A közhittel ellentétben Lennonék néhány évig meghitt barátságban voltak Paul és Linda McCartneyval is. Bár – a Beatles feloszlása után – John és Paul között néhány évre megszakadt a viszony, a hetvenes évek közepén már sikerült túllépniük az előző évek villongásain. Ebben közrejátszott az is, hogy Paul es John gyerekkori jó barátok voltak. Tinédzserként nemcsak a rock and roll szeretete, hanem az anyjuk elvesztése miatt érzett fájdalom is szoros kötelékbe fűzte őket. Kettősük a Beatles korai éveiben ezért tudott olyan harmonikusan együtt dolgozni, mert bár a személyiségük nagyon eltérő volt, a lelkük összeért, és Lennon „forradalmi korszakáig” együtt is tudtak gondolkodni. A Beatles utolsó éveiben azonban kiéleződtek köztük az ellentétek egyrészt Yoko, másrészt pedig eltérő üzleti felfogásuk miatt. Kettejük nyílt háborúja 1969-ben kezdődött, amikor Lennon – Mick Jagger ajánlására – Allen Kleint akarta Brian Epstein helyére szerződtetni, Paul viszont újdonsült apósára, John Eastman amerikai ügyvédre bízta volna a Beatles üzleti ügyeinek irányítását. Gyakorlatilag két leendő birodalom, s annak két vezetője kezdett harcolni egymással, de a háborúskodás a hetvenes évek közepére – miután a felek előzőleg kölcsönösen halálra sértették egymást – elcsendesedett, s a sikeres szólókarriereknek köszönhetően elásták a csatabárdot, Paul javaslatára pedig meg a közös munka lehetősége is felvetődött köztük.
Lennon 1975-os visszavonulása miatt azonban ezeknek a közös terveknek a megvalósítására már nem került sor. Lennon 1977 tavaszán bezárta a Lennon Music irodáját a Capitol hanglemezkiadó épületében, jelezve, hogy zeneileg is szakított a múltjával, Paul viszont továbbra is aktív maradt, s Wings nevű zenekaréval az Egyesült Államokban is fantasztikus sikereket aratott. Az évtized második felére elmondhatta magáról, hogy nemcsak a legsikeresebb, hanem a leggazdagabb Beatle is egyben: neve a sikerlisták mellett a pénzügyi-gazdasági lapok leggazdagabb embereket felsoroló összesítéseiben is szerepelt. Turnézott, filmezett, fotói a világlapok címoldalán szerepeltek, neve bekerült a Rekordok Könyvébe, s a róla készült tudósítások szerint családi élete is kiegyensúlyozottnak látszott. Paul boldog volt, s ez egyre inkább nyomasztotta a boldogtalan Lennont.
A régi barát először 1976-ban, a Wings amerikai turnéja idején bukkant fel a Dakota-házban. Bejelentés nélkül érkezett, s mint a régi szép időkben, váratlanul bekopogott Lennon hálószobájának ajtaján. John délutáni meditációjából ocsúdva nyitott ajtót, s nagyon meglepődött, amikor mosolyogva, gitárral a kezében Pault látta maga előtt. Lennon nem szerette az ilyen váratlan látogatásokat, de Paul tréfája ezúttal jól sült el, mert a két jó barát -mint a régi szép időkben – néhány füves cigi elszívása közben végigzenélte a délután hátralévő részét, s mindketten elégedetten búcsúzkodtak a mielőbbi viszontlátás reményében. A későbbiekben Paul néhány alkalommal felugrott Johnhoz, ha New Yorkban járt, s olykor Linda is elkísérte, de a kapcsolat nem mélyült el. Lennont egyre kevésbé érdekelte a sztáréletformával járó felhajtás, s barátja lelkesedését is csak nehezen tolerálta. Bár élvezte az együttléteket, amikor lazán dumálgattak, tévéztek, gitároztak, de az is előfordult, hogy egy-egy Seannal töltött kimerítő nap után Lennont nagyon fárasztotta Paul esti jelenléte. Ilyenkor magányra, egyedüllétre, pihenésre vágyott volna, Paul viszont pörögni, dolgozni akart, amihez John már nem volt partner.
„Már nem vagyunk 17 évesek!” – mondta. – „Legközelebb hívj fel telefonon, ha jössz!”
„Azt akarod mondani, hogy kapjak le?”
„Ha ezt akarod hallani, akkor kopj le!”
Így szakadt meg a személyes kapcsolatuk. Aztán már csak egyszer, 1977-ben látták viszont egymást. A két házaspár közös vacsorán vett részt Paul kedvenc francia éttermében, a Le Cirque-ban New Yorkban. John nem érezte jól magát, sőt kifejezetten utálta azt az estét. Paul és Linda folyton a maguk tökéletes életéről fecsegett, arról, hogy mindenük megvan, hogy mennyire boldogok, hogy ilyen jól még nem érezték magukat az életben... Lennonék viszont ugyanezt nem mondhatták el magukról. Johnt ezért nagyon idegesítette az öntömjénezés. A végén már utálta Őket. A vacsorát követően pokoli fejfájással ment lefeküdni, s másnap, amikor elgyötörten felébredt, felhívta John Greent, hogy magyarázatot kérjen a történtekre. A mágus megértette Lennon problémáját, ő tapintatosan arról beszélt, hogy Paul és Linda bizonyára nagyon frusztrált és elégedetlen lehetett, ha a beszélgetés folyamán csakis azokat a vágyképeiket hangsúlyozták, amelyeket szerettek volna megvalósítani. Nagy gondok vannak a kapcsolatukkal, rossz a házasságuk, nem sikerülnek a dolgaik – állapította meg Green, s azt jósolta Lennonnak, hogy szerinte egy éven belül felbomlik a McCartney házaspár kapcsolata. Lennon elégedetten tette le a kagylót. Háborgó lelke megnyugodott. „Paulienak” sem lehet fenékig tejföl az élete.
Lennon ezt követően csaknem három évig nem látta zenésztársát. De mégsem tudott megszabadulni tőle. Látta a televízióban, fényképe ott virított a lapokban, zenéje harsogott a rádióból. Lennon feljegyezte a naplójába, hogyha Paul New Yorkban tartózkodott, s ő erről tudomást szerzett, akkor a fejében mindig hallotta Paul dalait. Akkor is hallotta, amikor 1980 januárjában megtudta, hogy ismét világ körüli turnéra indul, s éppen Japánba készülődik zenekarával, a Wingsszel. Nagy meglepetésére Paul ezúttal felhívta az Ötödik sugárúton lévő Stanhope Szállodából. Megemlítette, hogy a felesége nagyon jó minőségű füvet szerzett, amit kipróbálhatnának, s közben elbeszélgetnének az elmúlt évekről.
„Köszönöm, nem kérek” – felelte Lennon az ajánlatra, s Paul zokszó nélkül tudomásul vette az elutasítást. Fecsegett tovább a terveiről, s többek között azt is közölte Johnnal, hogy nemsokára Tokióba indul, ahol az Okura Szálló elnöki lakosztályában fog megszállni a feleségével. Lennon erre a bejelentésre nagyon ideges lett. Yokóval mindig ebben a lakosztályban szálltak meg, amikor Tokióban tartózkodtak, s az elnöki lakosztályt már-már a sajátjának tekintette. Az a gondolat, hogy most Paul és Linda fog aludni abban a franciaágyban, amelyben ő szokott feküdni Yokóval, beteggé tette. Arra gondolt, hogy Paulék jelenléte tönkreteszi a szállodai karmájukat. „Ha ők ketten ott alszanak” – mondta titkárának felháborodva –, akkor soha nem leszünk békében, ha visszatérünk abba a szobába. Szél fogják kúrni a szállodai karmánkat. Beszéltem a mamával. Megpróbálja megoldani ezt a problémát.”
Paul hívását követően Lennon azonnal hívta Yokót, s beszámolt neki a drámai fejleményről. Felesége közölte, hogy itt már csak egy dolog segíthet: a mágia. Ennek segítségével bizonyára meg tudják akadályozni Paulék szándékát, mondta, s már tárcsázta is John Greent. Január 15-én Yoko és kedvelt mágusa egész nap a „japán problémám” dolgozott. Utasították a személyzetet, hogy aznap semmilyen ürüggyel ne zavarják őket, még a telefont se kapcsolják be.
Yoko este aztán közölte a férjével, ne aggódjon, találtak megoldást a problémára. A jó hír január 16-án meg is érkezett: a hírügynökségek világgá kürtölték, hogy Paul McCartneyt érkezésekor – marihuána birtoklása miatt – a japán rendőrség őrizetbe vette a tokiói nemzetközi repülőtéren. A hírek szerint a füvet – húsz marihuánás cigarettát – Linda egyik sminkestáskájában találták meg a vámosok, akik többször is megkérdezték a házaspárt, van-e náluk illegális „fű”, de minden alkalommal nemleges választ kaptak. Ezután került sor a tételes vámvizsgálatra, és a gavallér férj magára vállalta a bűnt, amiért a rendőrök bilincsbe verve vitték el. A rendőrkapitányságon Pault többször kihallgatták, napokig fogva tartották, s őrizetesként egy cellába zárták a köztörvényes bűnözőkkel. Nem fürödhetett, nem válthatott ruhát, nem gitározhatott, nem írhatott senkinek. Külön büntetésként még azt is el kellett szenvednie, hogy minden foglár azt kérte tőle, hogy énekelje el a Yesterdayt. Amikor pedig cellájában megjelent a brit konzulhelyettes, ahelyett, hogy bátorította volna a Brit Birodalom lovagját, közölte vele, hogy akár nyolc évet is kaphat. A legendás Beatle-t tíz nappal az őrizetbe vétele után mégis szabadon engedték a hatóságok. Kivitték a repülőtérre, és szégyenszemre kitoloncolták az országból, ahová többé nem tehette be a lábát. A Wings turnéját természetesen le kellett mondani, a jegyek árát vissza kellett fizetni a nézőknek, a koncertszervezők pedig jelentős kártérítést követelték és kaptak az elmaradt haszonért. Nem is szólva a McCartney-Eastman birodalmat ért erkölcsi kárról!
A McCartney házaspár a történtek miatt természetesen egyetlen percet sem tölthetett a tokiói szálloda elnöki lakosztályában. Lennonék szállodai karmáját nem érte sérelem. Yoko „varázslása” sikerrel járt. Kérdés csupán az, hogy miféle „varázslatról” volt szó ebben az esetben? Utóbb az üggyel kapcsolatban számos vélemény látott napvilágot. Volt, aki egy informátor telefonját emlegette, aki biztos forrásból értesítette az amerikai vagy japán hatóságokat a McCartney házaspár csomagjainak tartalmáról. Mások szerint elképzelhető volt az is, hogy az amerikai titkosszolgálat lehallgatta Lennon és Paul telefonbeszélgetését, s ők adták a „fülest” a japán vámosoknak, akik a megszokottnál alaposabb vizsgálatot tartottak. Lennon mindenesetre utóbb azt mondta a titkárának: „Mi megkímélhettük volna őket mindettől. A mamának megvannak a kapcsolatai... De persze ők sohasem kértek volna tőlük segítséget...” Egy évvel a történtek után az ügyben érintett, de időközben kegyvesztett John Green is elmondta a maga változatát egyik ismerősének, Jeffrey Hunternek: „Yoko telefonon összeköttetésbe lépett ismeretlen japán illetékesekkel, akiknek elmondta, hogy McCartneynak nagyon lekicsinylő véleménye van a japánokról.” Melyik változat az igazi? Ma már nehéz volna kideríteni. Annyi biztos, hogy a találgatások sorában a mágusok és varázslók közreműködését nem emlegették. Ez a próbálkozás mindvégig a Lennon házaspár legbensőbb titka maradt.
A Japánból érkező hírek mindenesetre nagy-nagy elégtétellel töltötték el Lennont, aki nem nagyon firtatta, hogy tulajdonképpen miért is találták meg a japán vámosok az előzőleg neki felkínált jó minőségű füvet a „jó öreg Paulie” poggyászában. Meg volt győződve arról. hogy Yoko az okkult erők közreműködésével érte el Paul őrizetbe vételét, s ez ismételten megerősítette hitét a mágiában. Titkárát ennek ellenére utasította hogy minden, a témával foglalkozó cikket el akar olvasni, s a személyzet reggel, délben, este vitte is a friss lapokat Lennon hálószobájába. John minden nyúlfarknyi hírt elolvasott, ami a nemzetközi és a hazai sajtóban az ügyről megjelent. „Magam előtt látom, ahogy Paul ül a börtöncellájában. Elvették tőle a cipőfűzőjét és a nyakkendőjét, nehogy felakassza magát...” – fantáziált a titkárának.
Innen idézve: Sebők János: A Dakota-ház fantomja. Népszabadság Könyvek, 2005.