Kedves Szörényi Úr! 1968. március 5.
Miért nem hagyjátok a Zoránt érvényesülni??!!
Sokkal jobb, mint a te zenekarod! A számaitokban ti állandóan „Fekete-fehér, igen, nem”-et játsztok! Akárhogy is bizonygatsz, úgysem hiszünk neked, te felfuvalkodott hólyag!
Meg aztán az is rossz, hogy ti nébdalokat dolgoztok föl! (5-ös vagyok helyesírásból, de minek strapáljam magam!)
Nem úgy, mint a Zorán, akinek a számaiban az élet igaz-sága van elrejtve. (pl.: „Gyémánt és arany”, „Édes évek", „Álmodozom a világról” stb.),
De Ti. Pl: a sárga rózsa című népdalt, melyben igaz, hogy valamit elkezdtek mondani (...azt hiszem, rájöttem már, igen, gondolkozzál, nem nehéz, ó, nem!) Dehát mire jöttél rá?
Vagy még egy pl: „azt hittem, szerettem, óh, igen! Ezt vagy tudja az ember, vagy nem!
Pl: „Véletlen volt, higgyétek el...stb.” Hogy lehet valakit „véletlenül” átkarolni?
De most már elég, nagyon ununk! „Ajánlom, tűnjél el a színről, sietve!”
(Good bye: 3 Zorán rajongó)
Vegyetek leckét Zorán papától!
Ui: Vigyázz! Egy óvatlan lépés, és felrobbansz!
Minden léptedet figyeljük!
****
A Madách Színházat még majdnem a kakasülőig árasztotta el a langyos-hideg szirup az elődöntőkön: az Erkel Színházban, a döntőben ez már legföljebb az első emeletig ér – a zsűrizés meg a közönségszavazatok mind egységesebb eredményeként. Az őszi bánatlénél és a benne úszkáló álomcafatoknál mindenkinek kedvesebb már a friss dallam (amely tudatosan táplálkozik a dzsesszből vagy a világ népzenei kincséből), meg az értelemhez is szóló, mai gondolatot közlő szöveg. A századfordulói szenvelgők maguktól fognak lekullogni a színpadról, a „modern”, dollárért ragyogó matyó babák belebillennek a zenekari árokba. A közönség a gitáros, kicsit szertelen, de mait és épkézlábat akaró srácoknak tapsol mind lelkesebben.
(Bor Ambrus: A rádió mellett. Népszabadság, 1968. augusztus 17.)
****
Édes énekesem Levente! 1969. február 20.
Én a 68-as fesztiválra 35 db szavazatot küldtem el nektek, különböző nevekkel.
Írd meg a súlyod milyen nehéz vagy és milyen magas. Azt mesélik rólad, hogy 10 évig börtönbe zártak mert megzenésítetted a Nemzeti dalt. Egy héttel rá megint 10 évet kaptál mert megzenésítetted a Magyar Himnuszt.
(L. Mária)
Innen idézve: Koltay Gábor: Szörényi, Bródy: Az első 15 év. Zeneműkiadó, 1980.