A francőz nevű, de amerikai mester előbb megmutatja a zongora unalmasan hétköznapi, ezért helytelen használatát:
Aztán két példát is elénk tár a lehetséges és szerinte helyes alternatívákat illetően:
La Monte Young: Zongoradarab David Tudornak #1
Vigyünk be egy bála szalmát és egy edény vizet a színpadra, hogy a zongora egyen és igyon. Az előadó is megetetheti a zongorát, de azt is hagyhatja, hogy az maga egyen. Ha az előbbit választjuk, akkor a darabnak akkor van vége, mikor megetettük a zongorát. Ha az utóbbit választjuk, akkor van vége, miután a zongora evett, vagy úgy dönt, hogy nem eszik.
1960. október
La Monte Young: Zongoradarab Terry Riley-nak #1
Toljuk a zongorát a falhoz, és az egyenes oldalát fordítsuk a falnak. Ezután továbbra is nyomjuk. Nyomjuk, amennyire csak bírjuk. Ha a zongora áttöri a falat, toljuk tovább ugyanabban az irányban, tekintet nélkül bármilyen útba kerülő tárgyra. Nyomjuk még tovább, akkor is, ha egy tárgynak nekiütközve megáll, vagy akkor is, ha tovább tud menni. A darab akkor ér véget, amikor már annyira kimerültek vagyunk, hogy nem tudjuk tovább tolni.
1960. november 8., éjjel 2 óra 10 perc
(Innen intézve: Michael Nyman – Experimentális zene: Cage és utókora, Magyar Műhely Kiadó, 2005. Fordította: Pintér Tibor.)
