Bereményi Géza: Nem szerettem, ahogy a dalok hatottak az emberekre. Megváltozott az arcuk, amikor hallgatták. Most az odaadó hallgatókról, a rajongókról beszélek. Szomorúak lettek és érzelmesek. Ettől aztán valami egészségtelen, dekadens termékeknek tartottam a dalainkat. És ezt szégyelltem. Viszo-lyogtam a hatásuktól, s talán emiatt nem szerettem a közönségüket sem.
Fodor Sándor: Milyennek láttad ezt a közönséget?
A kivonult, elkeseredett, túlérzékeny embereket fogták meg leginkább a dalaink. S ebben a körben betegséget terjesztettek. Tamás is abbahagyta az Új Tükör klubban, ahol szerintem beteg volt a légkör.
Mindig ilyen lesújtó véleményed volt a dalok hatásáról?
Nemrégiben rászántam egy délutánt, és végighallgattam a lemezeinket. Rájöttem, hogy tévedtem. Ezekből a dalokból sugárzik az egészség. Annak ellenére, hogy a szövegek szomorú tényeket közölnek. Ám idővel kiderült, hogy van bennük valami.
Mi van bennük?
Erő. Valami furcsa erő. Lehet, hogy a kimondás bátorsága. Nem takargatják az élet fájdalmait és ellentmondásait, és nem is bocsátják meg. Ehhez erő kell, és ebből erő sugárzik. Rájöttem, hogy nekünk szerencsésen adódtak össze a tulajdonságaink. Tamás szomorúsága a dalokban szilajsággá változott, az én hűvösségem pedig forrósággá az ő előadásában. Így egészítettük ki egymást. Korábban viszolyogtam a daloktól, mert felelősnek éreztem magam bizonyos öngyilkosságokért, keserűségekért. Úgy tűnt nekem, hogy a dalok jó aláfestő zenének bizonyulnak a világfájdalomhoz, s arra biztatnak, hogy merülj el a betegségedben.
Nem lehet, hogy fiatalon fogékonyabbak vagyunk a dekadenciára?
Miért volnánk? Szerintem a Kádár-korszak fiatalsága volt fogékony mindenre.
Úgy döntött, hogy dekadens lesz?
Nem. Dekadenssé tették. S én cinkosuknak éreztem magam, hiszen tovább növeltem a reménytelenséget. Ez volt a fő vádam magam ellen.
Ez a reménytelenség különös reménnyel töltötte el a Tamáson csüngő nőket.
Tamásnak van valami a birtokában, ami aztán segíti a dalokat is. Sármja van. És ezzel születni kell. Charles Aznavour írta valahol, hogy a sárm boszorkányos tulajdonság. Titokzatos varázserő, s emiatt a sármos emberre nagy felelősség hárul. Hogy mire használja a sármját, hiszen megrontani és ártani is tud. Én nem vagyok sármos ember. Az én erőm nem a személyes varázsomban van.
Soha nem volt emiatt köztetek ütközés?
Mindig a daloktól függetlenül ütköztünk.
Nem is került felszínre, hogy az elérzékenyülésre, meghatódásra alkalmas mondatok a tieid, ám a meghatódók mindezt a Tamásban látják megtestesülni...?
A mi kapcsolatunkban rengeteg a becstelenség, az áltatás. De abban következetesek voltunk, hogy a dalokat külön lényként óvjuk. A gyerekeinkként, függetlenül a személyes kapcsolatunktól. Mint egy házaspár. Hogy a mi esetünkben ki a férfi és ki a nő, az is mindig váltakozik. Nem a nemi beosztás a lényeg, hanem a pár, amelynek óvni való teremtményei vannak. Ezért nem válnak el, noha rengeteg rossz van a kapcsolatukban. A gyermekek kedvéért még arra is hajlandók, hogy becsületesek legyenek és lemondjanak. Sokmindenről lemondtunk a dalok kedvéért, és ennek együtt vagyunk a haszonélvezői. A dalok kedvéért van minden kettőnk között, egymás kedvéért nincs semmi. Ettől ez több is, mint egy barátság, és kevesebb is.
Én arra gondoltam, hogy a lányok a te mondataidba voltak szerelmesek, és mégis a Tamásba...
Talán ezért nem vagyok általában jelen. Csak amíg feladatom van. Amikor már bejáratódik egy műsor, akkor kifejezetten ormótlannak érzem, hogy ott legyek. Tamás is megérti ezt, miként azt is, hogy én általában nem szeretem a rajongó típusú nőket. És a Tamás pontosan tudja, hogy mit nem irigyelek az ő sorsában. Mert vannak nem irigyelni való dolgok. Neki viszont mindig szüksége volt erre a kemény hegymenetre. Egyébként az ilyen sármos embert vagy szeretik, vagy utálják. S ez is a Tamás nehézségei közé tartozik.
Téged csak azok a nők kerestek meg, akik téged akartak megkeresni, és nem a Tamáshoz akartak eljutni általad?
Én nem akartam vonzani az embereket. Tamásnak viszont szüksége van rá.
A rajongásra?
Különben miért ragyogna ott? Légszomja lenne önmagában. Bár ő tud egyedül is lenni, de olyankor azt hiszem csak erőt gyűjt.
****
Cseh Tamás: Arra gondoltam, azért csüngnek rajtam, mert őszintén énekelek. Mindig arra ügyeltem, hogy tiszta legyek, tiszta legyen még a ruhám is.
Észre sem vetted a lehetőséget, hogy némelyek felkínálkoznak, és azt teszel velük, amit csak akarsz?
Boldogan ismerném be, ha így lett volna, de nem. Nem volt bennem hátsó szándék. Mondták persze, hogy sármos vagyok, és ilyenkor borzasztóan zavarba jöttem. Sütkéreztem, és jólesett, mégis zavart.
Aki sokat remélt, azt akár tönkre is tehetted.
Fegyverként soha nem használtam, ám lehet, hogy megtettem. De ez öntudatlan volt. Nem tudtam erről a képességemről, s ha volt, sajnálom, hogy nem tudtam, mert ki tudja mire használtam volna.
Később sem éreztél rá az ízére?
Talán a Frontátvonulás idején éreztem meg először, hogy én ezt tudom. Olyan hihetetlen csendek és drámai feszültségek voltak az előadásokon, hogy megsejtettem, ez már nemcsak a daloknak szól, hanem nekem is. És ezzel együtt az ártatlanság is kicsit megcsappant. Mert használni kezdtem ezt a képességemet. Nagyon gyáván, mint egy kismacska, de próbálgattam. A kismacska-korszakom volt ez.
Innen idézve: Fodor Sándor: Cseh Tamás – interjúregény. Graffiti Bt., 1994.
