Később Jimi így írta le egy barátjának első LSD-s élményét: „Belenéztem a tükörbe, és azt hittem, hogy én vagyok Marilyn Monroe.” 1966 májusától egyre gyakrabban nézett bele abba a tükörbe. A lizergsav-dietilamid Jimi mankójává vált. A segítségével rátalált arra a zenére, ami meghatározta további életét. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy betrippezett állapotban alkotta volna munkáit, jóllehet, amint belépett az LSD világába, a pszichedelikus gondolkodás ihletet adott játékának, segítette a dalok megkomponálásában, a szövegek írásában. Bizalmas barátainak azt bizonygatta, hogy ő színeket szólaltat meg, nem hangjegyeket, és hogy képzeletében „látja” a zenét, amikor játszik. Az általa ecsetelt alkotói folyamat kísértetiesen hasonlít [Albert] Hoffmann doktor első acid tripjéhez. „Minden egyes akusztikus érzékelés… optikai érzékeléssé változott.”
Innen idézve: Charles R. Cross – Room Full of Mirrors: A Biography of Jimi Hendrix. Fordította Szilágyi Ágnes. Cartaphilus Könyvkiadó, 2006.