DISCO! DISCO!
… gyűlöltük ezt a szót.
****
Nekünk a ZENE luxemburgi csatornákon Liverpoolból jött.
A KÖVEK keményítették hozzánk és bennünket hozzá.
****
Nekünk IDEÁL kellett, akihez hasonlíthatunk, akit kívülről olyannak láthatunk, amilyennek magunkat belül. S mert a szó – ideál – régi volt és elkopott, örültünk az újnak, elfogadtuk, hogy mások úgy hívják: SZTÁR. Csillag. Nem tudtuk, de újra Leonardo da Vinci bölcsességét találtuk fel magunknak: „El nem téved, ki csillagokba néz!”
Világútlevélről álmodtunk, hogy csillagfények nyomvonalán elzarándokolhassunk LENNON és HENDRIX és DYLAN prófétákhoz. JOPLIN üvöltése elért hozzánk az óceánon túlról – erre a rádióra verődtünk össze leszámolni mindennel, ami régi. Mi nem kábítóztunk, mert gyűlöltük a rohadt füvet, amely elvette tőlünk őt és Hendrixet, Brian Jonest, Jim Morrisont és az utánuk sírba kábulókat. Ők voltak – így mondta Hobó – a hősi halottaink. A lázadó ÉLET mártírjai, az életé, amit pofánröhögött a HALÁL.
****
Miénk volt Che Guevara.
Miénk volt 1968 – a diákok éve.
Nekünk a JÖVŐ volt a JELEN. Egyikben sem hittünk, csak félve reméltünk.
Nekünk nem voltak hangulataink, csak düheink.
Dühöngve gyűlöltünk.
Gyűlöltük a „hangulatos” zenét.
Gyűlöltük a táncdalfesztiválokat.
Gyűlöltük azokat, akiket nem a vihar orkánja sodort, csak valami illatos, pálmalegyezős szellő terelt az illedelmesen „közel-nyugati” klubjaiba, elegáns presszókba, finom családok polgárlakásaiban hangulatlámpákkal zsongított bulikra.
Az utca és az aluljárók srácai voltunk. Az underground nekünk nem alvilágot, hanem a társadalom rothadásából kiszakadást jelentette.
Gyűlöltük a diszkók társadalmát.
****
Nekünk a SEX azt jelentette: SZABADSÁG. Kiszabadítottuk ósdi bilincseiből és saját törvényeink, konok önrendelkezésünk alá helyeztük.
„Akarsz? – Akarlak.” Szabadon rendelkeztünk magunkkal, két szabad egyéniség bármikor megköthető, bármikor felbontható szövetségében.
„Szia, jössz? – Ühüm.” – így a diszkóban, dühünkre.
Csábítóan csacsenoló csinos csajocskák.
Kívángatós-kívánatos kinyalt kanringyócskák.
A szerelem forradalmát mi vívtuk és ők csipegették a gyümölcseit.
Köptünk rájuk.
Amíg valami változni kezdett…
… bennünk? … a világban?
A világtól bennünk? Vagy tőlünk a világban?
Cserbenhagyott a forradalmunk?
Cserbenhagytuk a forradalmunkat?
****
Rutinná vált a lázadás.
A rutin hideg.
Hűlt a tűz, sápadt a fénye. Elfogyott a fűtőanyag.
Kiürültek lázadó, szép rítusaink: a rock üvöltését párnázott stúdiókba terelték, feltupírozták, kiszínezték, visszhangosították – manipulálták. Az üvöltőket beültették a kamerákhoz sorakozó fodrászműhelyekbe. Rafinált kezek előbb jól megmosták, szépen megfésülték, aztán, túlborzolták és műkosszal „feljavították” a prófétafrizurákat. Butikművészek dörzskővel absztrakt kopásfoltokat mintáztak a farmerekre, éhínségek fotóihoz szabták-tépték a jóltáplált lánykák cuccait, gyűrték a blúzaikat, afro-revük tarkálló csingilingijeit aggatták rájuk. Sikkes trampliságok villantak a szemünkbe. Sikkes trampliságokra villant a szemünk.
A lélek tisztítótüzeit kioltotta a virtuózok és a lézer káprázata.
A bálványok dühe az ósdi világról átszállt a rivális bálványokra. A pódiumról nem az élet megrontóit, hanem az üzlet elhappolóit szidták: egymást.
Üzlet lett a magány és a forradalom. Üzlet lett a háború és a terror, Krisztus és a Természet, 1848 és Erdély…
Otthon kell maradni.
Ha van otthon.
De ha nincs? Vagy ha pokol?
Akik utánunk születtek, visszhangját sem hallják már az ÜVÖLTÉS-nek. Csak belülről kong valami a dobhártyáikon a görcsbe feszítő, kóborolni hajtó vér lüktetése: az esélytelen VÁGY, a kilátástalan MAGÁNY.
ILLÚZIÓ – HIT NÉLKÜL
Az illúzió persze lehet szép is, vigasz is.
Hogy is volt? Sarokház, E-klub, Nirvána, Savoy – nem pótolták indulataink vad szertartásait, de a házi magnó halkra parancsolt hangjánál, az egyedüllétek bamba révületénél többet kínáltak.
A technika versenyfutása úgy hozta fülünkbe a távoli csodabandákat, ahogy a teleobjektívek élesre állítása a messzi képeket.
Jó zene, egyre jobban szólt a diszkóban.
Subi-dubi-du… subi-dubi-du…
Most nem tépjük az eszünket.
Subi-dubi-du… subi-dubi-du…
Most a csajok testközelben vannak.
Most a srácok testközelben vannak.
Harsog a zene – nincs duma.
Itt nincsenek bálványok. Itt rám villognak az UV-lámpák, enyém a fény – én vagyok a sztár.
A villogás széttördeli a mozdulatomat. Alig mozgok, előttem ő alig mozog, körös-körül mindenki alig mozog, mégis minden kavarog!
Nagy népi össztánc. Szinte érintés nélkül. Semmi ölelés, semmi simulás.
Táncol a fény – helyettem.
Harsog a zene – nincs dadogás.
Zenére beszél a kezem, a vállam.
Zenére beszél a csípő és a mell.
BODY LANGUAGE – ez a test nyelve…
****
Bibliotheka: könyvtár. Ahol a könyveket kiveszik, visszateszik, újra előveszik.
Discotheka: lemeztár. Ahol a lemezeiket fölteszik, leveszik, cserélgetik.
Ahol válogat, cserélget: a DISC JOCKEY. A lemezlovas. Hol ezt lovagolja meg, hol azt lovagolja meg.
Forog a történelem korongja. Fölveszik, leveszik, újra előveszik… „Ki tudja, mit hoz a múlt?” Folyik a nagy népi össztánc.
Magyarország diszkóország?
S a világ?
A világ… a világ… subi-dubi-du… diszkó egy világ…
Nálunk a disc jockey szövegel.
A román disc jockey nem szól(hat) egy szót sem.
Ott, az óceánon innen és túl a disc jockey, csak úgy magától, önszántából nem mond semmit.
Arrafelé csak a test nyelvén beszélnek.
Body language… Gogo lányok villogjatok!
Body language… Samantha Fox levette a melltartóját. Nena egy tv-interjúban magához nyúlt. Amit énekeltek hozzá – minden begyűrűzik – már itt van. Tele vele a tékánk.
A cicik, a babráló kezek – micsoda NYÍLTSÁG! – fricska a világnak.
Várom: ki lesz az első, a bátor úttörő pacsirta nálunk?
Minden begyűrűzik…
Lázadtunk, most nem lázadunk.
Épp hogy lázadozunk.
De azt vérlázítóan.
MOST ÍGY JÓ! MOST EZ KELL!
****
Diszkó! Diszkó!
Még emlékszem, milyen volt a tegnapi.
Már látom, milyen lesz a holnapi.
Dehát a mai…
Innen idézve: Riskó Géza: Diszkó abcd. Hungariasport, 1989.
