Keith nem a zenekarral, hanem a saját kíséretével utazott, melynek legfőbb összetartó ereje a heroin volt: Anitával, Marlonnal [a fiúkkal], egy dajkával, Bobby Keysszel. Valahányszor átkeltek egy országhatáron, kötelező jelleggel átkutatták őket. Hivalkodó megjelenésük és nemzetközi hírnevük miatt majdnem lehetetlen volt heroint szerezniük az egy-egy városban töltött rövid, zsúfolt idő alatt. Narkósnak lenni nem csupán életmód, hanem foglalkozás, és Richards, aki úgy vélte, hogy egy profi mindig elmélyed abban, amit csinál, a saját kezébe vette a dolgokat. Először is beszerzett egy sor, James Bond-filmbe illő eszközt, amiben szállíthatta az adagját. Ott volt például a golyóstoll, ami normálisan működött, és csak szétszerelt állapotban keltett volna gyanút. Ebben két gramm fehér por fért el. Azután ott volt a borotválkozókrémes doboz. Keith igen büszke volt arra, hogy túljárt a vámtisztviselők eszén, mivel ebből kitűnt, hogy milyen rosszul végzik a dolgukat ők, és milyen jól ő. Ha esetleg előkerült valami drog, ami olykor azért megtörtént, a Stonest övező egyre hatékonyabb biztonsági háló elhárította a bajt. Olyan sok pénz forgott kockán, hogy Keith követelhette és meg is kapta azt, ami a színpadra lépéshez kellett neki.
Immár magától értetődő volt, hogy nélküle nincs koncert. Bizonyos esetekben az impresszáriókra hárult a kényes feladat, hogy az utolsó pillanatban gondoskodjanak számára a szükséges drogokról, a közönség pedig várt egy-két órát, amíg nagy nehezen sikerült az aznap esti koncert megtartásához elegendő heroint vagy kokaint összeszedni, de Richards soha nem hagyott ki egyetlen bulit sem, és többnyire továbbra is képes volt estéről estére irányítani az együttest a színpadon. Ahogyan Jon Savage brit író rámutatott: ,,A heroinhasználattal az az egyik probléma, hogy bár a drog elszigeteli az embert a mindennapi élettel járó feszültségektől, ezt úgy teszi, hogy valósággal bebalzsamozza a fogyasztó testét és érzelmeit.” Keith, noha mindeddig kohézió szempontjából az együttes fix pontja volt, turné közben először vált antiszociálissá, és állandóan elaludt vagy hosszú órákat töltött a fürdőszobában. Ian Stewart, aki Keith szétesését ,,rohadt egy tragédiá”-nak minősítette, eltöprengett, milyen sajátos, hogy Keith, akit mindig a legjobban bosszantott, ha a drogozás miatt nem számíthat Brianra, valamiképpen Jonesszá változott.
Innen idézve: Victor Bockris: Keith Richards. Fordította: Tomori Gábor. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.