Nirvánia: egy emberi arc sincs, az egész faj veszett
2012.03.02. 10:36 Niksim
Szólj hozzá!
Címkék: zene punk klip spions nirvánia
Nirvánia: kibaszott ország, üres, mint a zsebed
2012.03.02. 10:36 Niksim
Szólj hozzá!
Címkék: zene punk klip spions nirvánia
Megszületik a magyar popcézár
2012.03.02. 07:25 Niksim
A hetvenes évek közepén végrehajtott jelentős fordulatban mindenekelőtt a hanglemezgyár, s a vállalaton belül is elsősorban Erdős „doktor” játszotta a főszerepet. Mai szemmel nézve Erdős „doktor” minden bizonnyal hályogkovács módjára kezdte el intézni a magyar pop-rockzene, s ezen belül az általa így vagy úgy „mozgatott” zenekarok, előadók ügyeit. Mint már szó volt róla, ő maga nem értett semmilyen zenéhez, a vállalatnál 1976-ig lényegében kötelességből, a beosztásából adódóan foglalkozott csak a popzenével, és sem a műfaj, sem pedig annak előadói nem érdekeltek. Hanglemezgyári munkája közben sem hagyott fel a politizálással, s elsősorban jogászként élte ki a fölös energiáit. Publikált a Valóságban, az Élet és irodalomban, „társadalmi munkában” pedig konzulense volt annak a Kaczián Lórándnak, aki l971-ben a Darabbér című szociográfia miatt perbe fogott Haraszti Miklóst védte a bíróságon. Erdős – állítása szerint – maga írta az ügyvéd védőbeszédét, bár szerinte „Haraszti jóhiszemű ellenzékisége terméketlen, öncélú” volt, sehová sem vezetett. Erdős elítélő véleménye ellenére jól végezte a munkáját, hiszen Harasztit nyolc hónap szabadságvesztésre ítéltek, három év felfüggesztve, de ezen kívül az ambiciózus „szakember” más sikereket nemigen tudott felmutatni, hiszen csavar volt egy olyan gépezetben, amit a hetvenes évek elején igen alacsony fordulatszámra állítottak.