Magyarország első és eddig egyetlen flashmob hangász különítménye. Jellemzően kiülős tavaszban és rekkenő nyáron aktivizálják magukat Nyíregyháza belvárosi terein (főleg: Kossuth, Mártírok, Országzászló). Mennek öten akusztikus gitárokkal, síppal, dobbal, nádi hegedűvel és leülnek egy padra. Valamelyikük elkurjantja magát, hogy „Geszti Péter múlhatatlan emlékére” és már kanyarítják is a másfél perces mikrokoncertet a címbéli Rapülők-sor köré.
A záró „Csuhéj!” kiáltás után történjék bármi is, keltsenek bármekkora közfelháborodást, közistenítést, közsatöbbit is, fölállnak és továbbmennek. Aztán a minimum kétszáz méterrel odébb lévő szabad padra, szökőkútra kucorodva már a „Ha már gyökér, legyen homár” szövegű verziót adják elő másfél percben. És így tovább, míg rá nem unnak.
Gondolhatnánk, hogy igen, de tévedünk: ez a mostani narancs- és vörös riasztásos idő sem szegi a kedvüket. Két új dallal is bővült a próbák alatt a repertoár. Ezúttal az előtt a Pina zenekar előtt tisztelegnek (hogy stílszerűek legyünk: nyalnak be a petefészekig), akiknek az 1993-as demójukat már mi is méltattuk. Megéri hát repesve várni a jó időt és átutazni az országot. Rajongói körüzenetből tudjuk ugyanis, hogy szombatonként 15 és 17 óra között „Nyári turné”-ra indulnak. Talán elég csak letelepedünk sörözni egy nekünk szimpatikus helyre és máris felcsendül valamelyik friss slágervárományosuk, az „Érzed te is, hogy ütött a perced, hagyd abba és menj tovább!” vagy épp a már közönségbevonásra is alkalmas „Azt akarom, hogy azt mondjátok, hogy PINA!”