Tarján Hédi így ír Erdély Miklósról: „Pilinszky egyszer kapott egy díjat, talán 1958 körül lehetett, és megkért minket, hogy kísérjük haza, éjszaka. Voltak ezek a nagy éjszakai csavargások, akkor volt igazán ember az ember – ahhoz, hogy embernek vagy szabadnak érezd magad, ahhoz erre volt szükség. A Molnár utcában lakott. Tök sötét volt. Azt mondta, hogy kidob az ablakon száz forintot, hogy mindenki taxival menjen haza, felmegy a másodikra, beteszi a százforintost egy gyufaskatulyába, és kidobja. Ez a gyufaskatulya nyílegyenesen, mandiner nélkül beleesett a kanálisba, de úgy, mint amikor a kosárlabdában nem érinti a labda a gyűrűt, azzal a gyönyörű surrogással. A Jancsi, mikor ezt meglátta... ez az ő sorsa, egyszer életében van pénze, akar adni belőle, és az beleesik a kanálisba. Akkor arra jött egy taxi, a Miki megállította, és azt mondta a sofőrnek: egy üzletet akarok kötni magával. Ebben a kanálisban van száz forint (érted: Budapesten, az ötvenes években: rengeteg pénz volt), ha segít kivenni, fele-fele. A taxis úgy nézett ránk, mint az őrültekre, meg volt róla győződve, hogy be vagyunk rúgva – és mindezt Jancsi nézi felülről. A Miki elkezdte dirigálni a sofőrt, először is, hogy a fényt irányítsa oda a kanálisra, szerszámokat kért tőle, és talált egy széles, éles csavarhúzót vagy talán éket, aztán talált egy madzagot, azt rákötötte erre, és mint egy cirkuszi zsonglőr, odaállt a rácsra, hogy célozzon (mert lehetett látni a gyufásdoboz sárga címkéjét a taxi fényében). És képzeld el, hogy mi történt. A Mikiről mindenki azt hitte, hogy halálosan ügyetlen. Azt a gyufásdobozt pontosan kellett megcélozni, különben még lejjebb megy. Annak a nehéz, éles dolognak át kellett ütnie a dobozt – és megcsinálta. Szerintem csak koncentrációval, de sikerült.”
Innen idézve: Müllner András: Az anekdotákról. Baksa Soós János és Erdély Miklós kapcsán. Avantgárd: underground: alternatív. Popzene, művészet és szubkulturális nyilvánosság Magyarországon. Kijárat Kiadó – Artpool Művészetkutató Központ – PTE Kommunikációs Tanszék, 2003.
