A későbbiekben Jimi kedvenc albumaként említette a Blonde on Blonde-ot. Bárkire mély benyomást gyakorolt volna, ha belőve, első ízben hallgatja az „I Want You”-t, a „Stuck Inside of Mobile with the Memphis Blues Again”-t és a szomorú hangvételű „Sad Eyed Lady of Lowlands”-et.
A Blonde on Blonde elmosódott borítójáról egy zilált sörényű, hosszú kabátos, vézna alak meredt Jimire, aki – ha a bőrszínét figyelmen kívül hagyjuk – akár Jimi is lehetett volna. A hangja pedig biztosan befészkelte Jimi fejébe.
[Bob] Dylan iránti csodálata miatt – amit egyesek megszállottságnak neveztek – hadilábon állt harlemi barátaival. Fayne Pridgeon emlékezett rá, hogy 1965-ben Jimi utolsó néhány dollárját Dylan Highway 61 Revisited lemezére költötte, és ez felettébb bosszantotta a lányt. Egy másik, korábbi alkalommal Jimi elvitte a „Blowin’ in the Wind” kislemezt egy harlemi klub DJ-jének. A DJ, aki nem ismerte Dylant, rábólintott, ami nem volt bölcs döntés. Rövidesen felbőszült tömeg kergette ki Jimit a klubból. „Takarodj innen a hillybilly zenéddel együtt!”
Amikor 1966-ban Jimi találkozott a zenész Paul Carusóval, Jimi első kérdése így hangzott: „Honnan van ez a Bob Dylan-frizurád? Tudod, olyan fehér afro?” Jiminek hajcsavarókat kellett használnia, míg Carusónak magától is úgy nőtt a haja.
Innen idézve: Charles R. Cross – Room Full of Mirrors: A Biography of Jimi Hendrix. Fordította Szilágyi Ágnes. Cartaphilus Könyvkiadó, 2006.