"Progresszív rockzene? A magamfajta harmincon túlinak a csodálatos 1967-73 közötti korszak jut eszébe. Akkoriban minden progresszívnek számított, ami más volt, mint a slágerzene, az ötórai teák muzsikája. Amikor a Bee Gees andalított, mi a COLOSSEUM-ot, a JETHRO TULL-t, az ELP-t hallgattuk néma áhítattal. Akkoriban vált igazán jelentőssé a nagylemez fogalma, amely nemcsak találomra összegyűjtött dalok 30 centis korongja volt, hanem egységes koncepció alapján készült. Nem érdekeltek bennünket a háromperces dalocskák, de gyertyafénynél hallgattuk a 20 perces PINK FLOYD-kompozíciókat. A mi félisteneink nem Marc Bolanok voltak, hanem az IAN ANDERSON-ok, a STEVIE WINWOOD-ok, és tiszteletünket nem képeik kitűzésével fejeztük ki, hanem szövegeik műfordításával – akár angolóra helyett is.
Progresszív rockzene? Most már 1989-et írunk. Létezik-e ez a zene még? Hogyan létezne, amikor Ian Anderson maga mondja, hogy a Jethro Tull eklektikus zenekar, amikor a Genesis tagjai budapesti fellépésük előtt kifejezetten kérik, hogy a progresszív zenekar kifejezés ne szerepeljen a beharangozóban? Akkor mi miért használjuk mégis ezt az idejétmúlt kifejezést?
Talán azért, mert jobbat azóta sem találtak ki. Ez a zene azért haladó (azaz progresszív), mert fejlődőképes. Legnagyszerűbb előadóik egy-egy lemeze után nem kell attól tartanunk, hogy a következő ugyanolyan korong lesz. Ők azok, akik ma is kísérleteznek, és ők azok, akiket nem lehet egyetlen masszává gyúrni."
Részlet Göbölyös N. László A progresszív rock mai sztárjai című könyvének előszavából. A tartalomjegyzékben a következő előadók, együttesek nevei sorakoznak: Frank Zappa, Peter Gabriel, David Bowie, Sting, Vangelis, U2, Prefab Sprout, R.E.M., Marillion, Ultravox, Suzanne Vega, Deacon Blue, The Cure. Röhej a köbön.