A zsaruk gyakran leselkedtek a klubok körül. Egyszer együtt jöttem ki a Speakeasyből ezzel a Graham nevű fickóval, aki Jimmy Page-nek dolgozott, és aki később a Motörhead turnémenedzsere lett. Volt nálam egy fél gramm speed és sétáltunk az úton a teherautójához, amikor ez a két zsaru, aki a klub bejáratánál várakozott, a nyomunkba eredt.
- Csináljuk gyorsan! – mondtam, és sietve kicsomagoltam a cuccot. Épp amint kibontottam a kezemben, egy kar nyúlt át a vállam felett és összeszorította a bezárt Öklömet – a tartalmával együtt!
- Mid van ott, fiacskám? – érdeklődött a zsernyák.
- Csak egy... darab papír.
- Nos, akkor hadd lássam!
Tehát kinyitottam a kezem, Ő meg elvette a papírt. Az egész fehér por rászóródott a fekete zsaruegyenruhájára – úgy nézett ki, mint egy éppen akkor behintőporozott csecsemő! Aztán megfordította a papírt és ezt mondta: – Nincs rajta semmi.
- Az a ringyó! – mondtam. – A végén csak nem írta rá a telefonszámát!
- Jó, rendben – biccentett. – Nézzük meg a zsebeiteket.
És ott állt teljesen teleszórva azzal a szarral – és a társa sem vette észre! Úgyhogy átkutatott mindkettőnket, de nem volt nálunk semmi, így otthagyták.
Innen idézve: Lemmy Kilmister és Janiss Garza: Fehércsíkláz (Eredetileg: White Line Fever). Fordította: Szőllősi Róbert. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.