1979 közepére a Maiden gyakorlatilag meghódította a kelet-londoni klubokat. Azok a bandák, amelyek ugyanezeken a helyeken játszottak, egyre irigyebben figyelték, hogy Steve Harris csapata minden korábbi rekordot megdöntött, bárhol is játszott. Ez a féltékenység időnként nyílt ellenségeskedéssé fajult, főként azután, hogy Steve rendszeresen elhelyezett figyelemfelkeltőnek szánt, és nem alaptalanul magabiztos mondatokat a Melody Maker koncertajánló rovatában: „Amit eddig láttatok, az még mind semmi!” „Az egyetlen vadonatúj, látványos, energikus rockbanda!” „Betörünk, felrázunk, sokkolunk és odavágunk – hozzánk képest mindenki más csak átlagos!” Más zenekarokat ezek a kijelentések érthető módon zavarták.
„Akkoriban rengeteg vén fasz rázta magát a kocsmákban. Olyanok, akik azt tartották magukról, hogy mindent tudnak – magyarázza Steve. – Közülük sokan tényleg megéltek már ezt-azt, de általában csak feldolgozásokat játszottak, és azt hiszem, azért gyűlöltek minket, mert mi tudtuk, hogy többre vagyunk képesek náluk. Néha beszóltak nekünk, de mi kiröhögtük őket. A hirdetésekbe is azért írtunk hülyeségeket, hogy idegesítsük az ilyen fickókat. Tudtuk, hogy olvassák a lapot, és tudtuk, hogy ezek mellbe vágják őket, szóval direkt csináltuk az egészet.”
A hirdetések között valószínűleg annak volt a legnagyobb hatása, amelyet szintén Steve jelentetett meg a Melody Makerben és amelyben azt közölte, hogy 1978-as, féléves pihenője után az Iron Maiden végre visszatért. A szöveg így szólt: „Az Iron Maiden nem csupán a leglátványosabb, legeredetibb, legenergikusabb és leghangosabb zenekar, de ez a legtehetségesebb, legjobb külsejű, legízlésesebb, legkeményebb és legmeghökkentőbb vérszívó és agyzsibbasztó hardrock-banda egész Londonban! Remek fickók vagyunk, kedvesek a rajongóinkhoz és a családunkhoz, viszont ellenségesek a többi bandával. Ami pedig a legfontosabb: briliáns szupersztár ászok vagyunk, ráadásul őszinték! És most visszatérünk! Rajongók, lemezkiadók, tehetségkutatók, ügynökök, koncertszervezők, pénzügyi befektetők, és csinos, fiatal hölgyek, figyelem! További információk itt!” Nem sokkal azután, hogy ez az ártalmatlannak hitt, képtelenül fellengzős szöveg megjelent, a banda a Cart & Horsesban adott koncertet, amelyet váratlan közjáték szakított félbe: a rivális East End-i bandák tagjai felrohantak a színpadra és sört öntöttek a Maiden erősítőire. „Nem telt sok időbe, hogy egymásnak ugorjunk, akkoriban sosem volt ellenünkre egy kiadós verekedés. Nem kellett félteni bennünket, mindannyian tudtuk, mi a teendő ilyen helyzetben. Legyen elég annyi, hogy soha többé nem történt hasonló incidens” – meséli Steve gonoszan mosolyogva.
Innen idézve: Mick Wall: Iron Maiden – Run To The Hills, Az Iron Maiden hiteles története. Fordította: Szántai Zsolt és Maurics András. Cartaphilus Könyvkiadó, 2010.