Bob azt mondta, van egy remek lemezborító-ötlete a számunkra. Nem volt hajlandó elárulni, mi az, csak annyit mondott, hogy majd összerakja és megmutatja nekünk. Amikor végül előállt vele, emlékszem, arra gondoltam, hogy igazán aranyos. Egy fiatal, alig serdülő, göndör vörös hajú lányt ábrázolt, aki deréktól felfelé látszott a képen, meztelenül. Tenyerében egy ezüst repülőgépet tartott, melyet barátom, Micko Milligan ékszerész tervezett. Mögötte a táj látszott, zöld domb, akár a Berkshire-dombság, és kék ég szélfútta fehér felhőkkel. Azonnal megszerettem, mivel úgy gondoltam, remekül megragadja a zenekar nevét – a lány által megszemélyesített ártatlanság, melyet a repülőgép által jelképezett tapasztalat, tudomány és a jövő ellenpontoz.
Azt mondtam Bobnak, nem szabad elcsúfítanunk a képet azzal, hogy a nevünket felírjuk az elülső borítóra, úgyhogy kitalálta, hogy a nevünk a celofánon lesz. Amikor az ember kicsomagolta a lemezt, alatta ott marad a kép szűzen. De a borító nagy felháborodást keltett. Az emberek úgy vélték, a fiatal lány ábrázolása pornográf, az Államokban pedig a lemez bojkottjával fenyegetőztek a lemezboltok. Mivel épp oda indultunk turnézni, nem volt más választásunk, mint hogy lecseréljük egy olyan képpel, amelyen mindannyian a hurtwoodi nappali közepén állunk.
Innen idézve: Eric Clapton: Clapton: Az önéletrajz. Fordította: Kiss Borbála Réka. ShowTime Budapest Kft., 2008.
