A beszámolók egy része szintén elítélte színpadi produkciójukat azzal, hogy mesterkélt. Taylor egy bostoni rádió DJ-nek méltatlankodva elpanaszolta, hogy a brit zenei lapok „túlságosan menő”-nek és „túlságosan jó”-nak nevezték a Queent. „Nem is értem az ilyen kritikákat... Én nem akarok megnézni képzetlen zenészeket és hanyagul előadott műsorokat, mert nem szórakoztatnak” – füstölgött a dobos. Taylorhoz hasonlóan Mercury sem fogta fel, miért nem tudnak ezek az újságírók elfogadni egy olyan show-t, amely „fényűző, látványos, színházi esemény és egyben divatbemutató”.
Öt különböző európai országban adott számos koncert után a Queen májusban és júniusban ismét Nagy-Britanniában szerepelt, ahol teltházas fellépéseik közönségét teljes kezelésben részesítette: előkerültek a skótdudások; a balettruhák; a szárazjég; ötezer piros, fehér és kék léggömb, melyek a tetőszerkezetről szálltak a színpadra; valamint június 6-án és 7-én az Earls Courtban tizennyolcezer rajongó előtt leleplezték a „Koronát”. Az ötvenezer fontos világító kellék a műsor elején felemelkedett a színpadról, akár csak A harmadik típusú találkozások című film űrhajója. A szerkezet eléggé hasonlított a királyi fejfedőre ahhoz, hogy az akkori idők egymással szemben álló irányzatainak szimbóluma lehessen. A Queen és „Koronája” a műsorral II. Erzsébet királynő uralkodásának huszonöt éves évfordulója előtt tisztelgett, melynek végén May előadta saját verziójában a „God Save The Queen”-t, a koncert teljes bevételét pedig felajánlották az uralkodó jótékonysági alapítványa számára. Egy héttel ezt megelőzően „God Save The Queen” címmel a Sex Pistols kiadta második kislemezét, rajta az emlékezetes „Her fascist regime / It made you a moron / A potential H-bomb”* dalszöveggel.
Az Earls Court-i koncert után az NME-ben június 18-án megjelent egy leleplezőnek szánt beszámoló Tony Stewart tollából. Az írás szerint Mercury a következőképpen támadt neki az interjú során: „Túlságosan szűklátókörűek vagytok – gúnyolódott. – Arrogáns, rohadék kölykök, akik nem akarnak tanulni semmit... Úgy érzitek, mindent tudtok.” Stewart mindezt így kommentálta: „Mercuryt kicsit helyre kellene rakni... El kellene magyarázni neki, hogy egy rock-koncert többé már nem a Rajongók Sztárjának ünnepélyes bálványozásáról szól. Az egész Queen által képviselt illúzió gyorsan összeomlani látszik.”
Mercury naiv őszinteséggel tovább beszélt, és elmondta, hogy nemrégiben mutatta be a színpadon a Nyizsinszkij-féle fellépőruháját: „Nagyon érdekel a balett, és megpróbálom a zenénket is művészibb irányba terelni. Lehet, hogy nem illik teljesen a rock ’n’ rollhoz, de ha az ember ki sem próbálja ezeket a rohadt dolgokat, sohasem tudja meg, működnének-e.”
A cikk a következő, azóta elhíresült címmel jelent meg: „Ez az ember seggfej?”
A Queen és a Sex Pistols közötti feszültség néhány héttel később egy szép, komikus jelenettel végződött. Amikor a Queen nekilátott hatodik albumához, felfedezték, hogy a Sex Pistols egy szomszédos stúdióban dolgozik a londoni Wessexben. „Igazi bizalmatlansággal méregettük egymást” – mesélte Taylor David Thomasnak a Mojóban 1999-ben. Később aztán megtört a jég. Nyilvánvaló, hogy a Pistols basszusgitárosa, Sid Vicious olvasta az NME-ben megjelent interjút, mert May elmondása szerint, amikor besétált a stúdióba, a következőt kérdezte Mercurytól**: „»Ó, hát te vagy az a Freddie Platinum***, aki el akarja hozni a balettot a tömegeknek?« Freddie teljes nyugalommal azt válaszolta: »Ah, Mr. Ferocious!**** Nos, megteszünk minden tőlünk telhetőt, kedvesem.«”
* „[Isten, óvd a Királynőt] / És a fasiszta uralmát / Amely idiótákat / És potenciális hidrogénbombákat csinál belőletek.”
** A mercury angolul higanyt is jelent.
*** Platina Frédi.
**** Mr. Vérengző.
Innen idézve: Phil Sutcliffe: Queen – A rock koronás királyainak teljes, képekkel illusztrált története. Fordította: Maurics András. Cartaphilus Könyvkiadó, 2010.
