Bérczes László: Óriások körülötted: Kormos, Pilinszky Erdély Miklósnál, Huszárik, Kálmán, Dajka az előadások után... Törőcsik Mari is ilyen. És még a Micsoda útjaimat is gyönyörűen énekli.
Cseh Tamás: Gyakoroltuk előtte a dalt, a lemezen is én kísérem, akkoriban beszélgettünk az éneklésről. Mari, én ilyenkor mindig magamra gondolok. Ezt tudtam neki mondani. Hogy semmit nem csinálok, amikor énekelem, csak belegondolok a tekervényes történeteimbe, amikben szereplő voltam. Tudta ő ezt maga is. Az biztos, hogy úgy énekli a dalt, ahogy kell. Mari kedvelt engem. Forgattuk a Turnét, Géza beszélt a jelenetről, Tamás, most bemégy a szállodai szobába, ruhátlanul, bebújsz az ágyba, s akkor veszed észre, hogy nem a csajodnál vagy, hanem az idős művésznőnél. Amikor Mari látta, hogy nehezen tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, tanácsokat adott, partnernek tekintett, megdicsért. Azt a jelenetet, az ajtón ki-be, megismételtük vagy tízszer, tényleg jól sikerült. A felvételek alatt a munkával törődtem, csak később gondoltam bele, hogy a mozivásznon meztelenül fogok virítani. Nem zavart volna ez engem annyira, de mi lesz, ha a mamám látja. O tudta, hogy benne vagyok a filmben. Hogy sikerült, Tamáskám? Jól, anyuka. Aztán az egyik barátnője fölhívta, hogy Babikám, hát a Tamás meztelenül szerepel a filmben! Anyuka nem örült.
Lehet, hogy annak sem örült volna, amikor a Bárkán egy bordélyházi madame-ot játszottál Pirandello darabjában. Egy kiszuperált, bölcs kurtizánt, Madame Pace-t. Megfelelően szélsőséges szerep, akár egy gnóm, egy törpe vagy egy gyilkos.
A próbaidőszakot élveztem. Itthon állandóan tűsarkú cipőben, legyezővel a kézben mászkáltam, ha valaki ilyenkor rám nyit, azt hiszi, megbolondultam. A magatartást hamar megtaláltam, de a járást, a méltóságteljes és sikkes mozgást a magas sarkú cipőben sokáig tanulni kellett. Tulajdonképpen szórakoztató volt. Az előadásokat viszont hamar meguntam. A szerepem szerint öt percet voltam a színpadon, csakhogy előtte másfél órát ültem a fodrászaton, utána meg másfelet a büfében a tapsrendig. Ez aztán nagyon hamar leharcolt engem. Erre én alkalmatlan voltam, mert egészen máshoz edződtem. Az éneklés miatt előadás előtt fölhúzódok, akár egy óra, és addig nem járok le, amíg az előadás véget nem ér. A Pirandello-darabban hiába tudtam, hogy én már nem megyek színpadra, végig teljes izzásban volt a test meg a lélek, közben meg a halálos semmittevés. Ebben kinyíródtam.
Innen idézve: Cseh Tamás – Bérczes László beszélgetőkönyve. Új Palatinus Könyvesház, 2007.