A jamaicai együttesek megkezdték az amerikai R&B-slágerek kopírozását, de a vállalkozóbb szelleműek kiemelték a dalok lényegét, a dallamokat, és összeolvasztották bizonyos energetikus jazz-ötletekkel – erre főként a fúvósszekció állandó jelenléte utal. Ebből az elegyből azután 1956 táján kiemelkedett egy hibrid, amelyet „ska”-nak neveztek el. Ernest Ranglin, a kiváló, jazz-gyökerekkel rendelkező jamaicai gitáros, aki a Wailerst olyan ska-klasszikusokban kísérte, mint a Love And Affection és a Cry To Me, azt állítja, a szót és az elnevezést a muzsikusok találták ki, akik a háttérben kontrázgató, a ritmust biztosító, sikálós gitárpengetést „skat! skat! skat!”-ként emlegették.
A ska szinte egyetlen nap alatt létrehozta az egyik legnagyobb jamaicai iparágat, a Sound Systemet. Ennek lényege az volt, hogy a vállalkozó szellemű lemezbolti DJ-k, akik elég jó kapcsolatokkal rendelkeztek ahhoz, hogy beszerezzék a 45-ös fordulatszámú amerikai lemezeket, felpakoltak pár hangszórót a teherautóikra, és turnéra indultak a szigeten, a hegy tetejétől a szavannáig mindent bejártak, és közben lejátszották a Fart Man és Joe Jones legfrissebb slágereit, vagyis azoknak a helyi kedvencek – Kentrick „Lord Creator” Patrick és Stranger Cole – által előadott változatait. Az utazó lemezlovasok olyan mókás vagy képregény-szereplőkhöz illő neveket választottak maguknak, mint korábban a calypso-előadók: King Edwards, V-Rocket, Sir Coxsone Downbeat, Prince Buster. Aranylamé mellényben jelentek meg a szabadtéri fesztiválokon, vagy éppen drakulásan fehér bőrköpenyt, hermelinutánzat bundát, Lone Ranger-maszkot, esetleg strasszokkal kirakott koronát viseltek, egyik kezükben egy kötegnyi, a szigeten készült lemezt, a másikban pedig díszes pisztolyt vagy félelmetes machétét tartottak. A lemezlovasok között olyan komoly verseny folyt a legkurrensebb amerikai és jamaicai lemezekért, hogy leragasztották a 45-ös kislemezek címkéit, esetleg le is kaparták a korongokról – az ember nem igazán tarthat lépést a riválisaival akkor, amikor fogalma sincs, mi a lemezen szereplő dal címe, és hogy hívják az előadót, akiért éppen lelkesedik a közönség. A frusztrált vetélytársak gyakran sötét sikátorokban vagy a természet lágy, de elhagyatott ölén, pisztolyokkal és rachetekkel (borotvaéles, német gyártmányú rugóskés) próbálták megoldani a konfliktusokat.
Innen idézve: Timothy White: Catch a Fire. The Life of Bob Marley. Fordította: Szántai Zsolt. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.