Bernard McElwaine a másnapi Sunday Mirrorban számolt be élményeiről. „Alighanem ez volt – de tényleg, magasan – a »swinging London« legkülönösebb, legpszichedelikusabb, leginkább hippi eseménye [FZ hülyének tartotta a hippiket, a drogok meg nem érdekelték – by NEBAM]. Cincogás, csend, csörgés, sziszegés, visítás, éles zajok törtek elő az elektronikus eszközök rémisztő tárházából, amint a színes fények végigsöpörtek a színpadon. A Főanya [a zenekar neve: The Mothers Of Invention, azaz Az ötlet szülőanyjai – by NEBAM] egy Frank Zappa nevű úriember. Beszéde kellemes, szép lejtésű, hangja puhább és behízelgőbb, mint némely zenéje. Társaihoz hasonlóan o is olyan ruhákat hord, amiket talán valami égő áruházból menthettek ki, Pazar hajkoronája biblikusan hullámzik, és nem mondhatni, hogy visszafogná magát. A közönséghez – mely a zenétől eltérő módon nem töltötte meg a termet – így szólt: »Először is elszavalom dalaink szövegét, még mielőtt a banda megszólal, mert utána már nem fogjátok hallani. Utálni fogjátok.« A zene többek között egy bádogbili mentális portréját vázolta fel, melyet gumikalapácsokkal felszerelkezett, fütyülő kísértetek támadtak meg.”
Innen idézve: Neil Slaven: Frank Zappa – Elektronikus Don Quijote. Fordította: Ágfalvi Attila, Marosi Bálint, Wolf Péter. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.
