A hatvanas években legalább lemezre vettek és kiadták szokatlan és kísérleti zenét is. No és kik voltak azok a bölcs és lenyűgözően kreatív üzletemberek, akik ezt az Arany Korszakot lehetővé tették? A minden újért bolonduló fiatalok? Nem. Azok az öreg, szivart csócsáló fickók, akik meghallgatták a kazettát, és azt mondták: „Há nemt’om. Ki tudja, mi a szar ez? Mindegy, gyerünk, nyomassuk ki ezeknek! Ki tudhassa? Mer’ én nem.”
A fiatal nagyokosok sokkal konzervatívabbak és veszélyesebbek, mint amilyenek az öregek valaha is voltak.
Hogy miért lettek ilyenek az Új Fickók? Néhányan azért, mert az apjuk Régi Srác volt. Mások meg egyszerűen bedolgozták magukat. Az a szivaros, vén hülye egy nap ezt mondta: „Ide figyelj, Sherman, én kipróbáltam, és egyszer csak eladtunk jó pár millió példányt. Még mindig fogalmam sincs, hogy mi a szar lehet ez, de még több ilyen kéne. Tanácsra van szükségünk. Vegyünk már föl egy ilyen nyavalyás hippit!”
Szóval felvettek egy nyavalyás hippit – nem csak olyan munkákra, mint kávéfelszolgálás, a levelek postázása. Meg nézzen úgy ki, mint aki benne van a buliban. Egy nap a vén hülye így szólt: „Ide figyelj, Sherman, én azt hiszem, megbízhatunk benne, úgy tűnik, benne van a mai buliban. Emeljük ki, tárgyaljon Ő azokkal a ködben gitározó balfácánokkal. Ő megérti ezt a szart, ugyanolyan haja van.”
Innen egyre följebb kerül a srác, végül az asztalra tett lábbal mondja: „Mr. Maxwell, ki kéne már rúgnia Shermant. És… ja, az a banda?? Nem, nem kockáztathatjuk... nem igazán az, amire a kölykök vágynak – én már csak tudom, ugyanolyan hajam van.”
A dolgok csak akkor mozdulhatnak előre, ha ezek a szarháziak visszamennek Oda, Ahonnan jöttek.
Innen idézve: Frank Zappa és Peter Occhiogrosso: Az igazi Frank Zappa könyv. Fordította: JLX Kft. JLX Kiadó, 1991.
