A hetvenes évek közepén végrehajtott jelentős fordulatban mindenekelőtt a hanglemezgyár, s a vállalaton belül is elsősorban Erdős „doktor” játszotta a főszerepet. Mai szemmel nézve Erdős „doktor” minden bizonnyal hályogkovács módjára kezdte el intézni a magyar pop-rockzene, s ezen belül az általa így vagy úgy „mozgatott” zenekarok, előadók ügyeit. Mint már szó volt róla, ő maga nem értett semmilyen zenéhez, a vállalatnál 1976-ig lényegében kötelességből, a beosztásából adódóan foglalkozott csak a popzenével, és sem a műfaj, sem pedig annak előadói nem érdekeltek. Hanglemezgyári munkája közben sem hagyott fel a politizálással, s elsősorban jogászként élte ki a fölös energiáit. Publikált a Valóságban, az Élet és irodalomban, „társadalmi munkában” pedig konzulense volt annak a Kaczián Lórándnak, aki l971-ben a Darabbér című szociográfia miatt perbe fogott Haraszti Miklóst védte a bíróságon. Erdős – állítása szerint – maga írta az ügyvéd védőbeszédét, bár szerinte „Haraszti jóhiszemű ellenzékisége terméketlen, öncélú” volt, sehová sem vezetett. Erdős elítélő véleménye ellenére jól végezte a munkáját, hiszen Harasztit nyolc hónap szabadságvesztésre ítéltek, három év felfüggesztve, de ezen kívül az ambiciózus „szakember” más sikereket nemigen tudott felmutatni, hiszen csavar volt egy olyan gépezetben, amit a hetvenes évek elején igen alacsony fordulatszámra állítottak.
A hetvenes évek közepén azonban hirtelen megváltozott az Magyar Hanglemezgyártó Vállalat helyzete a belpolitikai erőtérben. A vezetőség – a vállalatot én sorozatos támadások miatt – kényszerpályára került, lépnie kellett, s Erdős számára vonzónak tűnt a helyzet kihívása. Ettől kezdve aktívan bekapcsolódott a vállalati stratégia kidolgozásába, s 1976-tól „teljes fegyverzetben” – valóságos „popcézárként” – jelent meg a szakmában, hogy korlátlan hatalmú, megfellebbezhetetlen ítészként irányítani, menedzselni, terelgetni kezdje a műfajt, valamint a vállalat és a saját védőszárnyai alá vett zenekarokat.
Erdős „rászabadulását” a hazai pop-rockéletre elősegítette, hogy közvetlen főnöke, Bors Jenő nem sokat konyított, s nem is szívesen foglalkozott a popzenével, a pártközpontban és a minisztériumban dolgozó elvtársak pedig rábízták ezt az ügyet a megbízhatónak ítélt régi elvtársukra. Erdős nem is titkolta, hogy gyakorlatilag teljhatalmat kapott: ,,Az történt, amit én akartam, de csak ha ő nem akart mást... Bors Jenő mindig a főnököm volt, vagyis az, hogy egyedül én döntöttem, formailag nem igaz, hiszen mindig Bors és egy testület döntött kritikus kérdésekben. Lényegében viszont van benne igazság. Végül is úgy referáltam, ahogy akartam. … Emlékszem, sokszor az MHV folyosóján döntöttem el olyan kérdéseket, amelyek még határkörömhöz sem tartoztak. Ezért nagyon sokan haragudtak rám joggal, de azt nem mérték fel, hogy ez mozgásba hozta, önkorrekcióra tanította, életszerűvé tette a mechanizmust.”
Abban, hogy mi motiválta Erdős „doktort”, mi adta neki a bátorságot a tőle idegen feladathoz, talán segít eligazodni az a tény, hogy Erdős társadalomjobbító szándékoktól vezérelve korábban is hajlamos volt felvállalni politikai, üzleti vagy magánéleti ügyeket. Nemcsak a háború utáni vagy az ötvenes években ismert politikai tevékenysége igazolja ezt, de Haraszti Miklós ügye is ezért vonzotta, sőt „jobbító” szándékkal „menedzselte” feleségeit, barátnőit, élettársait is, mint ahogy saját szavai szerint „a jövendő magyar társadalomért érzett felelősségből” vállalta fel az ismételten mutatkozó „ifjúsági probléma” megoldásának feladatát is. Az más kérdés, hogy az Erdős által egyedül üdvözítőnek tartott megoldást az érintettek (közönség, zenekarok. újságírók, üzleti partnerek, politikusok) hogyan fogadták, miként ítélték meg? Egy biztos, nem véletlen, hogy Erdős a hetvenes évek második felétől már nemcsak popcézári hatáskörrel tevékenykedett, de ezt a címet büszkén viselte és éveken át a műfaj legbefolyásosabb személyiségének számított. Sokan ezt személyes habitusának, messianisztikus küldetéstudatának tulajdonították. S ezek függvényében bírálták szakmai-üzleti hozzá nem értését, zenei képzetlenségét, menedzseri diktatórikus módszereit.
Valójában Erdős a megfelelő ember volt a megfelelő helyen. A hatalom az egyik legkényesebb posztot bízta rá. Kordában kellett tartania a „tömegek lázadását”, az ifjúsági kultúrát, a szélsőséges jelenségeket. Erdős ezért konfrontálódott annyit ellenfeleivel, mert egy demokratikus műfajban gyakorolta a puha diktatúrát. Soha nem titkolta, hogy Kádár, Aczél és a későbbiekben Gorbacsov, vagyis a ravaszul, fontolva haladók embere volt. S ő maga is hasonlóképpen cselekedett a posztján. Gyakorta idézett mondata így hangzott: „Tudomásul kell végre venni, hogy mai szabadságaink tegnapi mértéktartásaink eredményeként jelentkeznek társadalmunkban, s a holnapi még nagyobb szabadságaink mai eszességünknek, reális érzékünknek lesz a mértéke.”
Erdős ennek a filozófiának a jegyében akart egy gyorspörgésű, naprakész, állandóan változó műfajt irányítani. Megtehette, de jól nem csinálhatta. A műfaj természetrajza ennek mindvégig ellenállt. De mivel ő kapott fentről „jogosítványt”, másként nem cselekedhetett. Mint a róla szóló könyvben elmondta: „Az volt a feladat, hogy mint vállalat minél több pénzt keressünk: és hajtsuk végre a kultúrpolitikát. És ha a politika, akkor annak érvényesülnie kell a popműfajban is. Nem esztétikai, hanem direkt politikai tartalommal.” Az már a műfaj és képviselőinek tragédiája, hogy Erdős is egyike volt az „önszorgalmú kutyáknak”. Túlteljesítő volt. Mindenáron „jobbítani” akart. Narodnyik túlfűtöttséggel hitt abban, amit csinált. S ezt gyakorta hangsúlyozta is. Nem volt korrupt, de pénzt, hírnevet, csillogást ígért azoknak, akik hallgattak rá. Uralma alatt végig úgy vélte, hogy „felülről”, diktatórikus eszközökkel is érvényesíteni lehet a pártpolitikát egy alulról töltekező, alapvetően demokratikus műfajban. Számos alkalommal kellett belátnia, hogy lehetetlenre vállalkozik, fából nem lesz vaskarika. De újra és újra próbálkozott. És megtehette, hiszen popcézár volt, amíg neki is el nem érkezett március idusa.
Innen idézve: Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött. GM & Társai Kiadó, 2002.
