Ősgyökerekről vagyon szó, vagyis semmi popos lófasz (Alvin és a mókusok, Prosectura stb.), punk szemléletű, de okosan poppá csomagolt Petőfi Rádió-kompatibilis akármi (Bëlga, Kaukázus etc.). Ebbe a talajszinti felsőkategóriába csak a háromakkordos csodák művelői kerülhettek be. Kannásbor-fixáció, szakmunkás végzettség és iparvárosi lakótelep nyócperhárom. Nincs rangsorolás, időrendi sorrend van. Aki kimaradt, az nem véletlenül maradt ki. Vitatkozni lehet velünk, de tántoríthatatlanok vagyunk. Ha meg mégis, akkor hányott lesz az új cipőd polírja. Ennyit a miheztartás végett.
Egyértelműen és megnyugtató módon érdemelték meg a Come on Punk group tagjai a 1,5-2 év börtönt 1983-ban. Vajon mit gondolt Haska Béla, Benkő Zoltán, Nagy Zoltán és Gallai Ferenc, hogy csak úgy büntetlenül le lehet kurvaanyázni Erdős Pétert, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatóját és a fölkoncolására buzdítani? Ilyet tenni azzal a szent glóriával áldott emberrel, aki életet lehelt a magyar könnyűzenébe, mi több, aki a halála után 18 évvel a blogunk névadója lett, és akit példaképünkként tisztelünk? Ezek a mitugrász suhancok bőven kiérdemelték volna, hogy legalább 1989-ig börtönben sínylődjenek, ha már akkoriban nem volt trendi a kényszermunkatáboros átnevelés!
Nehéz volna fölsorolni, mi mindent köszönhet a Kárpát-medence könnyűzenéje a magyar popcézárnak, ezért csak néhányat említünk. Csepregi Éva vele tapasztalta meg az első igazi, csillárleordító orgazmusát. Erdős Péter közbelépése nélkül nem oszlott volna fel évekre a Beatrice és akkor ma nem gyönyörködtetne minket a Nagy Feró vezette Bikini két zseniálisan kaleidoszkópszerű stíluskavalkádja, a Hova lett… (1983) és a XX. századi híradó (1984). A Mester már korán felismerte a nyilvánvalót, hogy rövid pórázon kell tartani a dzsesszzenészeket, különben a mindenféle Pege Aladárok meg Syriusok félévente akarnak majd lemezmegjelenéshez jutni a meddő és a szakmán kívül senkit sem érdeklő hangszeres maszturbációikkal.
Áldásos ténykedésének egyetlen elhibázott lépése épp a (Cigány Pusztító Gépezetnek vagy Cigány pusztító Gárdának semmiképp sem feloldható mozaikszavas) szegedi punknégyes mártírrá töviskoronázása volt. Ki kellett volna adni a két legkevésbé „találó” számukat néhány „apróbb” szövegbéli módosítással, esetleg a zene karcosságát is lehetett volna tompítani „imitt-amott.” Mindeközben „természetesen” a „természetesen” soha meg nem jelenő nagylemez ígéretével gyakorta kecsegtetve. Mi sem tehet hiteltelenebbé egy „ellenálló” zenekart, mint mikor a hatalom lábánál reménykedő kutyatekintettel és nyálcsorgatva várja fentről a cubákot. Satöbbi, satöbbi, satöbbi. Hadd ne már nekünk kelljen kitalálni egy olajozottan működő diktatúra kifinomult meggyőzési módszereit.
A magunkfajták, akiket a rendszerváltás az általános iskolában ért, mi már nem közvetlen tapasztalatból, csak az archívumturkálásainkból és olvasmányélményeink által tudjuk, de tudjuk, hogy a fenti videón hallható soundért egy átlagos ’80-as évekbeli punkzenekar Kádár János lelki üdvét adta volna. Ráadásul Haskáék megtanultak zenélni. A szám a kellemes andalodásból felfokozódik a refrén fasza tombolásáig, majd a hullámvasút újra lendületet vesz. Mi több, a végén ki is kacsintanak ránk egy ismerős dallammal.
Dicsérő szavaink láttán Erdős Péter az Égi Hanglemezgyártó Vállalat élén biztosan csóválja a fejét, ha nem kezd egyenesen hangos zokogásba. Csalódott bennünk.
