Noe Goldwasser [legalább ha már Noé és valaminő nedű, akkor bor volna: Noe Rotwasser – by Niksim von Überbaszás] szerkesztő a The Guitar World According To Frank Zappa című, a júliusi kiadás mellékleteként megjelenő 34-perces kazetta összeállítása miatt tett látogatást a UMRK-ban [Utility Muffin Research Kitchen, azaz Ezermester Sütikutató Konyha, FZ saját stúdiója]. Az interjú közben majdnem szívrohamot kapott, mikor Frank elárulta neki, hogy már két éve nem is volt gitár a kezében. „A gond az, hogy a legjobb dolgok nagy része, amire a gitáron fizikailag képes voltam, már szalagon van. Csak még nem hallottad. Szóval nincs valami nagy késztetésem játszani.”
Paul Zollóval [a zolló! – hahaha! by Niksim Alias Gyhenge Wiczek from Prague] beszélgetve még több részletet elárult: „Nem hinném, hogy túl nagy igény volna a piacon arra, amit a gitáron művelek. Érted, akkor meg minek tépjem magam? Egy csomóan játszanak nálam gyorsabban, egy csomóan táncikálnak nálam dögösebben, olyasmit viszont még senki sem csinált, amit én csinálok a Synclavieren [egyfajta – viszonylag elég okos – zeneszerkesztő program a nyolcvanas évek elejéről, FZ odavolt érte]. Ahelyettt, hogy beállnék a zeneipar újabb felesleges gitárosainak a sor[á]ba, úgy gondoltam, jobb, ha inkább valami újjal rukkolok el?”
******
Az első bakelitcsomag [Beat The Boots! 2., FZ-vel együttműködve megjelent kalózkiadások gyűjteménye] a megjelenése óta három kiadást ért meg, és 20 ezer példányban fogyott. Geoff Ganst, a projekt művészeti vezetőjét a „legjobb lemezborító” kategóriában Grammy-díjra jelölték. Frank véleménye az eladások ellenére sem változott [beléjük sem hallgatott]: „Tegyük fel, hogy van egy darab szarunk. Ha fogjuk a szardarabot és kisuvickoljuk, attól az még szar marad. Hát ez van ezekkel a kiadványokkal is – digitálisan újratermelt polírozott szar.”
******
Itt a zeneszerző is kiszól a dalból [The Plane Of My Dreams]: „csinálnám inkább, amiben a legjobb vagyok.”
Ez pedig Frank legtöbb rajongója szerint a gitárjátéka volt – igaz, az ő véleménye a saját munkájáról szokásosan karcos volt: „Az 1984-es turnén – írta az önéletrajzában –, esténként általában nyolc szólót játszottam (heti öt este, hat hónapon át), és ebből talán úgy húsz volt zeneileg elég értékes ahhoz, hogy lemezre kerüljön. A többi szemét. Nem mintha nem próbáltam volna meg, de a legtöbb esetben egyszerűen nem jött össze.”
******
A Libertárius Párt [1988-ban] felajánlotta Franknek az elnökjelöltséget, de ő visszautasította. „Elolvastam a libertárius programot, és azt mondtam nekik: »Srácok, amit ti csináltok, az alapvetően fiók-anarchizmus. Ha rajtatok múlna, nem is lenne semmilyen kormány«.”
******
„Megkérdezték tőlem, hogy nem gondolom-e, hogy egy kicsit finomabbnak kéne lennem. Ahol az Egyesült Államok olvasási és szövegértési képessége tart, azt hiszem, ideje elővenni a baseball-ütőt.”
Innen idézve: Neil Slaven: Frank Zappa – Elektronikus Don Quijote. Fordította: Ágfalvi Attila, Marosi Bálint, Wolf Péter. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.
