Blogunk mély tiszteletnek örvendő névadójának és Csepregi Éva legendás zenekarának kapcsolata. Sebők János a megmondhatója.
Ha valaki a hetvenes évek közepén azt mondja szakmai körökben, hogy a Neoton lesz a hazai diszkóhullám sztárzenekara, majd ezt követően a világsztárjelöltünk, alighanem betegre nevetik magukat a tisztelt kollégák. A Neotont ugyanis sokáig a hazai popbörzén sem jegyezték az élvonalban. A zenekar az 1968-ban a Ki Mit Tud?-on bukkant fel, majd több alkalommal is stílust és fazont váltott, tagjai kicserélődtek, s a hetvenes évek első felében a divatos middle of the road pop trendjéhez igazodva próbált – a Kócbabák trió bevonásával – a könnyed slágerek piacán érvényesülni. Nem sok sikerrel. 1976-ban a karácsonyi lemezpiacra megjelent Menedékház című nagylemezük sem keltett feltűnést, a zenekar reménytelenül toporgott a második-harmadik vonalban.
A Neoton a szürke középmezőnyből való kiugrást az MHV új üzletpolitikájának és személy szerint Erdős „doktornak” köszönhette, aki az Abba sikereit látva – Stig Andersson menedzser példáját követve – egy „családias”, az aktuális zenei trendhez igazított, jól formálható, kezelhető, ám mégis profi zenekarban gondolkodott, s elképzeléseinek – a hazai piac akkori kínálatában – a Neoton felelt meg leginkább. A zenekar „felfedezésére” Erdős így emlékezett:
„Amikor ez az egész popzene Magyarországon beindult, mondtam már, felülről eléggé lekezelték. Úgy is mondhatom, magunkra hagytak minket az egész akkori és várható problémahalmazzal. Persze, ebbe a koncepcióba belejátszott, hogy tudták, nálunk ez jó kézben lesz. Legyünk igazságosak, azért hagyhatták úri nemtörődömséggel a francba, mert nem kellett nyugtalankodniuk. Tudták jól, hogy mi majd keményen kézben tartjuk a dolgokat. A Neotonnal én akkor kerültem kapcsolatba, amikor jóformán azt sem tudtam, hogy vannak. Egy szép napon a Borssal arról beszéltünk, támogassuk-e a Piramist? Ők agresszív nemzedéki harcot folytató, de szimpatikus társaság voltak, persze láncok meg minden egyéb. Nem egészséges, mondtuk Borssal, hogy nincs más, hogy a magyar ifjúság számára csak a Piramis lesz. Akkor Bors azt mondta, hát kéne keresni másikat is. A szelíd gyerekeknek, akik szeretik az anyjukat és az apjukat, hogy ők is találjanak maguknak zenét, meg kedvenc együttest. Nekiálltunk keresni. Két jelölt maradt végül, a Kati és a Kerek Perec, meg a Neoton.
Akkor kezdett divatba jönni a diszkó Nyugaton, akkor a diszkónak számunkra is különös vonzereje volt, még nem volt par excellence stúdiózene. Mert diszkót alig lehet koncerten játszani, azt a stúdióban lehet kikeverni, s összevágni. A Várban megnéztem a Neotont, hát kurva gyengék voltak... Mondtam Pásztornak, hogy ez elég jó, ilyen kéne nekünk, csak diszkósabban kellene csinálni. Meg az a szőke lány nagyon rossz, őt ki kell cserélni. Ez volt Éva. Mondta, hogy nem, nem, jó az. Mire én: de nagyon rossz, esetlen, csetlik-botlik, ő nem kell. Aztán elkezdtünk dolgozni, Bors áldását adta, rendben, próbáljuk a Neotont fejleszteni. Lassan rájöttem arra, hogy ez fegyelmezettebb csapat, mint az összes többi, tanulékonyak, és lehet velük beszélni, talán azért, mert eléggé lent voltak, sőt nagyon lent voltak akkor. És akkor elkezdtem őket gyúrni...”
Erdős 1977-ben még a Metronom ’77 előtt tette le a Neoton mellett a voksát, s ettől a pillanattól kezdve mindent elkövetett, hogy a kiválasztott zenekar valóra váltsa az elképzeléseit , s a kezdettől „ellenséges légkörben” csak azért is bebizonyítsa a kételkedőknek, hogy mégis neki volt igaza, jó döntést hozott. Első ténykedéseként – ellentmondást nem tűrően – nekiállt ráncba szedni a kiválasztott zenekart.
„A Neoton nem sokban különbözött a többi magyar beatzenekartól, de nem vetekedhetett az élvonalbeliekkel. Első feladatom az volt, hogy a Neoton Famíliát megszabadítsam a hazai popélet gönceitől. Erre sok időm ment rá. A Napraforgó című nagylemez megjelenésekor már lehetett sejteni, hogy nem dolgozom hiába. A tagcserék viszont elkerülhetetlenné váltak. Az új céloknak nem megfelelő képességű zenészektől – nem azt mondom, hogy nem voltak rendes emberek! – búcsút vettünk. A Kati és a Kerek Perecből ketten igazoltak át, így a dilemmám is megoldódott, hogy ki legyen az alternatív zene első számú képviselője.”
A fazonigazítás után, az image erősítése mellé Erdős a „stúdiócentrikus diszkós popzenét” ajánlotta a zenekarnak, s a váltást – miután vezetőjük rábólintott – elfogadták a zenekar tagjai, akiknek már korábban beígérte, hogy ha hallgatnak rá, akkor sztárt, majd később világsztárt farag belőlük.
Erdős másik határozott elképzelése az Abbától kölcsönzött „generációköziség” volt, vagyis hogy a zenekar azt sugározza a koncerteken, az utcán, a klipekben, a sajtótájékoztatókon, hogy ők egy nagy család tagjai, s rajongóikkal együtt ez már társadalmi értelemben is így értendő. Erdős ekkor született jelmondata: „Koncertünkre az apádat is elhozhatod, lemezünket anyádnak is megveheted!”
A „doktor” javallatainak sikerében eleinte maguk a zenészek is kételkedtek, de miután sorra készíthették a diszkó válogatásokat, a külföldi slágerek feldolgozáslemezeit, emellett pedig exkluzív szerződés keretében rendszeresen készítették a saját nagylemezeiket is, sőt hamarosan egyes tagok szólólemezein is bőven fialt a szerzői jogdíj, a zenekar engedelmesen alávetette magát Erdős elképzeléseinek. S az, hogy Erdős Péternél mit jelentett kézbe venni az ügyeket, hamarosan mindenki tudhatta az országban.
Erdős a fiúk tagcseréje után megkezdte későbbi élettársa riválisainak eltávolítását is a zenekarból. Előbb Fábián Évának kellett távoznia koncepcióba nem illő megjelenése, mentalitása miatt, majd a nagy tehetségnek tartott Pál Éva esett ki Erdős kegyeiből éppen akkor, amikor a zenekar hazatért a nagy reményekre jogosító 1979-es cannes-i MIDEM fesztiválról. Akkor és később is hivatalosan azt állították, hogy „Pali” habitusa, személyisége, temperamentuma nem volt beilleszthető Erdős „doktor” elképzeléseibe, s a leendő üzleti partnerek is inkább Csepregi Éva alakjára, szőkeségére, megjelenésére voltak „vevők”. Kirúgása igazi okairól Pál Éva csak a menedzser halála után mert nyilatkozni a Mai Nap című lapban:
„Nem igazán ízlésem szerint való, de hogy ne faggassanak erről újra, elmondom... Miután 79-ben hazajöttünk a cannes-i MIDEM-ről, Erdős megkérdezte, leszek-e az élettársa? Úgy gondoltam, ha eléggé tehetséges vagyok, akkor az ígéretét, miszerint világsztárt farag belőlem, enélkül is beváltom. Nemmel feleltem. Innen eredtek későbbi gondjaim.”
Pál Éva vesszőfutása ekkor kezdődött, s bár még tagja maradt a Neoton Famíliának, de a zenekaron belül hamarosan statiszta szerepre kárhoztatta a „doktor úr” – az élettársi szerepet felvállaló – Csepregi Eva mellett, ami nyilvánvalóan bizonyította, hogy a menedzser nem minden esetben a lányok tehetségét, hanem inkább más adottságaikat szerette volna elsősorban felkarolni. Az egykori világsztárjelölt Pál Éva arról is nyilatkozott, hogy távozása után miért nem próbálkozott más együtteseknél: „Nem merték vállalni, mert féltek Erdőstől. 1983-ban félönkívületben jöttem el a Neotonból, az öngyilkosság határán.”
1979-ben tehát Csepregi Évával mint frontemberrel kezdte meg a nemzetközi karrierjét a Neoton Família, amikor élettársi kapcsolatának és vállalati menedzseri mivoltának erkölcsi vonatkozásait firtatták a sajtóban, Erdős cinikus mellébeszéléssel kerülte ki a problémát, rosszhiszeműséggel vádolva az újságírókat.
Ez volt az a pillanat, amikor – szakmai baklövései felemlegetése mellett – Erdős erkölcsi okokból is véglegesen konfliktusba került a hazai ifjúsági sajtó munkatársainak egy részével, akik több alkalommal is szemére vetették, hogy mindinkább visszaél a monopolhelyzetben biztosított popcézári szerepkörével, s bár nyilvánosan a „virágozzék minden virág” elvét hirdeti, valójában a magyar popzenét ideológiai-erkölcsi megfontolásokból egyre szelektívebb üzleti politikával irányítja, s a kertészolló mellett a sövényvágót is gyakran csattogtatja.
****
Erdős mindig szívesen hangoztatta, hogy két szenvedélye (gyengéje) van: a politika és nők. Az előbbiről már bőven esett szó, ejtsünk szót a nőkről is. Erdős pozíciójának meggyengülésében döntő szerepet játszott, hogy számos házasság és kapcsolat után intim viszonyba került Csepregi Évával, a Neotonból csatolt Kócbabák trió egyik női vokalistájával. A szakmában hamarosan közismertté vált ez a nem is titkolt kapcsolat, de Erdős „doktor” nem mondott le befolyásos pozíciójáról, hanem gőzerővel kezdte építeni pártfogoltjainak a karrierjét, s nemcsak a Neotont juttatta el állami támogatással a világsiker küszöbére, de élettársából is világsztárjelölt szólóénekesnőt faragott. A sajtóban mindezt látva, bő terjedelemben kezdték el szellőztetni az etikailag kifogásolható ügyet, de a hanglemezgyárban nem találtak semmi kivetnivalót a történtekben. Erről maga Erdős így mesélt: „Kialakítottunk egy hülye pojácajátékot, hogy Éva és a Neoton ügyeiben mindig a Bors dönt. De hát mindig úgy döntött, ahogy én akartam. Na, most jogtalan előnyhöz végül is nem jutottak, hiszen Éván és a Neotonon 50 millió forintot keresett a Hungaroton 10 év alatt, vagyis, amióta a kapcsolatunk tart. Végül is mindenki hálás lehet. Ha férfierényeimmel kereste a cég azt az 50 milliót, akkor azzal kereste. Ha minden magyar állampolgár összeudvarolna ennek az államnak 50 millió forintot... nem így állnánk. Mert ilyen karriert nem mindenkinek lehet megcsinálni. Valakinek a munkája benne kell legyen, hiszen ha Éva nem tudna énekelni, akkor minden hiába.”
Hogy kinek mennyi munkája volt Évában, azt ne firtassuk! Tény, hogy korábban ugyanez a „menedzser” abszolút tehetségtelennek tartotta, s ki akarta rúgatni a zenekarból. Az is tény, hogy ez a mi nagyon jól énekelő világsztárjelöltünk Erdős pártfogói támogatása után úgy zuhant vissza egy vidéki haknisztár szintjére, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Vagyis ott folytatta, ahol Erdős „doktor” felkaroló mozdulatai előtt abbahagyta. Pop-keresztapus nélkül nem működött se Éva bája, se Éva hangja, se a Neoton sikere, és Ádám és Éva is pillanatok alatt kiűzetett az állami pop-Paradicsomból. Visszatérésükre pedig aligha kellett számítani. A középszerűséget igazi piaci körülmények között már nem lehetett jól eladni. Mint ahogy a korábbi tehetségtelenség sem veszett el. Csak kicsit átalakult. Ezt is jelentette az állami támogatás. Erdős szerint 50 milliót nyert az állam az ő férfierényei révén. Vajon ha nem a nőkhöz és a politikához értett volna, hanem ahhoz, amit 22 évig csinált, s ráadásul még igazi tehetségekkel próbálkozott volna, akkor mit mutatott volna a kassza!? Ennyit – utoljára – a magyar világsztárokról.
Erdős rátermettségét az is hűen tükrözi, hogy az „üvegházi” körülmények közül kikerülve a Pro menedzseriroda élén korántsem brillírozott úgy, mint popcézárként. A kvázi szabadverseny körülményei között a Neoton Família mellett több sikeresnek ítélt magyar előadó menedzselésével is megpróbálkozott – teljesen eredménytelenül.
Erdős még sokáig élvezte a végi kapcsolatai támogatását, de a szennyhullám ügyet követően karrierje gyakorlatilag véget ért. Állásából elmozdítva – a Pro menedzseriroda élén – minden energiáját védence, Csepregi Éva és a Neoton „futtatására” fordította. De 1983 után a világsztár remények is tovaszálltak. Mint ahogy Erdős egyéb próbálkozásait sem kísérte komolyabb siker. A másoknak ásott verembe ő maga is beleesett. S haláláig már nem is tudott kikecmeregni belőle.
Innen idézve: Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött. GM & Társai Kiadó, 2002.