkor nem ittam. Egy ilyen megbízható alkoholista vagyok…
Innen idézve: Ómolnár Miklós: A rock napszámosai. Ifjúsági Rendező Iroda, 1987.
