Az alig 55 perces játékidejű, 15 dalt tartalmazó első Lady Gaga-album, a The Fame az énekesnőt világhírűvé, a lemezt pedig minden idők legjobban előadott első albumává tette.
Ez a dal [Just Dance] tökéletes választás egy tánc- és diszkóorientált albumhoz, a The Fame pedig kétségkívül ilyen. A kissé excentrikusnak és terjengősnek tűnő szám megmozgatja az embert, a refrén meglehetősen egyszerű, a végén pedig mindenki kap egy jó nagy adag melankóliát ajándékba.
Másodikként érkezik a LoveGame, a The Fame negyedik kislemeze. Ez a dübörgő elektronikával és hasonló basszusokkal teletűzdelt szám szintén egy befutó. „This beat is sick” (Ez a dal beteg), énekli Lady Gaga szemérmetlenül és behízelgőn. És bizony igaza van, hiszen nem egyszerű erre a pörgős és nem éppen ortodox ütemre mozogni.
Ezt követi a The Fame vitathatatlan szenzációja, az a zenemű, amely mind hallgatói, mind vásárlói szemszögből végérvényesen előrelendítette az albumot: a Poker Face.
Ezután következik az album címadó dala, a The Fame, amelyben egy meglepően rockos gitáré a főszerep. Emellett kissé pajkos, velős, boldog és verhetetlen.
A Paper Gangsta egy klasszikus hangzású, hatásos zongorajátékkal indul, amihez hirtelen csatlakozik egy erőszakos és durva ütem. A zongora végül szép elegánsan elvész az otromba ritmusban, hogy aztán a refrénnel újra az előtérbe kerüljön.
A következő szám, a Brown Eyes az egyetlen igazi ballada a The Fame-en. Egy pergődobra érkező csontszáraz ütéssel indul, majd ehhez társul a dallamos és fesztelen zongorajáték. A Brown Eyes melankolikus dal, amely egy barna szemű férfiról szól, akibe a mesélő beleszeretett, ám most keserédes búcsút vesz tőle. A férfi megcsalta a partnerét a mesélővel, de mégis vissza akar menni a régi szerelméhez. Ez szemét dolog! A mesélő/Lady Gaga azonban nem tud egykönnyen búcsút venni a szédítően barna szemű férfitól…
Az I Like It Rough című számnál eljön a diszkó ideje! Stefani az inkább visszafogott középtempós ritmus ellenére már megint jócskán követelődzőnek tűnik. A durva szöveg mellett mélyen legbelül azonban nagyon is sérülékeny és elveszett. Nem csoda, ha ezt mondja: „Azt szeretem, ha durva, hiszen odakint hideg a szerelem.” Vannak olyan súlyos ütemek, amelyekből nem derül ki, mennyire is gondolja komolyan Lady Gaga a tulajdonképpen félreérthetetlen kijelentést – valóban nem egy sérülékeny személy áll mögötte?
A hivatalos záródal, a Summerboy egy érdes gitárhanggal indul, amely kísértetiesen emlékezet a Guns N’Roses korábbi tagjára, Slashre, illetve a Michael Jackson Black or White című dalában játszott szólójára. […] Lady Gaga ebben a klipben egy kacér mosolyú, ironikus kikacsintású, boldog nő látszatát kelti.
Zeneileg nézve az egész egy hódolat az áttáncolt éjszakákért, az izzadtságtól csöpögő ruhákért és az örök ünnep kedvéért létező zenéért. (Disco Heaven)
Innen idézve: Michael Fuchs-Gamböck és Thorsten Schatz: Lady Gaga. Fordította: Markwarth Zsófia. Egmont Könyvkiadó, 2010.