Tényleg rövid átszerelés és a színpadon egy nagyon régi iparos, Jouni Havukainen egyszemélyes zenekara az In Slaughter Natives. Valamikor, több mint tíz éve el kellett ismerni, amit ez a zenekar csinál(t), és olyan szinten ma is, hogy sok zenekar formaiságára (Der Blutharsch, Sophia, Karjalan Sissit, tonnaszám CMI bandák és ezen is túl) meghatározó befolyással bírt. Igen, az ISN valóban stílusalkotó zenekar volt; a nagyzenekari betétek, ütemek és industrial elemek struktúrái itt tűntek fel először egységben, átgondoltabban. Más kérdés, hogy az ISN útja – lemezei alapján – a lassú kárhozat útja, a nagyon nyomasztó képek és a megkínzottság útja. Szinte pozitívumok nélküli ez a sötét anyag, de egyértelműen őszinte, s ha úgy tetszik feltáró is, a csapdák tekintetében. A zenekar gyakorlatilag nyolc éve nem jelentkezett új anyaggal, népszerűsége azonban töretlen (s ha minden igaz még idén kijön egy új ISN anyag is), s most a koncertjei igazi meglepetések mindenkinek.
Ha van igazán „rossz arcú ember”, akkor Juoni az. Arcáról valamifajta megkínzottság, rejtett indulatok, és a gonoszság egyfajta keveréke együttesen sugárzik, elfojtottsággal együtt. Magas, nagyon sovány alakja, kopasz feje tökéletesen passzol a zenéjéhez. Milyen is ez a zene? Talán a legjobb szó rá, hogy „nyomasztó”. Az ember mellkasán jelentkezik, pont ott, ahol a lidércnyomás szokott és ránehezedik ez a post-industrial massza, az ütemek, az effektek és Havukainen torzított hangja. Az Ordo Equilibrio tagja, aki áll a gép mögött sűrűn játssza be az effekteket alá, melyek mellé egy hatásos vetítés társult, igazán töményre vágott képekkel. Havukainen előadása egyszerű, de elég hatásos. Járkál nagy léptekkel a színpadon, nem kiabál, mint inkább erőteljesen, ütemesen mondja szövegeit, amely közben megáll, nagyokat lélegzik, visszaszívja a nyálát, aztán újra szinte ráfekszik a masszára és folytatja a sötét előadást. Felnyírt hajú EBM-s gyerekek rázzák a fejüket a slágereke („To Mega Therion”, „Death, Just Only Death…”, stb.), hosszú hajú goth-ok bólogatnak sűrűn a terjengősebb darabokra – lassan bedarálja a közönséget az ISN gépezete. Azon a ponton marad abba, amikor éppen elég. Feszült csöndben jövünk ki a teremből. „Beteg cucc ez” – mondja nekem egy régóta passzivitásba szorult magyar zenekar vezetője, s valószínűleg igaza is van. „Odatette...” – toldja meg akkurátusan ismerősöm, s ez is igaz. Betegesen odatett cucc volt ez. Mi van igazából mögötte…
(Nem számítottam rá, de az este folyamán sikerült beszélnem Havukainennel, aki készségesen válaszolt bármire. Láthatóan örült annak, hogy van visszajelzés arra, amit csinál. A sokfajta és félreérthető vallási szimbólumokra elmondta, hogy különösebben egyik vallással sincsen baja. Ez számára nem fontos annyira. Több mint tíz éve él a kedvesével, akivel ugyan nem házasok hivatalosan, de nagyon szereti és sokat jelent számára. Az emberi bizalom és a szeretet az, ami fontos neki. A legnagyobb kérdésre, amely szerint mi a véleménye a sátánista dolgokról, határozottan válaszol, nem nagyon kertel: „That's very stupid thing. Absolute stupid. I do not like it.” Majd még hosszasan ecseteli, hogy miért nevetségesek és menthetetlenül ostobák a sátánisták. Ö soha nem volt az – mondja, amikor a fordított keresztre és a harmadik album néhány kitételére kérdezek – és nem pártolta ezt. A pólóján lévő rúnára rákérdezve, gyorsan hozzáteszi, hogy ez is csak tetszik neki, de nem érdekli a pogányság különösebben és ő sem az. Egy dolog a célja, hogy gondolkodjanak az emberek mindarról, amiről a darabok szólnak. Ezt sokszor elmondja, és azt is, hogy a hittel és azzal, hogy ki miben hisz szintén nincsen problémája, igaz azt nem mondja, hogy ő személy szerint hinne valamiben is. Közelről az asztalnál, ahol ülünk Havukainen inkább tűnik kétségbeesettnek és elhagyottnak (szerencsétlennek?), mint bármi másnak. „Tökéletesen üres a fickó.” – summázza előbbi ismerősöm, abszolút éleslátóan, majd abszintjából lehúzza az utolsó kortyot is.)
Innen idézve: Harcizaj! Részlet Pánczél Hegedűs János (PHJ) beszámolójából az Unicornis 2004 Neofolk Industrial Fesztiválról. MozgaloM, 2006.