Bihar és Nyírség. Kemény helyek. Kultúrát szívlapáttal (szenes) és pálinkáspohárral mérték sok helyütt. Volt úgy, sajnos, hogy nyírségi éjszakai verekedésért két technikusom hónapokat kapott garázdaság bűntette miatt. Rendszeresen lent laktunk valamelyik vidéki városban, és onnan rajzottunk ki, mint a darazsak, s jól beledöfködtük zenei és figurális fullánkjainkat a közönségbe és a közösségbe. Nem fájt nekik. Mazochisták voltak. A bulik meg nagyon jók voltak. Annak ellenére, hogy sokszor hullafáradtan, nyűgösen, büdösen és koszosan estünk be a kezdésre. A banda első kis roncsautómon, egy fehér Zsigulin utazott (UR 29-74). Én vezettem. Sokszor csak a benzinpénz jött össze, vagy az se, de összedobtuk, mert játszani kellett. Tökmindegy, ez volt az életünk. Volt úgy, hogy egy nap négy előadásunk is volt: délelőtt 10 órakor, 14 órakor, 18 órakor és 20 órakor. Az utolsó bulira a technikusoknak már végig kellett masszírozni a társaságot, hogy ne rogyjunk össze, és a bulinak mennie kellett. A sok utazás miatt állandóan életveszélynek voltunk kitéve, plusz az alkoholos biciklisták a nyírségi utakon. Döme (Vajda Péter) egyébként hihetetlen jól és szívósan szervezett. Azt hiszem, élvezte is. Abszolút közénk tartozott. Lelkes amatőr, profi szervezőtehetséggel. 1976-ban, de még 1977-ben is hozott a zenekar konyhájára az a koncertmennyiség, amit ő kavart az Alföldön.
Három-négy nap után már, mint a vademberek, úgy éltünk. Persze buli után mámor. Szállodai szobáink állaga rendszeresen amortizálódott. Eldugult a mosdó a rengeteg hányástól, a lepedő pedig a sarokban is megállt volna, olyan kemény lett a ráspriccelt ondótól. Volt olyan város – több is –, például Debrecen, ahol egy idő után komoly gondot okozott, hol lakjunk. Ugyanis a másfajta élettempó és a hozzá kapcsolódó, finoman kifejezve, reakcióhalmazt nem tudták a szállodaigazgatók magukévá tenni, és így rendszeresen elődfordult, hogy közölték velem: Som úr, ha lehet, legközelebb ne itt lakjanak. Próbáltam cselezni, nem mint zenekar foglaltam szobákat, hanem mint kulturális delegáció. Egyszer-egyszer bejött. Jobbára nem. Végül mindig valamelyik legolcsóbb szálloda vagy kollégium, kemping szobáiban kötöttünk ki. Nem számított. Nem sokat aludtunk. Egy ilyen lentlakásos turné után elég érdekesen nézett ki a zenekar arculata. Gyűrődöttek voltunk, de jó volt. Megőrültünk, még jobb volt. Sokszor nem is tudtam, honnan az istenből szorult belénk ennyi energia.
Innen idézve: Som Lajos: Piramis-vádirat. Kacsa könyvek, 1989.