Nem erre baszik a magyar

A nem éppen színjózan haverral a buszon a klasszikus játékot játszottuk. Az univerzum lüktetése címmel magyarul is olvasható Muse-könyv címlapja fölött megkérdeztem, hogy hányadik oldal, majd a bekezdésszámot és a szószámot is megtudakoltam. 114, 3, 20, sorolta. Ennek a mondatnak az első szavára mutatott az irányzék: „Jörg Haider neonáci Szabadságpártja ekkor kezdett jelentős politikai előnyre szert tenni, az utcákon egyre nőtt a nyugtalanság.”

Az alig 55 perces játékidejű, 15 dalt tartalmazó első Lady Gaga-album, a The Fame az énekesnőt világhírűvé, a lemezt pedig minden idők legjobban előadott első albumává tette.

Ez a dal [Just Dance] tökéletes választás egy tánc- és diszkóorientált albumhoz, a The Fame pedig kétségkívül ilyen. A kissé excentrikusnak és terjengősnek tűnő szám megmozgatja az embert, a refrén meglehetősen egyszerű, a végén pedig mindenki kap egy jó nagy adag melankóliát ajándékba.

Másodikként érkezik a LoveGame, a The Fame negyedik kislemeze. Ez a dübörgő elektronikával és hasonló basszusokkal teletűzdelt szám szintén egy befutó. „This beat is sick” (Ez a dal beteg), énekli Lady Gaga szemérmetlenül és behízelgőn. És bizony igaza van, hiszen nem egyszerű erre a pörgős és nem éppen ortodox ütemre mozogni.

Ezt követi a The Fame vitathatatlan szenzációja, az a zenemű, amely mind hallgatói, mind vásárlói szemszögből végérvényesen előrelendítette az albumot: a Poker Face.

"A zenekar 2004 egy igen hideg éjszakáján alakult, egy Rambo film utáni rémálom végtermékeként! Ennek hatására valami rosszat próbáltunk csinálni, dallamtalan és dúdolhatatlan slágereket írni. Ezt egy-két dal erejéig sikerült is betartani, bűn-rossz dalokat írni, de aztán kudarcot vallottunk. A terv nem sikerült, dúdolható slágerek születtek."

Oké, hogy a borítókép visszataszító, ahogy Robert Smith is úgy néz ki az elmúlt 15-20 évben, mint valami vízihulla, és már ebben a bekezdésben is úgy írják, hogy esőáztatta, hogy „eső áztatta”, meg a fordítók vagy a tördelők szerint a vidámpark valójában „vidám park”, de ezt az első bekezdést nem bírjuk nem ideidézni, mert olyan idillien szép, hogy csak na.

Blackpool aprócska, szeles, szürke üdülővároska Anglia északnyugati partján. Időnként olcsó és vidám, időnként drága és szomorú – mindenesetre ez az a hely, ahol a munkásosztályhoz tartozók már több száz éve eltöltik komor, esőáztatta szabadságukat. A magányra és a hálószobák izgalmaira vágyó szerelmesek is kedvelik Blackpoolt, ők általában hétvégenként látogatnak el ide. A „Pleasure Beach” nevet viselő vidámparkban mindig sok gyerek jár, ugyanis itt található az ország leggyorsabb és leghosszabb hullámvasútja. A tengernek itt olyan a színe, akár a gránité; az olajos dagály naponta kétszer is elmossa a partra épített homokvárakat. A hely olyan, akár Morrissey tengerparti városa, „amelyet elfelejtettek kiüríteni és lezárni”. Ez az a hely, ahol Robert Smithnek és a Cure-nak, vagyis a borongós retorikával ötvözött színtiszta popfantázia mestereinek három évtizedet felölelő története elkezdődött.

Innen idézve: Richard Carman: Robert Smith & The Cure – Vágyak és vallomások. Fordította: Szántai Zsolt és Mikó Dániel. Silenos Könyvkiadó.

Mi másra is várhatott volna a globális popzenei élet, mi erre? Dagadó kebellel mondjuk meg, számszerűsítjük a menő könnyűzenei sztárság irányadó 50-es listáját. Mindegyik igenlő válasz egy pontot jelent. 10 fölött beszélünk sztárságról, 20 fölött szupersztárságról, 35 fölött pedig pofátlan, világűrbe kilövendő hazugról. (A sorszámozás nem rangsorolást jelent, csak a könnyebb rendszerezést segíti.)

1. Volt 5-nél több Top 10-es dala a brit vagy az amerikai listákon?
2. Közismert, hogy milyen drogokat részesít/részesített előnyben?
3. A legális és illegális kábítószer-használatuk alapján már húsz-harminc-negyven éve halottnak kéne lennie, mégis él még?
4. Írt magáról vagy írtak róla könyvet sok szaftos részlettel?
5. Életrajzi könyvben szerepel olyan fotó róla, amin látható, hogy irigylésre méltón nagy farka van?
6. Egy vagy több generáció szexszimbóluma?
7. Bevallottan homo- vagy biszexuális? Nem bevallottan, de közismerten valamelyik?
8. Ő vagy a basszusgitárosa gyakran miniszoknyában tündöklő, észveszejtő szőkeség?
9. Írt pozitív vagy negatív kicsengésű dalt diktátorokról? (Che Guevara és Napóleon is számít.)
10. Gyalázta a zenekari alapegységet jelentő testvérpárját bulvárlapok címlapján?

A könyv kevés rákendrolos sztorijai közül másfél.

Hat nappal később a turné külföldön, a franciaországi Lille-ben folytatódott. A következő héten körbeutazták Európát, a turnébuszban aludtak, és majdnem minden este felléptek. A turné olyan pokoli iramban zajlott, hogy gyakran azt se tudták, hogy melyik országban járnak és a helyiek milyen nyelvet beszélnek. Adrian emlékszik arra, amikor Paul tört franciasággal bemutatta a zenekart a közönségnek. „A gond csak az, hogy akkor éppen Olaszországban játszottunk.”

Új turnémenedzsert szerződtettek Tony Wiggins személyében, aki csak közvetlenül a koncertsorozat előtt vette át őket. Első emléke a zenekarral kapcsolatban az, hogy valahol Németországban egy benzinkútnál a srácok megállították a buszt, hogy megkeressék a mosdót, de a tulaj, meglátva a buszból előmászó hosszú hajú semmirekellőket, ijedtében kitette a „Zárva” táblát. A hűvös fogadtatást nehezményezve természetesen úgy reagáltak, hogy lehúzták a sliccüket és szanaszét vizelték a benzinkút előterét az ekkor már felbőszült tulajdonos feleségének és lányának szeme láttára. Ezen a ponton a főnök annyira begurult, hogy berohant az irodába egy vödör hideg vízért, és nyakon öntötte az egész bandát. Rosszul tette. Davey, aki ekkorra már meglehetősen beivott, a már korábban jócskán kiürült konyakosüvegét az iroda hatalmas ablakának kellős közepébe vágta. Ettől a tulajdonos végképp kikészült, és kihívta a rendőrséget. A srácok őrültek módjára rohantak vissza a buszhoz. „Le kellett buknunk a buszban, és az első lehetőségnél letértünk a főútról – meséli Wiggins. – Órákig csak a mellékutakon mentünk, míg felhajtottunk a Strasbourgba vezető autópályára.” A turnémenedzser, aki a Maiden előtt közvetlenül a lágy hangú sanzonénekessel, Gilbert O’Sulivannel dolgozott együtt, teljesen elképedt. „Úristen, mibe csöppentem” – kérdezte magában.

Innen idézve: Mick Wall: Iron Maiden – Run To The Hills, Az Iron Maiden hiteles története. Fordította: Szántai Zsolt és Maurics András. Cartaphilus Könyvkiadó, 2010.

Söcsö ajánlásával. Mi nem találunk szavakat. Erre nem. Ez annyira szar, hogy nincsenek rá szempontjaink. Ez az a pont, amiről eleddig azt hittük, hogy nem létezik, de szemlesunyva be kellett látnunk a tévedésünket: itt csődöt mond minden ékesszólásunk.

1979 közepére a Maiden gyakorlatilag meghódította a kelet-londoni klubokat. Azok a bandák, amelyek ugyanezeken a helyeken játszottak, egyre irigyebben figyelték, hogy Steve Harris csapata minden korábbi rekordot megdöntött, bárhol is játszott. Ez a féltékenység időnként nyílt ellenségeskedéssé fajult, főként azután, hogy Steve rendszeresen elhelyezett figyelemfelkeltőnek szánt, és nem alaptalanul magabiztos mondatokat a Melody Maker koncertajánló rovatában: „Amit eddig láttatok, az még mind semmi!” „Az egyetlen vadonatúj, látványos, energikus rockbanda!” „Betörünk, felrázunk, sokkolunk és odavágunk – hozzánk képest mindenki más csak átlagos!” Más zenekarokat ezek a kijelentések érthető módon zavarták.

Mi passzolna jobban a Freee Magazin (létezik még ilyen?), legönironikusabb címlapjához (pumpin’ house, érted), mint az újság online fórumából a print lapba átemelésre érdemesített legzseniálisabb hozzászólás? Ugye, hogy semmi! Míg Clark vonásai homályosak, addig a Niksim által elkövetett sorok kifogástalanul hozzák azt a partianimálok által sztereotip módon elképzelt mucsai, zsíros hajú rockert, aki a maga sztereotip módján képzeli el a partianimálokat és a zenéjüket. A kör bezárult, de legalább jót röhögünk azon, hogy ez nemcsak hogy lejött nyomtatott formában, de Pánczél Gábor főszerkesztő még válaszra is méltatta. Pont olyanra, amilyet a sztereotip módon elképzelt mucsai, zsíroshajú rocker avatarjába bújt Niksim elképzelt magának.

A NEBAM neves szerzőgárdája, Niksim tegnap új blogot indított Magyar szótár néven. Ezzel nem vállalt csekélyebb küldetést, mint A magyar helyesírás szabályai c. alapmű neki meglévő 1991-es, tizenegyedik kiadása végén lévő, a kötet kétharmadát kitevő szótár minden egyes számára fontos szavához képi illusztrációt rendelni. Egyrészt újfent tisztelegni szeretne a Fidesz tavalyi nagyarányú győzelme előtt, másrészt és leginkább a saját szórakozására. Tervei szerint a blog 2012 szilveszterén a "zene" szóval és a lenti képpel búcsúzik a csekély számú látogatójától. Addig minimum napi 10 bejegyzéssel örvendezteti meg az ennek örvendezőket. Aztán majd kiderül, hogy lesz-e más is a blogon, de már most tudható, hogy biztosan nem bírja ki, hogy ne legyen. Niksim már most élvezi!

Lassan eljön Orbán Viktor 2011-es esztendeje. Ezt az örvendetes tényt mivel mással is ünnepelhetnék meg jobban a mérvadó és a kevésbé olyan zenei oldalak, bloggerek, mint hogy már hetek óta állítják összefelé a 2010-es év legjeit. Ilyenkor a zenebuzgárok az évi szokásosnál is többször írják be a Gugliba a mediafire, rapidshare, torrent szavakat. Mi sem vagyunk kivételek. Az elmúlt három nap captchái.

Ziegfeld Blipled
ablesale nascendi
Über dreache
asects Adventism'
maniour assumed
horses afloccan
libins Abläufe
Monu Trogated
126 Fullemob
laugh whoweed
Chaidden others
Forater swiftly
Bostate domestic
called imastale
you unsdaurt
"Ateke! Unwevel
shell is a described matiods
conscious trealt
undoubted fither

ha IQ, ha nem
tizenhét szótag kevés
elmondani, hogy

a Bítlisz* mit hisz
december nyolcadika
minden évben lesz

* Yoko Onót akartunk írni, de ezzel a csúnya nővel még a szótagszám se jön ki

1973, a Virgin Records szerint ez a krautrockerség. Na igen, ki mit hív minek. Ez a nótadal bő két és fél perc, sehol a stílustól elvárt stúdiózsonglőrködés vagy hosszú hangszeres szóló(k), csak egy indító orrfújás a muzikális konkrétum. Aki találkozik egy címszereplővel, kéretik megsimogatni a buksiját és meghívni egy sörre. Tudjátok, szociális érzékenység.