Ha az ember anyagozik, elveszíti a józan eszét. Nincs tisztában azzal, mi helyes, és mi nem. Akkor éjjel, szúrás közben szándékosan letörtem a tűt az egyetlen fecskendőmről, mert úgy éreztem, ha tovább csinálom, felrobbanok. Tíz perccel később, amikor már hiányzott a kokain, rádöbbentem, hogy mekkora baromságot csináltam. A méreg rágta, hülye agyammal megpróbáltam visszarakni a tűt a helyére. Már el volt hajolva és nem szívott rendesen. De az ereimbe kellett az anyag, ezért beszúrtam a tűt az egyik vénámba, és vártam a csodát. Csoda helyett viszont döbbenet következett. A tű lejött a fecskendőről, és belecsúszott a vénámba. Elkaptam a végét és úgy tartottam, iszonyúan be voltam szarva, hogy a tűt beszippantja a vénám és átfúrja a szívemet.
Be voltam tépve, a vér szivárgott a karomból. A bőrön keresztül megfogtam a tűt, és próbáltam kihúzni, vigyázva, nehogy elszabaduljon, és bekerüljön a vérkeringésembe. Végül sikerült kipiszkálni a karomból, de jött a következő dilemma: nem volt heroinom, amivel le tudnék állni a kokainról. Bevedeltem a minibár teljes tartalmát: vodkát, whiskyt, bort, egyik kis üveget a másik után. Aztán beájultam. Ébredésnél a szokásos kellemetlen emlék, sajgó test, az agyam pedig egy darab szar valahol a seggem mélyén. Ki kellett deríteni, mi az ábra. Az ábra egy gyönyörű sziget volt odakint, de ki sem bírtam nézni az ablakon. Behúzva hagytam a függönyt, az ágyban maradtam, szobaszervizt rendeltem, és hibernáltam magam. Tudtam, hogy minden egyes nappal közelebb kerülök ahhoz, hogy fel kell szállnom egy repülőre, és irány Kauai, ahol várnak a barátaim, a zenekar tagjai, a harcostársaim.
****
- Meggondoltam magam. Én is tépni akarok – közölte Yohanna, amikor kinyitottam az ajtót.
Pár saroknyit ment csak kocsival, aztán megadta magát. Valahol leparkolt ezen az iszonyatosan sötét környéken, és magas sarkúban, a menő hosszú kabátjában, platinaszőke hajjal, visszagyalogolt a motelig.
Néhány napig ott folytattuk az ámokfutást. Aztán hazamentünk, és vittünk magunkkal cuccot is. Meghívtuk a szerelmi fészkünkbe a sötét erőt. Nem bírtuk legyőzni a démont. Az egészben az volt az egyedüli jó dolog, hogy miután leálltunk a kokainnal, lőttünk egy adag heroint, aztán befeküdtünk az ágyba, cigiztünk és reggel hatig filmeket néztünk a tévében.
Az édes heroinos mámorban folyamatosan az egymás iránt érzett szerelemről szenvelegtünk. Emlékszem, olyanokat mondtam neki, hogy nemcsak az e világi életet szeretném vele leélni, hanem abban is biztos vagyok, hogy a szellemünk együtt marad a halálunk után is. Micsoda őrültség.
Általában az volt a program, hogy betettünk egy fılmet, Yohanna közben elaludt, én pedig egyedül néztem végig. Egyik éjjel a Nullánál is kevesebbet nyomták, amit a zenekarból mindenki bír egy kicsit, meg is énekeltük a Fight Like a Brave-ben. Emlékszem, hogy iszonyúan szétcsúsztam attól, amit Robert Downey Jr. alakított. Abszolút olyan volt, mint az életben. A filmben a saját magamra is ráismertem, szánalmas módon visszakerültem a nyolcvanas évekbe. Újra itt voltam, kevesebb a nullánál. „Vajon rám is ez vár? – kérdeztem magamtól. – Én is egy kabrióban fogok meghalni útban a sivatag felé?”
Azt találtam ki, hogy elmegyünk Yóval Hawaiira, és ott fogunk lejönni. Kinek jutna eszébe a csodálatos Oahu szigeten azt csinálni, amit otthon csináltunk? Becsekkoltunk egy szállodába, amelyből kilátás nyílt a Waikiki Beachre, az esti barbecue-partin ettünk egy jó bordát. (Újra ettem húst.) Aztán mégiscsak úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a tépést. Hawaiin nem voltak utcai dílerek, ezért elcibáltam az én csodálatos drágámat a Waikiki sztriptízbárokba anyagot szerezni. Még kodeint is szereztünk: Yohanna fogfájást szimulált, és írattunk rá receptet. A sztriptízbár okban nem okozott gondot cuccot szerezni. A sztıiptízlányok partizni akartak velünk, a dílerek pedig eksztázisban voltak, hogy az ügyfelük lettem.
- Haver, már a suliban is titeket hallgattalak – mondta az egyikük.
Innen idézve: Anthony Kiedis és Larry Sloman: Scar Tissue – Chili a sebre. Fordította: Dudich Ákos és László István. Konkrét Könyvek, 2005.